Az Alhambra (arab eredetű spanyol szó, a spanyolok h nélkül ejtik: [aˈlambra]) egy mór építésű erőd és palota Granadától északkeletre, a Darro folyó mentén elterülő teraszos Sabika dombon, Dél-Spanyolországban (megépítésekor az erőd még al-Andalúszban terült el). A város óriási műemléke 1984 óta az UNESCO Világörökség része.

A dombtető – ahol az Alhambra fekszik – kétoldalt meredeken ereszkedik lefelé, de a város felőli oldala a meredekebb, míg az ellentétes oldalon inkább lankásan olvad bele környezetébe.

Neve a spanyolban az arab al-hamra (الحمراء) szóból származik, amelynek jelentése „a vörös”; teljes neve ugyanis arabul Kaszr al-Hamra: „A vörös erőd” volt.

1223-ban, az első Naszrida uralkodó, I. Muhammad idején kezdték meg az építkezéseket. Utódai, I. Júszuf, V. Muhammad és III. Júszuf granadai emírek 1408-ig folytatták azt.

A komplexum szerencsésen vészelte át az 1492-es reconquista időszakát. Az ostrom során nem pusztították el az Alhambra épületeit, hanem amint elfoglalták azt, hozzáláttak restaurálási munkálatainak. A Katolikus Királyok pár évig itt tartózkodtak és innen irányították országaikat. Ám V. Károly német-római császár és spanyol király mégis lebontatott egy épületet, hogy helyére reneszánsz királyi palotát emeltessen magának.

Az igazán nagy pusztítást mégis az 1812-ben távozó francia megszállók okozták, akik távozásuk okán felrobbantották az Alhambrát.

A 19. században ismét megindult a restaurálás, mely mind a mai napig tart.

Az épületegyütteshez mórok és keresztények által alkotott épületrészek tartoznak: az Alcazaba, a Naszridák palotái és a Generalife arab munka, míg V. Károly palotája és a Szűz Mária-templom már a keresztény spanyolok alkotása volt.

Az Alhambra építészeti szempontból valóban elüt az európai szellemben emelt királyi palotáktól, hiányzik itt az egységes homlokzat, a főtengely, a különböző épületszárnyak jelenléte.

„Nem szabad elfelednünk, hogy az Alhambra nem egyházi, hanem profán épület, és ez az életforma sehol Európa más részében ebben a korban nem létezett. Az európai uralkodók kastélyai ehhez képest rideg börtönök, zord várak voltak. Alhambrában a lépték emberi, a víz, a növényzet a lakás szerves tartozéka, a fedett tér egybefolyik a patiók narancs- és mirtuszillatú terével; a helyiségek közepén levő kis csorgókutak vize, a padozatból alig kiemelkedő vízsugár keskeny padlócsatornákba vezetve csörgedez a patio közepén álló kút medencéjébe. Az Alhambrában az építészeti díszítésé a főszerep, a Generalifében ezt a növényzet, a parkművészet veszi át.” (in.: Bardon A., 21.old.)
Az egész épületkomplexumban fontos szerepet játszott a Darro folyóból származott víz. Innen vezették fel a dombra mind kertöntözés, mind a fürdés megoldására.

Az Alhambrát a dombra vezető meredek úton, a Paseo de la Alhambrán feljutva lehet megközelíteni. A dombon az első látványosság, mely szembeötlik, V. Károly szökőkútja, amely 1545-ből származik, s Pedro Machuca illetve az olasz Nicolao de Corte munkáját dicséri. A reneszánsz mű timpanonján a császár címere látható egy neki szóló dedikációval.

Falak és tornyok
Az Alhambra falain végig lehet sétálni. Összesen 27 torony védi, melyek a különböző épületrészekből nyílnak és különböző korokból származnak:

Vörös tornyok (Torre Bermejas)
Tyúkok tornya (Torre de las Gallinas)
Kések tornya (Torre de las Puñales)
Színes Üvegablakok tornya (Torre de Comares)
Dámák tornya (Torre de las Damas)
Ormok tornya (Torre de los Picos)
Cadí tornya (Torre del Cadí)
Foglyok tornya (Torre de la Cautiva)
Torre del Candil
Torre del Arrabal
Infánsnők tornya (Torre de las Infantas)
A versenypálya végének tornya (Torre del Cabo de la Carrera)
Víztorony (Torre del Agua)
Torre de Juan de Arce
Torre de Baltasar de la Cruz
Hétemeletes torony (Torre de Siete Suelos)
Kapitány-torony (Torre del Capitán)
Boszorkány-torony (Torre de las Brujas)
Fejek tornya (Torre de las Cabezas)
Torre de Abencerrajes
Lőportorony (Torre de la Pólovora)
Törött torony (Torre Quebrada)
Hűségeskű tornya (Torre de Homenaje)
Fegyvertorony (Torre de las Armas)
Nemesek tornya (Torre de los Hidalgos)
Őrtorony (Torre de la Vela)
Torre de la Tohana.

 

Igazság-kapu (Puerta de la Justicia)
A kapu előtt hatalmas patkóíves kapu, egyúttal az egész Alhambra bejárata emelkedik, 1348-ban, I. Júszuf uralkodása idején épült. Arab neve Bab-al-Saría (azaz Előtér-kapu) volt, s a granadai emírek citadellájának főkapujaként szolgált. A kapu belső felirata jelzi az építés esztendejét és hirdeti Allah és Mohamed dicsőségét. Zárókövében egy kifaragott nyitott kezet vehet észre a szemlélődő. A kéz ujjai a Korán 5 alaptörvényére utalnak.

A kapun bejutva a Madonna szobra magasodik, melyet a Katolikus Királyok emeltettek és helyeztettek ide.

Bor-kapu (Puerta de Vino)
A Mária-szobrot követő bejárat neve Bor-kapu, mivel a borkereskedők egykor itt rakták le árujukat. A kapu falán szintén Koránból vett idézetek, Allahot dicsőítő feliratok olvashatók. Ívét a Naszridák címerei díszítik, a kapuív csúcsában “Csak Isten a győztes” arab felirat látható, mely I. Muhammad uralkodó jelszava volt.

Ciszternák tere (Plaza de los Ajibes)
A Bor-kapun keresztülhaladva visz az út a Ciszternák terére. Neve onnan származik, hogy az első keresztény városparancsnok ciszternákat alakíttatott ki a téren. A térről belátni az Albaicínt, a Darro-völgyet és a Sacromontét.

Fellegvár (Alcazaba)
A Ciszternák teréről nyílik a nyugati oldalon az Alhambra legrégebbi része, az Alcazaba. Arabul al-kasaba, azaz fellegvár. I. Muhammad Ben Alhamar, a granadai mór birodalom alapítója a 13. században építtette egy régi római, nyugati gót és zíri erőd helyén. Alapjai alatt ma is ott rejlenek a mór idők előtti maradványok. Stratégiailag fontos helyen áll. A király tornyokkal, falakkal és kapukkal vetette körül, hogy meg tudja védeni az Alhambra citadelláját és palotáját. Ám a mai épület már nem teljes mértékben azonos az eredetivel, annak csak régi külső falai és tornyai maradtak fenn. Az Alcazaba közel 140 méterrel fekszik magasabban, mint Granada főtere. Külön áll a palotaépületektől, s csak az egész dombot körülvevő fal köti össze egy egységgé őket.

Régebben épült tornyai a Torre del Adarguero, a Torre de los Hidalgos és a Torre de la Pólvora. A kis Lőportornyon (Torre de Polvóra) Francisco de Izaca sorait olvashatjuk.

I. Muhammad aztán új tornyokat is építtetett a régebbiek mellé, ekkor született meg a Torre del Homenaje, a Torre Quebrada és a Torre de la Vela.

A Hűségeskü tornya (Torre del Homenaje): ötszintes, 26 méter magasba emelkedő torony. Itt volt az erődparancsnok szálláshelye a 16. században.
Az Őrtorony (Torre de la Vela): A Puerta de Alcazaba nevű kapu a vár déli felén fekvő kertek felé vezet, melynek végén az Őrtorony magasodik. Ez az egész Alhambra feljárója. Négyemeletes, 26,8 méter magas védő – és őrtornyából be lehet látni egész Granadát. Más nevén Torre de Campanának, azaz Harangtoronynak is hívták. Granada elfoglalásakor erre a toronyra vonták fel a Katolikus Királyok zászlaját. Az épület belsejében a múlt tanúit láthatjuk: a gouverneurök és garnizon katonák szálláshelyeit, a fürdőhelyeket, a tűzhelyeket, a ciszternát és a börtönt.
Az Alcazabát további tornyok is védik: a Torre de La Tohana és a Torre de las Armas.

