‘Angkor Wat-Kambodzsa’ kategória archívuma

Angkorvat a legjelentősebb templomegyüttes AngkorbanKambodzsa északnyugati részén, 240 km-re Phnompentől, a Tonle Sap-tó közelében. II. Szurjavarman (a győzelem által védett) király uralkodása (1113–1150) alatt épült Ázsia legnagyobb vallási épületkomplexuma 50 000 munkás, 5000 szobrász és kőfaragó harminc évi munkájával. Angkorvat a khmer kultúra, művészetek aranykorának minden kincsében bővelkedik. Ma is működő vallási központ, fontos szerepet tölt be mind a hinduk, mind a buddhisták körében.  A templom Kambodzsa jelképévé vált – megjelenik a nemzeti zászlón és címeren  és ez az ország fő turistalátványossága.

Angkorvat rendkívül fontos nemzeti szimbólum, amely a néhai Khmer Birodalom és a mai kambodzsai nép összetartozását reprezentálja – nép nemzeti büszkeségének forrása. A templom képe számos állami jelképen megjelenik, így a kambodzsai zászlón, az állami címeren, bankjegyeken.

Tonle Sap-tól, Közép-Kambodzsa nagy tavától északra fekszenek a több, mint öt évszázadon át fennállt khmer állam fővárosának, Ankornak a romjai. Az `Angkor` név egy szanszkrit nagarából származik. A jelentése: `város, ahol király lakik`. A kilencedik és a tizennegyedik század között a khmer uralkodók lenyűgöző adminisztratív és vallási központtá fejlesztették Angkor körzetét. A feltevések szerint a várost rejtélyes körülmények között, a tizenötödik században hagyták el. A Kambodzsa népének előtörténetét is magában foglaló hosszú történelmi folyamattal egybevetve Angkor egyfajta kivétel. Angkor Wat soha, Kambodzsa történetében egy pillanatra sem szűnt meg létezni. Angkor Watot elhagyták. A közhit szerint a szomszédos thai törzsek 1431-ben fosztották ki Angkort, és a lakosság ez után menekült el, félve a további összecsapásoktól. A khmerek különleges helyet választottak. Környezeti szempontból ez a terület elsőrangú. A víz egész évben olyan közel van a felszínhez, hogy sok ezer ember élhet itt, a vízminőség miatti egészségügyi veszélyek nélkül. Angkor varázslatos adottságai közismertek voltak. Angkor Wat fokozatosan buddhista zarándokhellyé fejlődött, nem csak a kambodzsaiak, de a szomszédos, és távolabb fekvő országok lakói számára is.

A város romjaira a tizenhatodik század vége felé bukkantak rá portugál felfedezők. Az elkészült feljegyzések sohasem kerültek nyilvánosságra. A nyugati világ figyelmét a franciák irányították Angkorra, miután Henri Mouhot 1863 körül felfedezte. Ez egybeesett azzal, hogy Kambodzsa 1964-ben francia protektorátussá vált. A nyugati tudósok inkább az uralkodói udvar tökéletes felépítése és kultúrája, mint lakói szempontjából méltatták az angkori civilizáció csodás elemeit. Az is igaz, hogy az elméleteket nem volt könnyű megalapozni. Nem maradtak fenn könyvek, és a tizenkilencedik század végéig kőbe vésett feliratokat sem találtak. Angkor hirtelen elnéptelenedésének rejtélye a huszonegyedik századig megfejtetlen maradt. Egy hatalmas királyság fővárosa állt itt. Arra van bizonyítékunk, hogy sokan lakták, de semmi sem utal arra, hogy hová mentek ezek az emberek. Valami történt, és azt szeretnénk tudni, hogy mi volt az. Nem tudjuk, hogyan éltek a közemberek. Nem ismerjük az irodalmukat, a kereskedelmi rendszerüket. Nem tudjuk, hogy az építészeik hol kaptak képzést, és ihletet. Ehhez képest nagyon alaposan ismerjük ugyanebből az időszakból a középkori Európa életét. Az egész hely egy hatalmas rejtvény. Csak néhány kőbe vésett felirat, egy látogató feljegyzései, és rengeteg feltételezés áll rendelkezésünkre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ÉPÍTÉSZETE:

