‘A Halloween igaz története’ kategória archívuma

A közhiedelemmel ellentétben a töklámpások ünneplésének elterjedése nem a divatnak köszönhető, valójában ez a jeles nap több száz éves hagyományra tekint vissza. Valószínűleg a kelta kultúra újévi ünnepéből, a Samhain-ból ered, mely november 1-jére esik. Az ősi monda szerint az elmúlt évben elhunytak lelkei ezen az éjjelen vándorolnak a holtak birodalmába. Ilyenkor a holtlelkek szabadon kószálnak az élők között, ami összezavarhatja a valódi világot. Hogy ez ne történhessen meg, az emberek étellel tisztelegtek, és állatokat áldoztak a holtak előtt. A későbbiekben aztán, mikor a különböző kultúrák keveredtek, ebbe az ünnepbe is sok déli vonás vegyült.

Ami azonban még ennél is érdekesebb, hogy hogyan lett ebből aztán keresztény ünnep, amit mi Mindenszentek Napjának ismerünk. Mert, hogy nem csalás, nem ámítás, a kettő szorosan kapcsolódik. Ennek oka, hogy a hittérítők a bibliai tanok terjesztésekor azt a feladatot kapták, hogy a pogány ünnepek betiltása helyett mindenképpen próbálják azokat beilleszteni a keresztény kultúrkörbe. Így a kecske is jól lakik, a káposzta is megmarad, és a megtérítendő pogány népek nem érzik majd úgy, hogy elvették tőlük az ünnepeiket. (Ügyes fogás!) Még mindig nem derítettünk azonban fényt arra, hogyan jönnek ide a töklámpások. Az ünnep ezen, része már a különböző rémhistóriákat nagyon is kedvelő angolszász nyelvterületeknek köszönhető. A töklámpások angol nyelvterületen elterjedt neve: Jack O’Lantern. A legenda szerint a név egy Jack nevű részegestől származik, aki különböző fortélyokkal rávette az ördögöt, hogy mentse meg a lelkét a pokoltól. Igen ám, de – bár a pokoltól valóban megmenekült -, Jack a mennyországnak sem kellett.

Az ördög erre kárpótlásul egy széndarabot adott neki, amit pórul járt Jack-ünk egy kifaragott marharépába tett lámpás gyanánt. Azóta kering e fény körül szelleme, nyugvóhelyet keresve. Amerikában azonban nagyon praktikusak voltak, és Jack marharépáját a célnak sokkal inkább megfelelő, és nem mellesleg látványosabb tökre cserélték. Innentől kezdve talán újat mondani nem tudok. Amerikából ered a szokás, hogy a gyerekek különböző vicces, ijesztő, frappáns jelmezekbe öltözve járják a szomszédságot valami nyalánkságért, cukorért, édességért a jól ismert felkiáltással: „Csokit vagy csalunk!” (Eredetiben ez úgy hangzik, hogy „Trick or treat!”, ami annyit tesz: „Cukrot vagy csínyt!”) Ha nem kapják meg, amiért jöttek, vagyis a csokit, cukrot, akkor jöhet a csíny, vagy csalás, aminek következményeit viselni kell.

Aranyos, szívderítő szokás ez, mely azonban sajnos úgy tűnik, hogy lassan feledésbe merül. Ennek oka a sok szörnyűség, ami Halloween éjszakákon történt a gyerekekkel. Európában még csak most kezdi méltó helyét elfoglalni a töklámpások éjszakája. Baráti társaságok gyűlnek össze jelmezbált rendezve, hogy így szórakozzanak együtt.Más kérdés azonban, hogy mi ennek a megítélése mi felénk. Erre ugyanis a keresztény forma volt mindig is életben. Eszerint pedig ez a nap nem épp szórakozásra való.

A hagyomány szerint Mindenszentek éjszakáján megemlékezünk halottainkról, az üdvözült lelkekről, elhunyt hívőkről. Könyörgünk a purgatóriumban szenvedő rokonainkért, hogy minél hamarabb a mennybe kerülhessenek. Gyönyörű alkalom ez arra, hogy mindenki meggyújtson egy gyertyát halottai tiszteletére, így estére a temetők soha nem látott éjszakai fényárban úsznak. Mindent kísérteties árnyak vigyáznak. Persze ez még nem zárja ki, hogy esetleg gyermekeinkkel, – akik még nem elég felnőttek, hogy megértsék, miért kell ilyenkor temetőbe menni -, megünnepeljük a Halloweent, mely talán egy kis boldog mosolyt csal majd arcukra ebben a rohanó, szürke világban.


Kategória