V. Károly palotája (Palacio de Carlos V)

1527-ben V. Károly részére épült Pedro Machuca tervei alapján, de soha nem készült el teljesen. Építését a Granadában maradt mórok adóiból fizették.

A kétemeletes palota mégis egyik legjelentősebb példája az olasz építőművészet hatásának Spanyolországban. Masszív architektonikai formák, szigorú struktúra, kifejező jelleg jellemzi. A palota alaprajza négyzet alakú, területe 63 méter x 63 méter. Magassága 17 méter.

Két főhomlokzatának középrésze szürke márványból a legszebb része az épületnek, a spanyol reneszánsz legemlítésreméltóbb alkotása. Ugyancsak figyelmet érdemel a dór illetve jón oszlopok alkotta csarnok. Az oszlopokat reliefek díszítik, a császárról ábrázolva mitológiai jeleneteket – a milánói Niccolo di Corte, Andrés de Ocampo és Juan de Orea munkái.

Belső udvara kör alakú, a bikaviadalok arénáihoz hasonló, ami nem véletlen, hiszen V. Károly nagy hódolója volt a rendezvényeknek. Főleg nagysága és díszítése meglepő. Átmérője 30 méter. Egyike a reneszánsz építészet legszebb példáinak. Luis Machuca készítette apja tervei alapján 1557-1568 között. A földszinten 32 dór oszlop található. Koncerteket és nemzetközi zenei-, illetve táncfesztiválok előadásait tartják az udvarban.

Az épületben több gyűjtemény számára adtak helyet, a két legnagyobb:

Tartományi Szépművészeti Múzeum (Museo Provincial de Bellas Artes): a granadai iskola művészeit mutatja be az emeleti termek sora. Jacobo Florentino, Alonso Cano, Pedro de Mena, Diego de Siloé, Fray Juan Sanchez Cotán, Pedro Raxis, Pedro Anastacio Bocanegre, Juan Ramírez, Juan de Sevilla alkotásait őrzik a gyűjteményben.
A Spanyol-Iszlám Művészet Nemzeti Múzeuma (Museo Nacional de Arte Hispano-Musulman): a földszinten kialakított kollekció a mór korszak dísztárgyainak gazdag kicsestára. Az Alhambra egykori berendezési tárgyai, kerámiák, üvegtárgyak, frízek láthatók a múzeumban.

Szűz Mária-templom (Iglesia de Santa María)

Szűz Mária-templom
V. Károly palotájától keleti irányban áll a Szűz Mária-templom, amely 1581-1618 között keletkezett a régi Alhambra-mecset helyén. Átalakítása Juan de Herrera tervei alapján történt. A főkapu mellett jobb oldalon álló kőoszlop két keresztény emlékére készült, kik 1397-ben haltak vértanúhalált. Oltárképe Juan López Almagro alkotása, a Krisztus-kereszt pedig Alonso de Mena műve. Granada elfoglalása után ebben a templomban zajlott az első mise.

Ugyancsak a keresztény épületek sorát gazdagítja a Szent Ferenc-konvent (Convento de San Francisco) 1495-ből, amelyben jelenleg ún. parador szálló működik.

 

Alhambra-palota (Palacio Real / Casa Real / Alcázar)
Az Alhambra a Naszridák palotáinak rendszere, az iszlám palotaépítés jellegzetes példáját követi: az ülés-illetve bíráskodás termeire (Mexuar), a tulajdonképpeni királyi rezidenciára (Szeráj vagy Diván), és a női lakosztályokra (Hárem) osztható. Ennek megfelelően három palotája a Mexuar, a Comares-palota és az Oroszlános palota.

A palota egésze nem mutat szervezett tervszerűséget, a termek nincsenek egymással átjárókkal összekötve, egyik patióból pedig nem lehet közvetlenül bejutni vagy akár belátni a másikba. Az átjárókat inkább eltüntették, észrevehetetlen helyekre építették be. Az elrendezés inkább azt a módszert követi, hogy központi udvarokat alakítottak ki, s hozzájuk kapcsolódó termeket hoztak létre. A termek ezekből az udvarokból nyílnak. Emellett azonban egymással is összefüggenek. A mór építészet legmagasabb fokát érte el a térélmény változatos kialakításával.

Az Alhambrában uralkodik a díszítőelemek sokasága, mint például a stukkók, az azulejók felhasználása. Itt találkozhatunk először az európai és egyúttal az iszlám építészet történetében is a sztalaktitboltozat kialakításával, amely könnyed, de varázslatos hatást kölcsönöz az épület mennyezetének és a belső térnek.

El Mexuar

Aranyozott terem
1365-ben épült, ez a Naszridák palotáinak legrégebbike. I. Muhammad építtette, utódai azonban több alkalommal átépíttették, kibővíttették. Egykor ülésteremként és törvényszéki kihallgatási teremként funkcionált. A keresztény reconquista után kápolna lett. Színes csempe borítja falait. Hozzá csatlakozik a Mexuar-udvar bal oldalán az Aranyozott teremmel.

Mexuar-udvar (Patio del Mexuar): háromívű portálja gipszdekorációval és platareszk és polikrom díszítéssel lett ellátva. Hátsó részén kisebb kápolna áll mishrabbal. Továbbá innen nyílik a kis Aranyozott terem (Cuarto Dorado).
Színes Üvegablakok tornya (Torre de Comares): az északi galériát a leglenyűgözőbb és leghatalmasabb, 45 méterével a legmagasabb tornya uralja az Alhambrának.

Összeköti a Mexuart és az oroszlános palotát. Falain csempe – és egyedi gipszdíszítés látható, melyeken Mohamed Aben Zemrec versei olvashatók. Ő az egyike azon kevés költőnek, akit azzal a tisztelettel illettek, hogy verseit gipszbe, kerámiába és márványba vésték. A toronyban foglal helyet az Áldások és a Követek terme:
Áldások terme (Sala de la Barca): előterem a következő, Követek terméhez, valószínűleg ez volt a testőrök várakozóhelye is. Faburkolata a szalagmintázat példája.
Követek terme (Sala de los Embajadores): A Mirtusz-udvarból nyíló trónteremnek használt helyiség egy toronyban helyezkedik el. Területe 11 méter x 11 méter, magassága 18,2 méter. Itt állt a trón s itt fogadták a garandai uralkodók a külföldi követségeket. Kupolája vörösfenyőből készült, ablakain Koránból vett idézetek olvashatók. Falait szőnyegmintás stukkó díszíti. Felirata szerint: “Én vagyok a palota minden részének szíve”.

Comares-palota (El Palacio de Comares, El Palacio de Yusuf I)
A Mexuar-udvaron keresztülsétálva visz az út a Comares-palota területére, ami az Alhambra magja és dísze. A 14. században I. Júszuf uralkodása alatt épült nagy kertte, ahol középen kis tavacska, oldalán pedig márványoszlopos nyílt galéria, a Mirtusz-udvar fogadja a látogatót.

Mirtusz-udvar (Patio de los Arrayanes): csodaszép patio, a mór-andalúz művészet egyik fő remeke. Patio de la Alberca, azaz a “ciszterna udvara” elnevezéssel is illették, mert közepében kis mirtuszokkal körülvett tó foglal helyet, melynek vízében tükröződik a portál és a nagy torony képe. A kert a nazarí építészet érdekességét és szigorúságát teljesíti ki. Az udvar maga 37 méter hosszú, 13 méter széles. Homlokzati oldalán szűk portálok találhatók, melyeket 7 ív választ el. Az ívek oszlopokon nyugszanak, a belső feliratokon Istent dicsőítő írásokat lehet olvasni.

Oroszlános palota (El Palacio de los Leones, El Palacio de Mohammed V)

Az V. Muhammad által építtetett téli királyi rezidencia, melyet a Mozarabok termén át lehet megközelíteni. Közepén a nevezetes Oroszlános Udvar áll, melyet minden oldalról termek vesznek körbe.

Az Oroszlános Udvar (Patio de los Leones): Granada arab urának palotájában a középpont és egyben a két leghíresebb attrakció a Hárem az Oroszlános Udvarral. I. Júszufnak és fiának, V. Muhammadnak a megrendelésére építették. Ebben az épületrészben éri el a mór-granadai művészet a kiteljesedését. A háromszög alakú és nem túl nagy (28,5 méter x 15,7 méter) patio-t galéria veszi körül, melynek két szélén egy – egy kis pavilon található.