Az épület, mármint a templom, csodálatosan megmunkált homokkőből épült, és néhány nem látható, belső épületelemhez lateritet  alkalmaztak. A munkálatokhoz szükséges homokkőtömböket a csatornákon szállították Angkorba. A tömbök megmunkálásánál fontos szempont volt, hogy az egymásra illesztés után tökéletesen egységesek legyenek, és az illesztések egyáltalán ne látszódjanak.

II. Szurjavarman király nagy székesegyházának méretei gigantikusak. A 82 hektáros szakrális területet övező kerítés oldalai 1025, illetve 800 méteresek; 5 és fél kilométer hosszú, 190 méter széles árok veszi körül. A vízzel teli árkok az ősóceánt, a falak pedig a földet és a hegyeket szimbolizálják. A két töltésen 14-14 kőlépcső (teljes hosszuk 158 km!) vezet a vízhez, ahol a hívők a rituális tisztálkodást végezték. 350 méter hosszú, kövezett, magasított út vezet a templomhoz. Három teraszát növekvő magasságú oszlopokkal alátámasztott fedett folyosók veszik körül. Ezekről öt lótuszrügy formájú torony emelkedik a magasba. A legmagasabb torony, amely a Meru-hegyet jelképezi, 65 méteres. A Meru-hegy a hindu vallásban az univerzum szíve és az istenség (Angkorvat esetében Visnu) székhelye. A templom a „teljesség” szimbóluma, teraszai azok a szintek, amelyeken végighaladva az ember eljuthat a tudáshoz és a lélek újjászületéséhez, majd az istenek házához és a lingához, a világnak az istenné vált király fallikus szimbólumával jelölt középpontjához.

A tornyokat összekötő, két méter magas, 47 illetve 83 méter hosszú, árkádos folyosókat csodálatos domborművek borítják. Ezek a fontos személyiségeket és csatákat, eposzi és udvari jeleneteket ábrázoló műalkotások a khmer nép történetét beszélik el. A remekmű legkiemelkedőbb része a Tenger köpülése címen ismert dombormű, amelyen azt láthatjuk, hogy 88 istenség és 92 szövetséges démon Visnu segítségével az ősóceánból elkészíti az amirát, a halhatatlanság italát. Körülöttük bájos nőalakok: fedetlen keblű égi táncosnők (apszarák) és isteni nimfák (dévaták), akik gyönyörrel árasztják el a paradicsombeli kiválasztottakat. Az egész kompzícióra a formai tökéletesség, a tömegek és a fény-árnyék hatások finom játéka jellemző. Mintha az egész épületegyüttes nem csupán a szent hegy ideális modellje kívánna lenni, hanem az egész univerzumé és annak csillagászati ciklusaié, a világról, az időről és a térről alkotott magasztos spiritualitású, globális vízióba foglalva.

Angkorvat további érdekessége, hogy a korábbi templomoktól eltérően nem keleti, hanem nyugati tájolású. A templom főkapuja a tavaszi napéjegyenlőség napnyugtája felé néz, ami a mauzóleumokra jellemző. Az 1296 nyarán Angkorba látogató Zhou Daguan (vagy Chou Ta-Kuan) nagykövet, aki a kínai császár megbízásából érkezett, rendkívül fontos, részletes feljegyzéseket készített a korabeli főváros életéről, melyek mindmáig a történelmi Angkor feltárásának alapvető forrásai. Az ő beszámolója szerint a néhai uralkodót Angkorvat központi tornyában temették el, és mint mauzóleumot említi.


Kategória