‘3 eltűnt kontinens’ kategória archívuma

Szinte elképzelhetetlen, hogy egy földrész csak úgy eltűnjön. Gondolj csak bele, hogy Európa egyik nap még a térképen van, másnap pedig már olyan atlaszokat nyomnak, amelyekben nyoma sincs az öreg kontinensnek.Ennek ellenére sajnos nem egy kontinens süllyedt már el a víz alá, de arról, hogy hogyan nézhettek ki, csak elbeszélések szólnak.

LEMÚRIA bizonyos tekintetben legalább olyan ismert, mint Atlantisz. Ezt a földet is az aranykorban lakta az emberiség, mégis csupán a 19. században esett róla szó először. Ahogy Darwin tanait egyre szélesebb körben elfogadta a tudósvilág, mindinkább az érdeklődés középpontjába kerültek az ősi fajok és egykori lakhelyeik. Hogyan lehetséges, vetődött fel a kérdés, hogy egymással szoros rokonságban álló fajok vagy a fosszíliáik egyszerre fordulnak elő valamennyi nagy világtenger – az Atlanti-, a Csendes- és az Indiai-óceán partjain? Több elmélet is született a fajok eme vándorlásának, elterjedésének magyarázatára.A 19. század egyik kedvenc elmélete kiterjedtszárazföldeket feltételezett az óceánok közepén, melyek a növényi és állati vándorlás kiindulópontjai lehettek. Miután ezek a földrészek betöltötték hivatásukat, annak rendje és módja szerint az óceánok fenekére süllyedtek. Ilyen ugródeszka-földrész lehetett Lemuria is, melyet néha az Indiai-óceánra, máskor a Csendes-óceánra helyez az emberi képzelet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mitikus kontinens neve a darwini teóriát övező vitákból származik. A zoológusok sehogyan sem tudták megmagyarázni, hogyan rajzottak szét a Földön a lemúrnak nevezett kisemlősök, ugyanis meghökkentő módon Madagaszkáron, Afrikában, Indiában és a Kelet-Indiákon egyaránt találni lemúrpopulációkat. Hogy a jelenségre logikus magyarázatot adhassanak, a tudósok a szó szoros értelmében feltaláltak egy hatalmas, elsüllyedt kontinenst, amelyet Lemuriának neveztek el – ez szolgálhatott ugródeszkául a lemúrok számára.

 

 

MU KONTINENSÉT  néha Lemuriával azonosítják, és hozzá hasonlóan Atlantiszmegjelenése előttre teszik a létezését. Augustus le Plongeon 19. századi antikvárius, utazó és író nagy rajongója volt a mexikói Yucatán-félsziget maja civilizációjának, és buzgón tanulmányozta az ottani romokat. Lefordította a maják szent iratait is: ezek, értelmezése szerint, egy hajdani földrész megsemmisüléséről adnak hírt, melyet szörnyű katasztrófa küldött a hullámsírba. A túlélők egy része létrehozta a maja civilizációt, míg mások Egyiptomba mentek, és ott megalapították Egyiptomot.Elgondolása érdekes széljegyzet lett volna a régészet történetében, ha nincs James Churchward ezredes, 19. századi író, Mu szenvedélyes szószólója.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerinte a nagák hajdanvolt fejlett civilizációja a Csendes-óceán mentén szóródott szét, és a Húsvét-szigetek gigantikus szobrait is e nép művének tartotta. Csakhogy a Húsvét-szigetek hatalmas geológiai formációja vulkanikus tevékenység nyomán emelkedett ki az óceán mélyéről. Ez a 3237 kilométert is eléri a Húsvét-szigetek 32 kilométeres körzetében, vagyis a szigetcsoport nem tartozhat elsüllyedt földrészhez.Az 1988-as felfedezés óta kiderült, hogy kiterjedt lelőhelyről van szó, sok más építménnyel, faragványokkal, utcákkal és lépcsőkkel, melyek mind tökéletesre vágott és hibátlanul illeszkedő kövekből állnak. A búvárok még kőműves szerszámokat is találtak a helyszínen.