A patio területe közel 440 m2. A galériát 124 karcsú márványoszlop alakítja ki – néhány ebből dupla, a többi egyszerű. Közepén az Oroszlános-kút (Fuente de los Leones) helyezkedik el, 12 márványoroszlán tartja. Ez az iszlám művészetében furcsa kivételt jelent, hiszen állatok és ember ábrázolását amúgy tiltja a vallás. Jelenleg az udvar restaurálás alatt áll. Négy oldalról az egykori hárem termei határolják:

Az Abencerraje család terme (Sala de los Abencerrajes): Nevét onnan kapta, hogy itt gyilkolták meg az előkelő családnak mintegy 37 tagját. Boabdil parancsára fejeztették le őket bosszúból, mivel a család egy férfitagja kikezdett az uralkodó nejével. A terem közepén tizenkétszögletű kis vörösmárványból készült kút áll. Kupolája sztalaktitboltozatos.
A Két Nővér terme (Sala de las dos Hermanas): Az egész Alhambra legszebb termének tartják. Neve a két márványlapnak köszönhető, melyeket a padlóba építettek.

Tulajdonképpen szobák sora, melyeket a szultán feleségének és szolgálóinak készítettek. Téli lakosztályként szolgált vagy más feltevések szerint ez volt a szultán díszebédlője. Csempe- és stukkódíszítését az Alhambra művészeti csúcspontjaként tartják számon. Csodálatos kupola fedi, a világ legnagyobb sztalaktitboltozatával. Boltozatán 5000 fülkeszerű mélyedés látható. Falain gipszbe vésett verseket olvashatunk.
A Királyok terme (Sala de los Reyes vagy Sala de la Justicia): Az udvar keleti oldala a kapun keresztül a Királyi terem homlokzati részébe nyílik, melyet az Igazság Termének is neveznek. Ugyancsak sztalaktit díszíti boltozatát. Csarnoka hét részből áll, melléktermeiben 15. századi mennyezeti freskókat tekinthet meg a látogató.
Mozarabok terme (Sala de Mozárabes): A nyugati oldal a Mozarabok termébe vezet, melynek falain gótikus freskók vadász – és szerelmi jeleneteket ábrázolnak. A képek ismeretlen keresztény festőktől származnak a 14. század végéről illetve 15. század elejéről.
Nem közvetlenül az udvarról nyíló egyéb helyiségek az Oroszlános palotában:

Osztottíves ablakok terme (Sala de los Ajimeces): már a Mozarabok terméből nyílik, s vezet a Két Nővér terme mögött elhelyezkedő Daraxa-kilátóhoz.
Daraxa-kilátó (Mirador de Lindajara, Mirador de Daraxa): az ugyanilyen nevű kút felett magasodik, egykor az emírek asszonyainak pihenőhelye volt. Boltozatát kazettás mennyezet (ún. artesonado) uralja, zománccal fedett falain arany és elefántcsont díszítések és feliratok láthatók.
Rács-udvar vagy Ciprus-udvar (Patio de la Reja): a Két Nővér terméből lehet lejutni a fürdők felé az udvarhoz, melynek közepén ugyancsak szökőkút áll. Nevét a négy benne magasodó ciprusról és az azokat körülvevő rácsozatról kapta.
Peinador-torony (Torre del Peinador de la Reina): a Ciprus udvar felől balra nyíló ajtó vezet a kis toronyba, ahonnan az Albaicín felé lehet kilátni.
Fürdők (Banos): I. Júszuf idején épültek római minták alapján. Első része a Sala de Comas négyszögletes pihenőterem, melynek falát sokszínű csempe fedi. Innen vezet az út a többmedencés dísztelen helyiségbe, ahol egykor gőzfürdő működött.
III. Júszuf palotája (Palacio de Yusuf III)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Az egykori építmény romokban áll, helyén ma csak kertek vannak.

Generalife

Az Alhambrával szemben, keleti irányban terül el a Generalife-palota (Palacio del Generalife). 1319-ben a Nap dombja (Cerro de Sol) nyúlványaira építették illetve parkosították a granadai királyok nyári pihenőhelyéül. I. Iszmail uralkodása idején készült. Építője Yannat al-Arif mester volt. Neve arabul Dzsennat al-Arif, azaz Az Építő Kertje volt.

Csodálatos kilátás nyílik innen az egész városra, a Genil és a Darro folyók völgyeire. Bár az eredeti épület a 13. századból származott, de ebből a déli pavilon mögötti maradványokat lehet csak látni. Paradicsomi atmoszféra fogadja a látogatót, aki belép a Generalifébe: víz susogása, csalogány éneke, buja kert veszi körül az ideérkezőt. Washington Irving a legendák és fantasztikus mesék helyszínének tartotta.

A Generalife az egyetlen megmaradt kertház a három egykor létezőből. Az Alhambrával egy sétaút köti össze, mely közvetlenül a Medence-udvarba vezet. Kertje különösen gazdag az egykori al-Andalúsz növényeiben, melyek egy részét még a mórok terjesztették el az Ibériai-félszigeten.

Mesés gazdagsággal terem meg itt a tipikusan mediterrán növények sora, mint a Laurus nobilis (babér), a Cupressus sempervirens (ciprus), a Myrtus communis (mirtusz), a Nerium oleander (leánder), és Pinus halepensis (aleppói fenyő), illetve a dél-európai eredetű, de a kontinens nagyobb részén ültetett Celtis australis (déli ostorfa), Platanus hispanica (platán), Aesculus hippocastanum (vadgesztenye) és az Európa nagy részén honos Corylus avellana (közönséges mogyoró), Sambucus nigra (fekete bodza) és Taxus baccata (tiszafa). Mindezek mellett még fellelhető a kertben az észak-amerikai eredetű Acer negundo (zöld juhar), egy Európában agresszíven terjedő gyomfa is.

A Generalife részei a Színház, az Új kertek (Jardines nuevos), a Felső kertek (Jardines altos), a Déli pavilon (Pabellón Sur) és az Északi udvar (Pabellón Norte).

A Szultán Feleségének udvara (Patio de la Sultana) érdekes legendát tartogat. Eszerint Boabdil emír kedvenc felesége e helyen tartotta találkáit fiatal szeretőjével.

Legismertebb és legtöbbször ábrázolt része a Medence-udvar (Patio de la Acequia): a legjelentősebb patio, a víz és árnyék kombinációja egy zárt kertben, egyúttal az egész palota központja, sétautakkal és teraszokkal.

 

 

 

 

 

 

A St Paul’s Cathedral Európa ötödik legnagyobb temploma, mely némileg a római Szt. Péter-székesegyházra emlékeztet. Helyén már évszázadokkal a Wren-féle újjáépítése előtt is katedrális állt.

A középkori székesegyházról II. Károly udvari festője, a cseh Wenceslaus Hollar készített aprólékos rézkarcot. A székesegyháznak a korabeli Európában – a milánói és a sevillai dóm kivételével – nem akadt párja. Ez a székesegyház ugyanakkor a Nagy tűzvész során teljesen megsemmisült.

Anglia első keresztény királya ,Ethelbert építtetett először templomot a mai székesegyház helyén 604-ben.Ez a fából készült körtemplom nem sokkal később leégett ,de hamarosan újat épitettek helyébe kőből.A vikingek ostromát ez sem állta nagyon. A régi székesegyházat 1087ben kezdték el építeni  és amikor elkészült, a középkori Európa egyik legjelentősebb alkotása volt.Az 1666-os londoni nagy tűzvész után a középkori Szent Pál-székesegyház romjaiban hevert. Christopher Wren kapta a megbízást a katedrális újjáépítésére, de eredeti terveit nem hagyta jóvá a konzervatív főesperes és a káptalan. Wren grandiózus tervei azonban nem vallottak teljesen kudarcot, amit a felépült templom pompás épülete bizonyít. Wren márványsíremléke fölött a következő olvasható: “Lector, si monumentum requiris,circumspice” – Olvasó, ha látni akarod életművét,nézz körül.

 

Maga az építész már 78 éves volt,amikor fia, Christopher 1710ben elhelyezte az utolsó követ a központi kupolában.A templom építése majdnem 750 ezer fontba került. A pénzt jórészt a londoni kikötőbe érkező  szén adójából szedték össze.

Néhány adat a méretek érzékeltetésére: az épület külső hossza 157 méter,a bejárati homlokzat 55 méter széles,tornyai 65 méter magasak.A jobb oldali toronyban található Nagy Britannia legsúlyosab függesztett harangja,ami mintegy 17 tonnás és 1882ben emelték jelenlegi  helyére.A Portland-kupola külső magassága 111 méter,a belső átmérője 31 méter,ezzel csupán a római Szent Péter Basilika mögött marad el.

