‘A Megváltó Krisztus szobra-Brazilia’ kategória archívuma

A XIX. század közepén jutott eszébe egy Rio de Janeiro-i katolikus papnak – név szerint Dom Pedro Maria Bossnak – hogy építeni kellene egy, a városra letekintő hatalmas Jézus-szobrot a Corcovado-hegy gránittömbjére. A pap a vallási emlékmű kivitelezéséhez a portugál izabella hercegnőtől kért anyagi segítséget, de az európai arisztokrata nem látott fantáziát az ötletben, ami aztán 1889-ben, a Brazil Köztársaság kikiáltásakor – és az állam és az egyház szétválasztásakor – jó időre feledésbe is merült.

A tervet 1921-ben melegítette fel a Rio de Janeiro-i főegyházmegye, az apropót az ország függetlenségének százéves évfordulója adta. Az egyház megrendezte az országos Emlékműhetet, hogy Brazília lakosaitól adományokat gyűjtsenek a messziről is jól érzékelhető tereptárgy felépítéséhez. Több elképzelés is volt, hogyan nézzen ki a szobor, végül a széttárt karjaival keresztet formáló változatot fogadták el.

A terveket egy francia szobrász, Paul Landowski alkotta, a 8 méteres talapzaton álló, 30 méter magas szobor felépítését egy helyi mérnök, Heitor da Silva Costa irányította. A szobor ujjbegyei közti távolság megegyezik az alak magasságával: a riói Jézus ölelése pontosan 30 méteres. A századelő rendkívül népszerű, mindent átható art deco stílusában fogant szobor öt évig készült. A fő szerkezeti elemeket vasbetonból öntötték, a külső borítás könnyen tisztítható, az időjárás viszontagságait jól bíró, könnyen megmunkálható zsírkőből készült.

A kivitelezésben fontos szerepet játszott a 710 méter magas hegyre felvezető vasút, a szobor építtetőinek ez az egy lehetőségük volt a hatalmas elemek helyszínre szállítására. A Megváltó Krisztus (portugálul: Cristo Redentor) 1145 tonnás szobra 1931-re készült el, október 12-én avatták föl.

Az eseményt kissé beárnyékolta, hogy nem sikerült a díszkivilágítást megfelelően bekapcsolni. A szervezők azt szerették volna, ha a rádiózás olasz úttörője, Marconi küld jelet nápolyi jachtjáról. A rossz időjárás miatt azonban nem volt elég erős a rádiójel, így a hegyen tartózkodó munkásoknak kellett végül a kapcsolókat elfordítaniuk.

A világ egyik legismertebb szobra több mint 75 éve áll már a Tijuca Erdei Nemzeti Parkban, ezalatt keresztény szimbólumból a hatmilliós Rió jelképévé vált, széttárt karjaival a brazil emberek nyíltszívűségét, kedvességét, jóságát hirdeti. Hatása túlnyúlik Brazília határain: a riói szobor ihlette a lisszaboni Cristo-Rei (Krisztus király) szobrot, a portugál fővárosra tekintő, hasonlóan széttárt karú alkotást 1959-ben emelték – állítólag a két szobor arccal egymás felé fordul.

Kétezerben nagyszabású munkák kezdődtek az emlékművön, többek között felújították és megtisztították, új világítási rendszert szereltek fel, és katódos korrózióvédelmet is kapott. 2001-ben kibővítették a vasútállomást, és fejlesztették az infrastruktúrát is. 2006-ban, a szobor 75. születésnapján egy kápolnát szenteltek fel a tövében, azóta keresztelőket és mennyegzőket is tarthatnak a katolikusok az üdvözlő karok védelmében.

A Corcovado-hegyre legegyszerűbben a több mint százéves vasúttal lehet feljutni. A húszperces vonatozás után még 222 lépcsőfokot kell megtenni a szobor talapzatánál lévő kilátóteraszig, hogy a Dél-Amerika legszebb városának tartott Rió panorámájában gyönyörködhessen a látogató.


Kategória