‘A Torinói lepel’ kategória archívuma

A torinói lepel egy 436 centiméter hosszú és 110 centiméter széles,átlagos lepel, vastagsága 0,34 milliméter és 2450 gramm súlyú a 2002-ben végzett vizsgálat alapján. Halszálka-mintásan szőtt lenvászon anyag, amely egy olyan ember fényképészeti negatív képét hordozza, akit valószínűleg a keresztre feszítéssel egyező módon kínoztak meg.

Lenvászon lepel mintázata a legendák szerint Jézus  képmását őrzi, ezzel takarták ugyanis le, mikor sziklasírba helyezték a keresztről való levétele után. A test körvonalain kívül a vérző sebek nyomai is felismerhetők, sokak szerint azonban a szent lepel nem más, mint hamisítvány. Minden idők egyik legvitatottabb ereklyéjét  a Torinói Keresztelő Szent János-katedrálisban  őrzik.

A negatív képben megjelenő alaknak világviszonylatban egyedülálló a megjelenése. A vásznon, a rajta látható alak frontális és dorziális képmásán kívül vérfoltok és víznyomok, valamint égési sérülések is láthatók, ez utóbbiak a franciaországi Chambéry várkápolnájában 1532-ben pusztító tűzvész nyomai.

A lepel anyaga egy eredetileg fehér, bár a korának köszönhetően megfakult, megsárgult, vajszínűvé vált lenvászon anyag. Alkalmas egy ráfektetett emberi test (a leplet a fejnél visszahajtva) teljes befedésére.

A rajta lévő képmás: amely a felszíni elemi – rost – szálak ( szépia– szalmasárga színű) elszíneződésével keletkezett, anatómiailag pontosan követi egy keresztre feszített és ott kínhalált halt ember testének képét. A férfialakon kívül, az így elhunytaknál várható módon, vérző sebek körvonalai ismerhetők fel. A Közel-Keleten gyakoribb AB vércsoportba tartozó emberi vér foltjai Krisztusnak, az evangéliumokban leírt bántalmazásaival vannak összhangban.

Az iszlám vallás hagyományai szerint a torinói lepel valóban Jézust ábrázolja. Az elbeszélés szerint Jézus el szeretett volna látogatni Edesszába, azaz a maiSanhurfa városába. Mivel nem volt rá lehetősége, maga helyett egy leplet küldött: ez a torinói lepel.

Alávetették rengeteg tudományos kísérletnek, kutatásoknak és az 1978-as STURP vizsgálat során, a 3D képek elkészítése után John Jackson felhívta a figyelmet arra, hogy a szemeken – pénzérméknek tűnő tárgyak váltak láthatóvá. Francis L. Filas jezsuita professzor ez alapján 1980-ban egy tévéinterjúra készülve újra átvizsgálta, a vászonról 1931-ben készült képeket, amelyek bizonyos szempontból nagyobb segítséget nyújtottak ehhez. (Az újabb fényképfelvételeken már nem sikerült egyértelműen azonosítani a vásznon a feltételezett pénzérmék nyomát, mivel egyesek szerint, a vászonról történő mintavétel során az ott található lenszálakat megbolygatták.)

Egy pénzérmét vélt felfedezni, aminek négy betűjét azonosította: UCAI, és egy botszimbólumot, az augurok kampósvégű pálcáját. Elsősorban a görögökről tudjuk, hogy pénzérmét tettek a halott szemére, az alvilágba a lelkeket átszállító hajós, Kharón számára. Azonban egy dokumentált esetben, zsidó temetkezési helyen is találtak két darab pénzérmét ebből a korból.Quintus Pontius Pilatus  előtt, elődje  Valerius Gratus  helytartósága idején ( i.u. 15 – 26 ) a forgalomba lévő érméken még semmiféle vitatható embléma nem díszítette az általa veretett rézpénzeket. Az új prefektus azonban változtatott ezen, és a zsidóságot sértő jelképeket helyezett el érméin. Leptonjai között volt olyan, amelyen egy botszimbólum, a római augurok görbevégű botja, és a görög TIBERIOU KAISAROS felirat szerepelt. A feltételezés szerint a nyomómester a latinos változatot írta az érmére: TIBERIOU CAISAROS. Ebből a feliratból találta meg az U CAI betűit Filas. Pilatus csak helytartósága elején verethette ezeket az érméket: Krisztus után 26 és 31 között, mivel Lucius Aelius Seanius  kivégzése után ( aki a támogatója volt ) többé már nem bocsátott ki több pénzérmét.

Találtak még valamit a leplen. Görög, arámi és latin nyelvű feliratokban. Mint mondták, bár sok betű hiányzik, sikerült rekonstruálni a feliratot:

“16-ban, Tibériusz császár uralkodása alatt a Názáreti Jézust, akit kora este levettek, miután egy római bíró halálra ítélte, mert bűnösnek találta a zsidó hatóság, ezennel el kell temetni azzal a kötelezettséggel, hogy családjának egy év letelte után át kell adni.”

A Krisztus korában elterjedt zsidó temetési szokások szerint a kivégzettek holttestét egy év múltán adták oda a családnak, addig közös sírban nyugodtak. A feliratot a lepelre rögzítették, hogy később azonosíthassák azt az érte jövők. A felirat általában az arc körül volt rögzítve.Viszont sajnálatos, hogy a  felirat alig kivehető.

Egy holland orvosnak, Petrus Soonsnak a leplen látható kép háromdimenziós információi alapján sikerült előállítania a kép hologramját. Az életnagyságú hologram római kiállításakor létráról tekintették meg a leplen látható férfi feje tetejét. A fejtetőn sok apró véres seb nyomai látszottak, ami megerősíti a korábbi feltételezést, hogy nem töviskoszorút, hanem az egész fejet beborító tövises „sapkát” borítottak rá.