260 lépcsőt kell megmásznunk ahhoz hogy felérjünk,és további 270et,hogy élvezhessük a kilátást a kupola három karzatának legmagasabb pontjáról.

A székesegyház alapja latin kereszt. A Ludgate Hill felőli főbejárata elsősorban hatalmas arányaival, megnyugtató tagoltságával hat ránk. A lépcsősor felett kettesével álló korinthoszi oszlopok tartják a timpanont, melynek domborműve Szt. Pál megtérését ábrázolja – azt a pillanatot, amikor Saulusból Paulus lett.

A székesegyház északi harangtornyában 1878. óta tizenkét harangból álló harangjáték-szerkezet található, míg a déli, toronyórával díszített harangtoronyban az 1882-ben öntött, 360 mázsás „Great Paul” (Nagy Pál) harang zúg.

A székesegyház első orgonáját még 1695-ben a híres angol orgonakészítő mester, „Father Smith” (eredeti, német nevén: Bernhard Schmitz) építette. Rendszeresen játszott rajta Handel is: 1759. április 6-án – 8 nappal halála előtt – még eljátszotta itt a Messiást. A jelenlegi orgona 1870-ben épült, Henry Willis műhelyében, de néhány sípja még a Smith atya orgonájából való.

A déli kórusfolyosó oldalán figyelemre méltó a költő, John Donne fehér márványszobra, mely a székesegyház egyetlen olyan műemléke, amely túlélte az 1666-os Nagy tűzvészt.

A déli kereszthajóból lépcsőn jutunk le az egész épület alatt végighúzódó, és így Európa legnagyobb kriptájába. A kriptában – számos államférfi szarkofágja mellett – megtaláljuk Wellington márványkoporsóját, Nelson fekete márvány szarkofágját, a festő William Turner, a hídépítő John Rennie, vagy a penicillint feltaláló Alexander Fleming sírköveit.

Bár a Westminster apátság  több országos rendezvénynek ad helyet,a Katedrális  is rendkivül híres. Itt helyezték örök nyugalomra Churchill-t 1965-ben ,Károly herceg pedig itt vette el feleségül Lady Diana Spensert 1981ben.

A Katedrális nevezetességei:

A főhajóba lépve középen először a Szent Pál Őrszolgálat emléktábláját fedezhetjük fel. A szolgálat önkéntes tűzoltóinak köszönhető,hogy a székesegyház átvészelte a Ii. világháború kataklizmáját.

Alfred Stevens 1855-75 között készítette el a Wellington-emlékművet,mely a főhajó bal oldali részében található.A herceg lovasszobra 1912ben kerülhetett a helyére.korábban a főesperes nem járult hozzá a szobor elhelyezéséhez.
A fő látványosság kétségkívüla kupola.
Tervezéskor Wrennek azzal a problémával kellett emgküzdenie,hogy a külső és belső  arányait harmóniába hozza. A megoldás: egy kettős kupola, a külső és belső között téglaboltozattal,mely támasztékul szolgál a csúcson elhelyezett kő lámpástartónak,valamint az aranygömbön nyugvó keresztnek.
Thornhill 1715ben festett mennyezetfreskói Szent Pál életének kiemelkedő pillanatait jeleniti meg.A kupolába 4 szinten keresztül sok száz lépcső vezet fel a déli kereszthajóból. Az első szint a Suttogó karzat 30 méter magasságban,a nevét az akusztikájáról kapta.Sorban utána a Kő Karzat,A belső Karzat és a Külső aranykarzat.
Az északi kereszthajóban lévő kápolna a feliratok szerint katonai vonatkozású.A kriptában eltemetett Sir Reynolds emlékműve itt található. Mementóként a II. Világháború bombázásaira,a fenti galéria egy részét nem állitották helyre.A kórus felvezető lépcsőnek közelében a mennyezeti mozaikképek a teremtés állatait ábrázolják.
A főoltárt 1940-ben bombatalálat érte,de a barokk pompáját a restaurátoroknak töökéletesen sikerült visszaállítaniuk.
Az északi körfolyosón modern, XX.századi alkotásra bukkanhatunk:henry Moore: Anya és gyermeke cimű szobrát 1984ben állították fel.
A főoltár mögött találjuk az Amerikai emlékképolnát. A II.Világháború alatt 28 ezer amerikai katona vesztette életét Nagy-Brittania területén,róluk emlékeznek meg az 1951ben kialakított kápolnában,meéyet személyesen Eisenhover tábornok avatott fel.
A déli kereszthajón Nelson Admirális emlékműve áll.Innen juthatunk el  ahatalmas alapterületű kriptába.

Az Új-Mexikóban található Pueblo de Taos 1992 óta része a Világörökségnek.

Egy kulturális kritériumnak felelt meg, “az emberi alkotószellem remekműve”.

A település több mint 1000 éve lakott, a Rio Grande egy kisebb mellékfolyójának völgyében terül el.

Apueblo indiánok kultúrájának és építészetének máig fennmaradt emlékei találhatóak itt.

384 km2-en terül el, kb. 2000 ember lakik itt.

AzAmerikai Egyesült Államok 1960-ban Nemzeti Történelmi Emlékhellyé nyilvánította ezt a helyet.

Az őslakosok “a mi falunk”-nak nevezték el.

 

 

 

 

 

A Forum Romanum vagy, ahogy a rómaiak gyakrabban nevezték Forum Magnum (a mai Campo di Vaccino) az ókori Róma fő köztere, a Capitolium és Palatinus domb közötti tér volt, mely a kereskedelmi és politikai világ érintkezőhelyének számított.

A terület eredetileg ingoványos hely volt, melyet Tarquinius Priscus király száríttatott ki és vétetett körül oszlopos csarnokokkal, melyek üdülésre és sétahelyül is szolgáltak. Hossza körülbelül 220, szélessége 35-50 méter, és kis mérete ellenére rengeteg épület és emlékmű állt itt.

A terület a középkorban hosszú ideig a város elhanyagolt része volt. Korabeli viszonyait Piranesi: Vedute di Roma c. gyűjteményéből ismerjük.

A fórum a rómaiaknál köztér, piac, nyilvános hely a városokban vásár, gyülekezés, törvénykezés céljára építették. Rómában vagy 18 ilyen nyilvános tér volt, melyek a következő nevet viselték:

törvénykezés tere (forum civile)
kereskedelmi tér (forum venale)
marhavásár (forum boarium)
zöldség- (holitorium), hal-, hús-, sertéspiac (piscarium, macellum, suarium) stb.

A Forum Romanumon több istennek is állt temploma, itt volt Saturnus, Janus és Concordia temploma a Capitolium tövében, Vesta temploma a Palatinus tövében (emellett állt a Regia nevű épület, a pontifex, azaz főpap lakása) és később a Dioskurosoké.

A Forum két részre oszlott: a tulajdonképpeni Forum Romanumra keleten, ahol régebben a plebejusok gyülekeztek, és a másik, magasabb, nyugati részre (Comitium), amelyen eredetileg a patríciusok gyülekeztek. A Comitiumon állt többek között: a Curia Hostilia (a szenátus helye), a Carcer Mamertinus (részei: Robur, azaz börtön és Tallianum, azaz kivégző hely) és a Rostra nevű szószék.

Ahogy a város nőtt, a Forum Romanumot is bővítették, és gyönyörű oszlopos csarnokokat, úgynevezett bazilikákat építettek (ezek voltak állítólag a keresztény templomok alapjai, ilyenek voltak például a Basilica Porcia, Sempronia, Opimia, később Augustus alatt az Aemilia és főképp a Julia.) Újabb templomokat is építettek (Templum Divi Caesaris, Minervae stb.) Később térszűke miatt a Forum Romanumot észak felé is bővítették, és a hozzá fűződő újabb tereknek és építményeknek egész sorozata keletkezett (ezt nevezik összefoglalóan császár-fórumoknak).

 

Ma álló épületek a Forum Romanum területén
Keleti oldalon

Ezen az oldalon helyezkedik el a bejárat,

Via Sacra
Antoninus és Faustina temploma
Vaskori Nekropolisz
Romulus temploma
Constantinus és Maxentius bazilikája
Vesta temploma
Santa Francesca Romana temploma
Antiquarium Forense
Titus diadalíve
Nyugati oldalon
Curia
Julius Caesar temploma
Castor és Pollux temploma
Basilica Aemilia
Phocas oszlopa
Basilica Julia
Rostra
Saturnus temploma
Porticus Deorum Consentium
Concordia temploma
Forum
Santi Luca e Martina
Tabularium
Septimius Severus diadalíve

 

Chott El-Jarid a világ egyik legnagyobb sós vizű tava, egyben termáltava, melynek vize semmilyen módon nem táplálkozik a tengerből.