 

 

ATLANTISZ  közepén nagy és dús síkság terült el, mintegy 555 km hosszú és 370 km széles. Ezt a termékeny földet északon fenséges hegyek határolták, melyek meredeken szakadtak le a tengerbe. Atlantisz minden jel szerint vulkanikus sziget lehetett, mivel a szöveg hideg és meleg forrásokat egyaránt említ.A monda szerint sok népes falu, folyók, tavak és rétek voltak a szigeten, elegendő táplálékul minden házi- és vadállatnak; temérdek erdő, változatos fajták, bármely munkára és mindenféle célra bőséges mennyiségben. Egy pap elbeszélése szerint a görögök győztesen kerültek ki az atlantisziakkal vívott háborúból, idővel azonban rendkívüli földrengések és özönvizek támadtak, majd egy nap egyszerre elnyelte aföld, és egész Atlantisz szigete is eltűnt.A legendás kontinens létezése õsidõktõl kezdve napjainkig foglalkoztatja az emberiséget. Platón, a görög filozófus két dialógusában, a Timaioszban és a Kritiászban foglalkozott Atlantisszal. Platón részletesen vázolja az atlantiszi társadalom felépítését és kultúráját. Az istenek igazságos sorsolással felosztották egymás között a földet, Héphaisztosz és Athéné kapta az õsi Görögországot, melynek lakói derék, alkotmányszeretõ polgárok voltak, Poszeidónnak, a tenger istenének jutott Atlantisz, a csodálatos természeti kincsekkel megáldott kontinens. Poszeidón halandó nõtõl, Kleitótól származó gyermekeivel népesítette be a szigetet. A legidõsebb fiú lett a király, akinek fényes palotája a legszebb dombon állt, templommal, arany szobrokkal, a kertben hideg-meleg vizes forrásokkal, medencékkel. Az egész országot öntözõ és hajózható csatornákkal, vízvezetékekkel, kövezett utakkal látták el. Hajógyárat és kikötõket építettek. A kedvezõ éghajlatnak köszönhetõen évente kétszer tudtak aratni. Az isteni természetükbõl adódóan törvénytisztelõ, békeszeretõ ás a földi hívságokat megvetõ emberek rendkívül gazdagok voltak, bár magántulajdonuk nem lehetett. Az idõ múlásával azonban hátat fordítottak isteni mivoltuknak, kapzsivá, mohóvá és hatalomvágyóvá váltak. Hódításokat indítottak, melyeket végül az athéniak és Zeusz büntetése állított meg. Bár a Platón által leírt történetet sokan csak fantazmagóriának tekintik, mégis a további kutatások õt vették alapul. A pleisztocén kor (jégkorszak) végére tehetõ katasztrófa a legtöbb kultúra hagyományában szerepel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az eltûnt kontinest tekintjetjük a Paradicsomnak, ahol az ember teremtetett és ahonnan kiûzettetett, a földrengés által okozott nagy változásokat a Nagy Õsrobbanásnak, amely elõidézte az özönvizet és a tûzvészt. A késõi XIX. teozófusai elsõként vetették fel az atlantisziak földön kívüli eredetét és az ebbõl fakadó igen fejlett technológiai tudást.A XX. század közepén az amerikai hadsereg megkezdte kutatásait az Atlanti-óceán mélyén. A 70-es évektõl különbözõ nemzetek búvárexpedíciókat indítottak a tágyi bizonyítékok feltárására. Piramisok, kupolák, derékszögû épületek, csatornák, kövezett utak, egysínes vasutak, eszkozok, ékszerek maradványaira, valamint szobrok romjaira bukkantak, melyeknek anyaga rendkívül erõs beton, fém, mûanyag, illetve sok arany volt. Ezek az igen modernnek és technológiailag fejlettnek számító leletek egyesek szerint azt támasztják alá, hogy az atlantisziak nem isteni, hanem földön kívüli eredetõek voltak. Ezzel ez elmélettel a “jövõ emlékeit” kutató Erich von Däniken, valamint Helena Blavatsky ás Edgar Cayce is foglalkozott. Egyféle nézet szerint óriási földöntúli lények génmanipulációval embereket teremtettek, hogy szolgálóik legyenek. A leletek között megtalálták az atlantisziak legjelentõsebb örökségét teremtõiktõl: az azonosíthatatlna összetételû és eredetû, jelenleg is sugárzó kristályt, az oreikhaloszt. Ez a drágakõ képes volt fényt és energiát befogadni, raktározni és sugározni. Sokféle méretben és színben léteztek, és e szerint különbözött a felhasználásuk. Lokátorként használták rádióhullámok, emberi hang, sõt képek közvetítésére, prizmaként, napelemként, a gyógyítás, a lelki fejlõdés és a fiatalítás eszkozeként is szolgáltak.Ez a tudás fellelhetõ az õsi misztikus és okkultista tudományokban, melyek, lehet, hogy az atlantisziak hódításaik során terjesztettek szét a világ lülönbözõ pontjain. Ennek bizonyítékául szolgál pédául az az õsi tábla, amelyet Peruban találtak, és a letûnt kontinensek közül Atlantiszt ás Lemuriát ábrázolja. Az azték és maja hagyományokban megörökített történetek is az általuk nyújtott tudást õrzik. Az õsi tibeti és indiai írások is tesznek említést kapcsolatukról az elsüllyedt világgal.


Kategória