Peter Soons a mesterhologramot tanulmányozva azt is észrevette, hogy a leplen látható férfi nyakán, a szakáll alatt egy ovális, kemény tárgy látható, kidomborodó héber betűkkel. A kutató három betűt – cádi-álef-nun – azonosított, amelyeket összeolvasva a c’n szót kapta. Ernest Klein héber etimológiai szótára szerint a c’n szó nyájat alkotó bárányokat, kecskéket jelent; egyetlen más jelentése van, amely csak egyszer fordul elő a Bibliában. „Mózes összehívta Izrael véneit mind, és így szólt hozzájuk: ‘Menjetek és szerezzetek bárányt családjaitok számára, és vágjátok le mint húsvéti áldozatot.’” (Kiv 12,21). Itt – és az egész Bibliában egyedül itt – a c’n szó húsvéti bárányt jelent (amire a héber szöveg egyébként másik szót használ).

A radiokarbonos vizsgálat:

1988-ban a Római Katolikus Egyház hozzájárulását adta a C14-es eljárás alkalmazásához, kifejezve ezzel elkötelezettségét a tudományos vizsgálatok iránt. A vizsgálatot a vakpróba elvén ejtették meg: minden laboratórium három darab, számozott vászonmintát kapott, amelyekről nem tudták, melyik a valóban vizsgálandó anyag. Az egymástól független három különböző egyetemen( Oxford, Zürich, Arizona ) végzett eredmény ugyanazt hozta: a küldött minta alapján a lepel keletkezése 126 és 1300 közé tehető.

 

 

Az eredmények: Oxford szerint 1200, Zürich szerint 1274, Arizona szerint 1304. A szélsőértékek hibahatárai is fedik egymást, ezért az eredményekben belső ellentmondás nincs.

A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy a hívők a leplet évszázadokon át megcsókolták. Bármi egyéb is kerülhetett a lepelre.

Gregorius prédikációja írásos bizonyíték arra, hogy 944-ben már létezett a lepel, vagy a torinói lepelhez nagyon hasonló lepel.

Egyedül Máté evangéliuma említi a halotti leplet egyes számban, Márk nem egyértelmű, János és Lukács viszont kifejezetten gyolcsokról és vásznakról ír. Ennek fényében nem nagy a valószínűsége annak, hogy Jézus sírjában a torinói lepelhez hasonló lett volna. Ha ráadásul még képmás vagy teljes alakos kép is lett volna rajta, az szerepelne az Evangéliumokban vagy az Apostolok Cselekedeteiben.

Az érme lenyomata nem egyértelmű bizonyíték. A szakértők egyetértenek abban, hogy a szemre helyezett érmés temetkezés nem zsidó szokás. A régészek Izrael területén összesen két esetben találtak olyan koponyákat, amelyekben pénzérméket leltek fel. Az azonban a feltárás során nem vált egyértelművé, miként kerültek oda.

ARCKENDŐ:

Az olaszországi Manopello főtemplomának oltárán két üveglap között, egy ezüst ereklyetartóba foglalva őriznek egy kendőt, amelyen egy arc látható. A kendő anyaga selyemszövet, pontosabban tengeri selyem, ami a legdrágább szövet volt az ókorban (nobilis tengeri kagylóból nyert selyemfonalakból szőtték). Az anyag méretei:17×24 cm. A kendő áttetsző, tehát valójában egy fátyol, a kép mindkét oldalról tökéletesen látható. A modern tudomány nem képes választ adni, hogy milyen módon keletkezett a kép, amely abszolut összhangban van a Torinói Leplen lévő arccal. Bár a Torinói Leplen az arc negatív kép, ezen a kendőn pedig pozitív, Blandin Paschalis Schlöner trappista szerzetesnő és ikonfestő több éves, aprólékos kutatások eredményeként bebizonyította, hogy a Manoppello-i kendő arca tökéletesen fedi a Torinói leplen lévő arcot. A két arc 100%-ban megegyezik egymással szerkezetileg és méretileg. Emiatt néhány kutató azt a megállapítást tette, hogy az arckép Krisztus sírjában keletkezett, Jézus feltámadása alatt, a Torinói leplen lévő képpel együtt, vagyis ez Krisztus temetkezési szemfedője. (A hagyomány szerint a keresztet vivő Krisztushoz odaszaladt egy asszony, és arcáról letörölte egy kendővel a véres verítéket, aminek nyomán a kendő megőrizte a Megváltó arcának képét. Ennek az asszonynak a Veronika nevet adták. A Veronika név latin és görög szavak egyesítéséből származik: veraeikon = „valódi kép”. Ezt az eseményt örökíti meg a katolikus egyházban gyakorolt Keresztút ájtatosság hatodik állomása is. Az evangéliumok nem beszélnek Veronikáról, alakja egy VI. századi apokrif iratban tűnik fel.)

Tudományos kutatások egyértelműen rámutatnak, hogy a Manoppello-i kendő Jeruzsálemből származik. A Kendő a VIII. században Rómába került és a Szent Péter Bazilikában őrizték, a Szent Veronika kápolnában. Ennek az ereklyének fontosságát az a tény bizonyítja, hogy az új Szent Péter Bazilika építésének alapkövét 1506-ban azon a helyen tették le, ahol elsőként azt az óriási oszlopot építették fel, melynek belsejében a Vatikán Kincstára kapott helyet. A Kincstár létrehozásának elsődleges célja a „Valódi Krisztus Arc” kép őrzése volt.

 


Kategória