Ha túl száraz a nyár, a tó kiszárad, egy kétezer négyzetméteres sós gödröt hagyva maga után, mely mellett az idelátogató a délibáb-jelenségek egyik legkülönlegesebb formájával találkozhat.

Vize nem éri el a világóceánokat, így lefolyástalan.

A tó a nyári, csapadékszegény időszakban szinte teljesen kiszárad, medrében sólerakódásokat felfedve. Ilyenkor bányásszák a környékbeliek.

A hatalmas vakítóan fehér simaság emlékeztet bennünket egy óriás hómezőre.

Észak-Afrikában a legnagyobb sóstó, melynek hossza 250 km, szélessége 20 km.

A délibáb igazi vidéke, az óriás süppedő sóstalaj vakító fehérségével, ahol az optikai csalódás a valósággal keveredik.

Sokszor a tó felületén a felmelegedett levegőben délibábok alakulnak ki, nem létező oázisok, sziklák vagy települések képei jelennek meg.

 

 

 

 

 

Herculaneum az ókori Római Birodalom egyik városa volt, a jelenlegi Ercolano város területén, Olaszország Campania tartományában. Pompeiivel egyidejűleg pusztult el 79. augusztus 24-én a Vezúv kitörése nyomán. A nevét Herkulesről kapta, aki a legenda szerint a város alapítója volt.

A várost első ízben Theophrasztosz említi Kr. e. 314-ben, ekkor még Herakleion néven. A pusztulás időpontjában körülbelül 4000-en lakták, tehát Pompeiinél egyértelműen kisebb kikötőváros volt. A gazdaságot főleg a halászat, mezőgazdaság, és kézművesség jelentette. A házak berendezése azonban a lakók jólétére utal – a hely kedvező fekvése miatt több gazdag római itt építtetett nyaralóvillát magának.

Miután Héraklész elpusztította a gérüóni szörnyeteget és elhajtotta a marháit, Ibériából visszatérve megállt Rómában. Fauna istennőtől kért volna vizet, de nem kapott, mert az istennőnek csak nők számára való szentelt vize volt. Héraklész dühében egy saját magának szentelt templomot épített, és elrendelte, hogy nők nem vehetnek részt a szertartásokon és ünnepségeken. Közben Vulcanus egyik fia, név szerint Cacus ellopott néhány marhát Héraklésztől. Héraklész mindenhol kereste a jószágot, de hiába, ezért elhatározta, hogy továbbutazik Görögországba. Útközben meghallotta a csorda hangját és ezt követve megtalálta Cacust és a lopott marhákat. Úgy tartották, hogy Herculaneum azon a helyen épült, ahol Héraklész megölte a tolvajt.

Herculaneum alapításáról (a mitológia mellett) Sztrabón tesz említést. Feljegyzéseiből tudjuk, hogy a várost az oszkok alapították, majd őket később az etruszkok és szamniszok váltották. A modern Ecolano (ókori Herculaneum) neve ugyan összefüggött Héraklész nevével, a település eredetéről azonban a feltárt emlékek és maga a település típusa enged következtetni. Eddig csak egyetlen falrészletet találtak, amely görög típusú épületre enged következtetni, a városka utcahálózata – éppúgy, mint Nápolyban – a görög városrendezési elvet követi. Mindezek alapján feltételezhető, hogy a római városka elődje görög volt.

A feliratos kövek már későbbi történetéről vallanak. Találtak szamnisz tájszólásban írt latin nyelvű feliratokat, amelyekből következtetik, hogy volt a város történetének szamnisz szakasza is. A latin nyelvű feliratok már a város későbbi életére vonatkoznak, egészen pusztulásáig. Valószínű tehát, hogy Herculaneum ugyanazt élte végig, mint Campania, Nápoly és környéke többi városa az ókorban: eleinte görög volt, majd szamnisz uralom alatt állt, azok közé a városok közé tartozott, amelyek lakói az i. e. 1. század elején harcoltak a szabadságért a rómaiak ellen. Ezért városjogait a rómaiak elvették és Sulla veteránjait telepítették le falai közé, akik felvirágoztatták.

Akárcsak Pompeii vagy Stabiae, Herculaneum is Nuceria fennhatósága alá került. Miután a polgárháborúban Róma ellen lázadt és Mariust támogatta, i. e. 89-ben Titus Didius, Lucius Cornelius Sulla tábornoka elfoglalta. Ennek következtében a város római municípiummá vált.

A város a Vezúv egyik tengerparti lávafennsíkjára épült. A hajók biztonságos kikötését két természetes, keskeny öböl biztosította. A város utcahálózatát már a kezdetektől szabályosra, rácsszerűre tervezték. A legtöbb középületet Augustus császár uralkodása idejében újjáépítették. Ekkor épültek fel többek között a vízvezeték, a városi kútrendszer, a vizet elosztó Castella acquarum, a Szent Körzet templomai, a külvárosi és a központi thermák valamint a gümnaszion. A Kr. u. 62-ben bekövetkezett földrengés súlyosan megrongálta a város épületeit, amelyeket csak részben állítottak helyre 79-ig.

Kr. u. 79. augusztus 24-én a Vezúv kráterét évezredekig elzáró lávatömítés váratlanul, iszonyú erőtől hajtva dobódott ki Campania derült egére. A tűzhányó kilométernyi magasságba lövellte a kőtörmeléket és fülsiketítő égzengés kíséretében felrobbant a hegy csúcsa. Az eget elsötétítette a hamuból képződött sötét felhő, amely azután három napig gomolygott a katasztrófa színhelye fölött. Mivel a szelek délkeleti irányba fújták a kilövellt vulkáni anyagokat, ezek elsősorban Pompeii városát és környékét temették vastag hamu és lapillirétegek alá.

Mivel Herculaneum a Vezúv nyugati oldalán helyezkedett el, a vulkán kitörésének kezdeti fázisa csak kismértékben érintette a várost: míg Pompeji háztetői beroskadtak a lerakodó vulkáni hamu alatt, addig Herculaneumra alig néhány centiméter vastagságú hamu hullott. Ez azonban eléggé elrettentő volt, hogy kiváltsa a városlakók egy részének menekülését.

Augusztus 24-e éjszakáján a vulkáni felhő elérte a sztratoszférát, ahonnan elkezdett visszazúdulni a Vezúvra. Ennek következtében piroklasztikus ár alakult ki, amely több, mint 100 km/h sebességgel vonult le a vulkán lejtőin. A 400 °C hőmérsékletű gáz, hamu és lapilli gomolygó tömege, kevéssel éjfél után érte el a várost, amelynek utolsó lakóit a kikötőben pillanatok alatt megölte. A folyam kevés kárt okozott az épületekben, viszont lassan feltöltötte őket vulkáni anyaggal.

Az épületek rendkívül jó állapota három tényezőnek köszönhető:

mikor a szélirány megváltozott és a hamuzápor Herculaneumot is elérte, az épületeket már feltöltötte a Vezúv lejtőjéről alázúdúló piroklasztikus ár, így az épületek tetői nem szakadtak be.
a piroklasztikus ár hatalmas hője elszenesítette a szerves anyagokat, kivonva belőlük a vizet.
a több, mint 25 méter vastag tufa réteg légmentesen elzárta Herculaneumot 1700 éven át.

Az évszázadok során Herculaneum pontos helye feledésbe merült. A középkorban a Resina nevű városka (amelyet 1969 óta hívnak Ercolanonak) részben Herculaneum maradványaira épült rá. Már a 16. században találtak szobrokat és feliratokat, majd 1710-ben egy földműves kútásás közben a herculaneumi színház romjaira bukkant. A területet Emanuel-Maurice von Lothringen, Elboeuf hercege vásárolta meg, aki az osztrák hadsereg tisztjeként Nápolyban állomásozott. A következő hónapokban saját költségére ásatott, ennek során kilenc szobrot talált.

A módszeres ásatások 1738-ban kezdődtek. A III. Károly spanyol király támogatásával megjelent részletes kiadvány, a Le Antichità di Ercolano, a korlátozott példányszám ellenére nagy hatással volt a kezdődő klasszicizmusra.

A 18. század végén herculaneumi motívumok jelentek meg a kor belsőépítészetében, kezdve a freskóktól a háromlábú asztalokon át a füstölőkig és teáscsészékig. A papiruszok villáját 1750-ben fedezték fel; ez új lendületet adott az ásatásoknak. 1750–1761 és 1764–1765 között az ásatások Karl Weber svájci mérnöktiszt irányítása alatt folytatódtak.

Weber pontos terveket készített, amelyek alapján ma is azonosítani lehet az egyes tárgyak lelőhelyét. 1765-ben a munkálatokat gázkitörés miatt leállították, a bejáratokat lepecsételték.

A munkálatokat 1828-ban I. Ferenc, a Két Szicília királya indította újra. Az állam által megvásárolt 900 m² területen az ásatások Carlo Bonucci építész vezetésével folytatódtak 1855-ig. A következő szakasz II. Viktor Emánuel olasz király támogatásával vált lehetővé, 1869 és 1875 között, amikor az ásatási terület egy részéről teljesen eltávolították a vulkanikus fedőréteget.

Az eltakarítás magas költségei miatt a munkálatok több ízben is elakadtak. 1924-ben Amadeo Maiuri vezetésével kezdődött egy újabb ásatási szakasz, amely kis megszakításokkal jelenleg is folytatódik. Maiuri 1958-ig maradt az ásatások vezetője. 1942-re a ma látható régészeti parkot már teljesen feltárták és restaurálták.

1960 és 1969 között a VI. insula északi oldalán végeztek utólagos feltárásokat valamint az egykori város főutcája, a Decumanus Maximus mentén. A 20. század utolsó két évtizedében elsősorban a régészeti park déli oldalán, az egykori tengerpart mentén végeztek különféle feltárási munkálatokat. Ezen a területen 12 helyiséget fedeztek fel, melyek boltíves tetőszerkezete arra enged következtetni, hogy egykori hajógyár részei voltak.

A Vezúv kitörése idején a lakosság egy része ide menekült. Itt találták meg kb. 250 különböző nemű, életkorú és társadalmi helyzetű egyén csontvázát, melyek Pompejivel ellentétben nem konzerválódtak. Ugyancsak ezen a területen találták meg egy római gálya maradványait, amelynek teljes restaurálása folyamatban van.

1991-ben indították el a papiruszok villájának feltárását, amit 1750-ben véletlenül fedezett fel Karl Weber. Ő volt az első, aki földalatti alagutak és vájatok segítségével feltérképezte az egykori villát. Az ásatások folytatásában fontos szerepe volt az olasz kormánynak, mely egy 1991-es törvényben fontos pénzösszegeket különített el, nemcsak Herculaneum, hanem Pompeii régészeti munkálatainak folytatására is.

Az új ásatási terület a régészeti park nyugati oldalától nem messze található, ezzel egy mély és szűk árok köti össze. A villának csak az átriumrésze került napfényre, a luxusrezidencia többi részének feltárásán napjainkban is dolgoznak. Ugyancsak ezen a területen felszínre került egy thermakomplexum valamint egy nimfaion. Miután a tengerpart a 79-es kitörést követően beomlott, a terület víztelenítését komplex szivattyúrendszer biztosítja.

A város 20 hektárnyi területet foglalt el, falakkal körbevéve, melynek nyomai ma csak az egykori tengerpart mentén láthatók. Területének körülbelül negyedét tárták fel, ennek egy részét alagutak és vájatok építésével, emiatt a nagyközönség számára nem látogatható.

A város három északnyugat-délkelet irányú főutcából – decumano – áll, amelyeket merőlegesen 5 utca – cardo – keresztez. Napjainkban mindhárom decumano, valamint a harmadik, negyedik és ötödik cardo látogatható. Az utakat lávatömbökkel burkolták, amelyeken azonban nem láthatók szekérnyomok, mint Pompejiben. Ennek az oka valószínűleg az, hogy a termékek szállítását szamár vagy öszvérháton oldották meg.

Decumanus Maximus volt a város legforgalmasabb útvonala, északi oldalán árkádos kiképzésű. Az árkádok alatt valószínűleg üzlethelyiségek voltak. Miként a fórumra, ide sem lehetett kocsival behajtani, mert nemcsak a fórum felől, hanem keleti végén, a palaisztra felől is le volt zárva.
A fórumut a Decumanus Maximus folyatásában tárták. Miként a főutca, a fórum is csak gyalogosok számára volt járható, bejáratát hatalmas kővel zárták el. A fórumon néhány (valószínűleg császárt ábrázoló) lovasszobor talapzatát ásták ki, sőt van olyan is, amelyen még rajta maradt a ló bronzpatája is. A szobrokon kívül diadalkapu is díszítette a fórumot. Északi oldalán megpróbáltak a vulkáni anyag aljába is alagutat fúrni, hogy elérjék a fórum északi szegélyét, ahol valószínűleg középületek álltak.

A Serino akveduktusz megépítése előtt a város vízellátását elsősorban kutak fúrásával oldották meg. A házak közepén, az átriumban, medence volt – az impluvium – ami összegyűjtötte az esővizet egy tetőnyíláson – compluvium – keresztül. A tetőnyílásnak ugyanakkor a belső terek megvilágításában is szerepe volt.

Az impluviumból a víz egy földalatti tartályba folyt tovább, amelyből kutak segítségével tudták kiemelni. Miután Augustus császár uralkodása idején megépült a vízvezeték, az impluviumokat elsősorban dekoratív célokra használták.

Sajnos a város vízellátását biztosító ólomvezetékeket a Bourbonok uralkodása idején eltávolították. A vezetékcsatlakozások és vízcsapok nagyon hasonlóak voltak a napjainkban használatosakhoz.

A főutcák alatt szennyvízgyűjtő vezetékek voltak. Pompeiivel ellentétben itt összegyűjtötték és a tengerbe vezették a szennyvizet.

 

Látnivalók:

Telephus domborművének háza – a szomszédos Drágakő házával közös épületkomplexumot alkotott, aminek a tulajdonosa – valószínűleg – Nonius Balbus római szenátor volt. A háromszintes házat a tengerparti lejtőre építették, így csodálatos kilátása volt. Az épületben rengeteg értékes szobrot találtak, melyek közül az egyik Telephust, Héraklész fiát ábrázolja (innen származik az épület megnevezése). Az épületet Augustus császár uralkodása idején építették Kr. e. 27 – Kr. u. 14 között, majd a 62-es földrengés után újjáépítették.
A szarvas házának tulajdonosa Granius Verus volt, akit az itt talált kenyéren látható pecsét alapján sikerült beazonosítani. A kétemeletes épület földszintjén, az átrium és a konyha mellett nyilvános szobák egész sora található, az emeleten a szolgák lakóhelyiségi voltak. Az épülethez tartozó hatalmas kertben márvány táblákat és szobrokat találtak.

A nevét a tricliniumban álló szoborcsoport után kapta, amely kutyák által megtámadott szarvast ábrázol. A triclinium melletti kis helyiségek egyikében a „Tömlőt tartó szatír” szobra látható. A ház kert felőli timpanonját hatalmas mozaik díszíti, mely tengeri állatokon lovagló kerubokat ábrázol. A tenger felé néz a nyitott nyári ebédlő négy pilléren álló pergolával. A pergola mellett két kis pihenőszoba, az egyik szép mozaikpadlójáról híres.
A szamniszi ház Kr. e. 2. században épült. Eredetileg egy egész insulát elfoglalt. Mai formáját az évszázadok során elvégzett módosításoknak köszönheti: a kertet a nagy portál házához csatolták, majd a 62-es földrengés után az emeletet elkülönítették és bérbe adták. Az ház érdekessége a hellenisztikus stílusban megépült átrium, valamint a fehér kerámialapokkal burkolt padló. A kitörés előtti utolsó években az impluviumot márvánnyal burkolták be, valamint egy Európa elrablását ábrázoló falfestménnyel dekorálták az egyik szobát.
Az alkóv házának két bejárata van a főutcáról, ami két régebbi ház összeépítésének köszönhető. Az egyik szobában Ariadnét ábrázoló falfestmény található. Ugyanakkor épségben megtaláltak néhány faágyat illetve két ablakot fakerettel és vasrácsokkal.
A mozaikkal burkolt átrium háza egy arisztokrata család tulajdona volt, elegáns falfestményekkel és tágas helyiségekkel. Nevét a sakktáblaszerűen, fekete-fehér lapokból kialakított mozaik után kapta, amely az átrium padlóját díszíti.

Az átrium geometrikus padlómozaikja mellett érdekes még, hogy középső víztartója lesüllyedt a ránehezedő vulkanikus anyag terhe alatt. Az átrium után a kert következik, amelynek közepén márványszobor áll, amelyet három oldalról boltívek határolnak. A kertből nyíltak a hálóhelyek, valamint középen az úgynevezett exedra.

Tovább haladva következnek a ház lakóinak előkelőségére valló helyiségek: középen az ebédlő, a triclinium, mellette a finom faldekorációkkal díszített kisebb szobák. Ezekből lehet kijutni a tenger felé nyíló teraszra és ennek végén levő, valaha árnyas pihenőhelyekre.
A bronz herma háza egy kisebb lakóház, amely nevét az egyik szobában megtalált bronz herma után kapta. Falfestményei elsősorban tengeri tájképeket ábrázolnak.


Az erkély háza kétemeletes épület, melyben több család lakott. Egyszerű kialakítású, olcsóbb anyagokból épül fel, amely az itt lakók pénzügyi helyzetét tükrözi. Érdekessége az utcára nyíló erkély, melyet ión oszlopok tartanak. A földszinten kis üzlet kapott helyet. Néhány elszenesedett ágyat, szekrényeket és egy arcképet is találtak itt.
A fa válaszfalak háza nevét az átriumot és tablinumot elválasztható mozgatható fából készült elválasztó falak után kapta. Ezeket faragások és olajlámpatartók, a padlót geometriai alakzatokat ábrázoló mozaikok díszítik. A Vezúv pusztítása után ez a legépebben fennmaradt lakóház. Átriuma magas és nagyszabású. Belőle nyílik a hálószoba, ahol emberi alak által tartott márványasztalka maradt meg a szoba berendezéséből. Legsajátosabb része a háznak az a helyiség, amelynek teljesen elszenesedett, széttolható ajtója is fennmaradt.
A Géniusz házát 1828 és 1850 között tárták fel. Nevét az itt talált géniuszt (ház védőszentje) ábrázoló szobrocska után kapta. Az épület a hátsó bejáraton keresztül érhető el, homlokzatát még nem ásták ki. A peristyliumot elegáns márványkút díszíti, a padlót pedig mozaikok.
Argosz háza szintén nem a főbejáraton keresztül közelíthető meg, hanem két oldalsó bejáraton, melyek az átriumba nyílnak. Nevét egy falfestmény után kapta, amely Argoszt ábrázolja, amint Iót, Zeusz kedvenc nimfáját védelmezi. Ma ezt a falfestményt a nápolyi múzeumban őrzik. A kétemeletes épület földszintjén voltak a lakóhelyiségek, az emeleten (amely a 1875-ös ásatásokban beomlott) pedig kis raktárhelyiségek voltak, nagy terrakotta tárolóedényekkel.
Arisztidész háza nevét az itt talált márványszobrocskáról kapta, melyet sokáig tévesen Arisztidész, görög politikus ábrázolásának tartottak, noha Aeszkínusz athéni császárt ábrázolja. Az épület lejtőn épült, emiatt erős tartószerkezete van.
A csontváz házát 1830-1831-ben találta meg Carlo Bonucci. Nevét az emeleti részén talált csontváz után kapta. A ház, három korábbi épület egybeépítésével keletkezett. A középső épületnek fedett átriuma volt. A bal oldali épület nimfaion volt. A ház érdekessége egy kis házioltár, egy kis, vasrácsokkal elkerített belső udvaron.


Neptun és Amphitrité háza nevét a hatalmas mozaikról kapta, mely a két istenséget ábrázolja. A bejárat melletti üzlet berendezésének farészei is jól kivehetők. A ház átriuma igen nagy, tágas és szépen dekorált. Mögötte nyári ebédlő nyílik, falánál kis kút, mozaik díszekkel, az egyik vadászjelenetet ábrázol. A házhoz nimfaion is tartozik, amelyet szintén mozaikok, valamint kagylóhéjak és horzsakőből faragott maszkok díszítenek. A háziszentélyben két, vörös csíkokkal díszített márványtáblát találtak, melyeken az őket díszítő művész aláírása is látható: athéni Alexander.
A díszudvar háza az 1. század közepén épült. Érdekessége a mozaikkal díszített belső udvar, ami az átriumot helyettesíti. Innen nyílnak a földszinti szobák, valamint az emeletre vezető lépcsőház. A régészek úgy tartják, hogy az épület valószínűleg nevelőintézet lehetett. Ennek bizonyítéka lehet az a hátsó szoba, amit közös étkezőként használtak.
A kettős átrium házának érdekessége a finoman kidolgozott homlokzata, valamint a gorgót ábrázoló terrakotta maszkkal díszített kapu. Az emeletes épület két átriummal világították meg: az első rögtön a bejárat mögött található, míg a második az épület végében.
A toszkán kolonnád háza egy római köztársaságbeli épület bővítése során jött létre Augustus császár uralkodása idején: ekkor épült meg szomszédos épülettel való egybeépítés során, a toszkán kolonnáddal díszített peristylium. Az épület emeletén 1400 szeszterciuszból álló kincset találtak, valamint egy bronz pecsétet.
A fekete szoba házában 20 viasztáblát találtak, melyek a ház gazdag tulajdonosáról (Venidius Ennychus) adnak betekintést. Peristyliumát fekete mozaik borítja. Nevét a peristylium nyugati oldalán található szobáról kapta, amit fekete falfestés díszít. Ugyanitt találtak rá egy értékes, fából készült Lares-szobrocskára is.
A korintoszi átrium háza egyike a legrégebbi feltárt házaknak. Nevét az átriumot díszítő három korintoszi oszlop után kapta. A bejárattól jobbra található szobát csatajeleneteket ábrázoló falfestmények díszítik, míg az egyik diaeta (pihenőszoba) megőrizte kazettás mennyezetét.


A nagy portál háza neve a féloszlopos kialakítású portál után kapta, melynek párkányait téglából alakították ki. A portál a 62-es földrengés után épült, felhasználva a korábbi építmény oszlopfőit, melyek a Győzelmet szimbolizálják. Az épület egyik érdekessége a kis belső udvar, melynek buja növényzetet ábrázoló falfestményei igazi kert illúzióját keltették.
A kertes ház egy szegényes épület, díszítések nélkül, apró szobákkal, viszont hatalmas kerttel, melyet valószínűleg a 62-es földrengést követően csatoltak hozzá. Az épület egyik lakószobáját Nílust ábrázoló tájkép díszíti. Az épülethez műhely is tartozott.
Gazdasági építmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A fogadó Augustus császár uralkodása idején épült, boltíves szerkezettel, melynek a terasza a tengerre néz. Nagy területe, valamint a hozzátartozó termák (az épület legrégebbi részei) miatt valószínűsítették, hogy fogadó volt a rendeltetése.
A Taberna Vasaria valószínűleg kisvendéglő volt, amihez lakóépületek is tartoztak. Ebben az épületben számos bortároló amforát találtak görög feliratokkal. Újabb feltételezések szerint nem kocsma, hanem borkimérő üzlet lehetett, vagy egyszerűen csak az amforákat árulták, amelyek a római Campania különböző vidékeiről származtak.
A kelmekereskedő (lanarius) műhelye arról híres, hogy szinte teljes épségben találtak benne egy facsavaros prést, aminek segítségével a kelméket vasalták. A műhelyből lépcsők vezetnek fel az emeleten található lakóhelyiségekbe.
A kovács (plumbarius) műhelyében néhány agyagedényt találtak, amelyben a frissen megmunkált vasat hűtötték le. Ugyanakkor ólom öntőmintákat, csővezetékdarabokat, bronz kandelábert és szobrocskákat is a felszínre hoztak.
A csónakházak a tengerpartra nyílnak. Hatalmas, boltíves épületek, melyek a középkori arzenálok (hajógyárak) épületeire emlékeztetnek. Érdekességük, hogy 1980-ban kb. 250 emberi csontvázat találtak itt számos aranypénzzel és egyéb értéktárggyal egyetemben. A Vezúv 79-es kitörésekor a város lakosai itt kerestek menedéket, de a forró gázok és a füst pillanatok alatt végeztek velük. Ugyancsak itt találtak rá egy 9 m hosszú római hajó maradványaira.
Középületek
A thermákra, azért is szükség volt, mivel nem minden herculaneumi ház rendelkezett saját vízforrással. Ugyanakkor a rómaiak számára a fürdés a szabadidő eltöltésének egyik legszokványosabb módja volt. A lakosok nem csupán fürdeni jártak ide, hanem felüdülni, étkezni, ismerkedni, tárgyalni valamint politikai támogatást nyerni.

Emiatt a thermák Herculaneum társasági életének központját képezték. A belépésért általában csekély összeget kellett fizetni, a különböző szolgáltatásokat (öltöző, masszázs, illóolajok stb.) külön meg kellett vásárolni. A nyitás általában a déli órákban történt, bár a nők gyakran látogatták reggeli órákban is. A sötétség beálltával olajlámpákkal világítottak.

 

Nagy kiterjedésű épületkomplexum, három utcára néznek falai. Bár kisebb, mint a pompeji városi fürdő, beosztása, helyiségei ezzel megegyeznek. Viszont belső elrendezése sokkal egységesebb, mert nem építették át, mint a pompejit. Valószínűleg i. e. 10-ben, Augustus császár épült. A fürdőnek, eredetileg négy bejárata volt.

A nők és férfiak számára általában külön részleg volt fenntartva. A főbejárat a Cardo IV-ről nyílt, ez volt a férfifürdő bejárata. A férfiak még egy másik bejáraton is bemehettek a palaisztrába.

Ugyaninnen, de megint másik bejáraton át léptek be a fürdőbe a nők, akiknek sokkal kisebb, kevésbé felszerelt fürdőhelyiségeik voltak, és természetesen teljesen elkülönítetten fürödhettek. A negyedik bejárat szintén a Cardo IV-ről nyílt, s ez volt a fürdőt üzemeltető személyzet bejárata. A bejárat után rögtön az öltöző vagy apoditerium következett, majd a medencék és a palaisztra. Az innen nyíló folyosó vezet a vetkőzőhelyiségbe, ahol a falak mentén beépített székek és felettük a ruháspolcok sorakoznak. A falnál álló kis medence a fürdőzés előtti mosakodásra szolgált.

Mellette kis átjárón mentek a fürdőzők a hidegvizes medencébe (frigidarium), amelynek mennyezetfestménye vízben úszó halakat ábrázolt. A másik oldalon volt a langyos vizű medence, amely alatt padlófűtés volt, akár a vetkőzőhelyiség alatt. Fával fűtött kazánok forró gőzével melegítettek

A padlómozaikon még ma is látható a tritonos figurális dekoráció. A következő helyiség – szintén melegvizes medence (caldarium) – mélyebb vízzel, hogy a fürdő vendégei a meleg vízbe nyakig bebújhassanak. A női fürdő kisebb volt, a vetkőzőhelyiség viszont még díszesebb, mint a férfi osztályon. A mellette levő helyiségek, a langyos és a meleg vizű fürdők szintén díszesebbek, mint a férfiaké.
A külvárosi termákat (vagy tengerparti hévfürdők) az 1. században építették a városfalak és a tengerpart között. Egyike a legjobb állapotban megmaradt ókori fürdőknek. A jó állapotban fennmaradt helyiségek mellett kitűnő állapotban maradtak meg a falfestmények, belső kutak, valamint a fűtési rendszer is. Több emeletes kis udvara van. Megmaradt hidegvizes medencéje, amelyet vízköpő táplált. Kívülről melegített langyos vizű fürdő-medencéje is látható.

Épen megmaradt a fürdő izzasztó-kamrája és meleg vizű fürdőhelyisége is. Itt látható, milyen erővel özönlött be annak idején a forró iszap: feldöntött egy óriási kőmedencét. Mellette a falon ennek iszapba nyomott negatívját találjuk, amelyet a feltárás során leválasztottak a kőtáltól. A fal melletti padok még érintetlenek, akárcsak a helyiségek alsó márványburkolata és a padlózatok. Sőt az ajtók és átjárók fakeretei is fennmaradtak.
Nonius Balbus terasza egy kis terecske a külvárosi thermák előtt. Itt áll Nonius Balbus római szenátor márvány síremléke.

A szenátor nevéhez fűződik Herculaneum város középületeinek a felújítása, aminek következtében a lakosok, mintegy köszönetképpen, 10 szobrot emeltek tiszteletére a város különböző pontjain.
A szent körzet a déli terasz nyugati oldalát foglalja el. Lényegében két templom és néhány kiszolgáló helyiség komplexuma. Az egyik templomban Vénuszt, míg a másikban Hérát dicsőítették. A komplexumban számos szobor mellett két értékes, mitológiai jeleneteket ábrázoló falfestményt is találtak.
Vénusz szentélyét a 62-es földrengés után teljesen újjáépítették. Érdekességei a fedett oltár, valamint a boltíves, freskókkal díszített mennyezet. A bejárattól balra egy evező képe ismerhető fel, amely Vénusz-Fortuna, a tengerészek védőszentjének jelképe volt.
A négy isten szentélyét szintén a 62-es földrengés után építették újra.

Négy isten, (Minerva, Neptun, Merkúr és Vulcanus) tiszteletére épült, domborművei valószínűleg Augustus császár uralkodásának idejéből származnak. A vestibulum padlóját márvány borítja. Az utóbbi években megtalálták a szentély tetejét is, melyet a Vezúv kitörésének ereje a tengerbe dobott.
A palaisztra hatalmas épületkomplexum volt, amit elsősorban sportolásra használtak. A herculaneumi palaisztra Augustus császár uralkodása idején épült. A Herculaneumban nagy szerepet játszó, díszes helyen eltemetett Balbus család egyik tagjának sírfeliratából ismert, hogy a városban is rendeztek atlétikai játékokat, latinul ludi gymnicit és a palaisztrában gyakoroltak a játékok előtt, úgyhogy annak másik neve gümnaszion volt. A kétszintes épületet csak részben hozták felszínre.

Kiásása már évek óta folyik. Az eredetileg egyirányú belső medencét utólag kereszt alakúvá alakították át, melynek közepén egy, a lernéi hidrát ábrázoló bronzkút állt. A nyugati oldalából számos helyiség nyílik, ezek közül figyelemre méltó egy hatalmas, majdnem 10 m magas csarnok, amelyet valószínűleg templomként használtak.
A papiruszok villája
A papiruszok villája épületkomplexum, mely a várostól északnyugati irányban található. A tipikus villa suburbanat (külvárosi villát) Julius Caesar apósa, Lucius Calpurnius Piso Caesoninus birtokolta.

Nevét onnan kapta, hogy 1785 elszenesedett papirusztekercset találtak benne, amelyek fontos dokumentációként szolgálnak a város mindennapjairól. A villához díszkert, zöldségeskert, valamint szőlőültetvény csatlakozott. A szintén itt talált bronzszobrok nagy részét ma a nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeumban őrzik.

 

 

A Taszilin-Ádzser, Tasszili n’Addzser vagy n’Addzser-fennsík hegyvonulat a Szahara algériai részén, amely mintegy 500 km hosszan nyúlik el.

A hegység különlegességét a ritka növényfajok mellett a Világörökség listájára szintén felkerült világhírű sziklarajzok adják, amelyek abban az időszakban születtek, amikor az éghajlat még nedvesebb volt, és a sivatag helyén szavanna terült el.

A jégkorszakban Észak-Afrikának ez az akkor még mediterrán éghajlatú területe valószínűleg aránylag sűrűn lakott volt. Az első ábrázolások i. e. 6-5. évezred táján keletkeztek, és alkotóik egy vadászó életmódot folytató törzsből kerültek ki.

Az ásatások vadászeszközöket, cserépmaradványokat tártak fel.

A képek a vadászat jeleneteit és a területről rég kihalt állatokat, többek között gazellákat, zsiráfokat ábrázolnak.

A nagyméretű képeket porrá tört palából és tojásfehérjéből álló, sárga, barna és különböző árnyalatú vörös festékből készítették.

A második korszakot „kerekfejű”-nek nevezik a feltűnően nagyméretűnek ábrázolt fejek miatt.

 

A fejeket gyakran szarvak illetve tollkorona díszítik. Az i. e. 4000 és i. e. 1500 közötti korszak a szarvasmarha-ábrázolásokról ismeretes.Ezek az állatok az állattenyésztés megjelenését jelzik a hegység területén.

A kultikus jelenetek mellett ebben az időszakban már hétköznapi jeleneteket is ábrázoltak igen életszerűen.

Az egyiptomi művészet hatása érezhető a következő korszakban készült ábrázolásokon.

A képeken olyantetoválások láthatóak, mint amilyeneket Közép-Afrikában egyes törzsek ma is használnak.

Az ezt követő korszak már a hanyatlás korszaka volt, sziklarajzok egyre elnagyoltabbak, alacsonyabb színvonalúvá váltak.

Az éghajlat változása egyre nehezebbé tette a körülményeket,a törzsek elvándoroltak vagy kihaltak, a terület elhagyatott lett.

Az utolsó rajzok i. e. 200 körül készültek.

Kategória