‘Aszcendens’ kategória archívuma

 

Hogy mi is az aszcendens?  A személyes horoszkópban a születés pillanatában felkelő jegyet nevezik aszcendensnek. Erőteljesen befolyásolja, hogy milyen képet mutatunk a külvilág felé.  Erre épül minden, melyből az asztrológus kiolvassa a kérdező  múltját, jelenét, jövőjét, tulajdonságait, világhoz és önmagához való viszonyát. Az asztrológusok azt mondják, hogy: „Az égi képlet percről percre változik, ezért csak azoknak a természete, sorsa lehet nagyjából hasonló, akik ugyanabban a pillanatban, ugyanazon a földrajzi helyen születtek.” Persze azért csak nagyjából hasonló , mert  nem mindegy, hogy az azonos tulajdonságú emberek milyen társadalmi,érzelmi, gazdasági,  közegbe születnek. Nostradamus  bonyolult számítási rendszert vezetett be. Szerinte a születés napja szerinti csillagjegy az égi adottságokat, a születési hely és óra szerinti pedig a földi adottságokat mutatja meg, vagyis a nap jegyből kiderül, hogy milyen lehetőségeink vannak, az aszcendens szerinti jegy pedig megmutatja, hogy hogyan fogunk élni a lehetőségekkel. Az aszcendens az a pont, ahol a születés pillanatában éppen felkelőben volt a Nap.

Az aszcendens pontjának kiszámítása bonyolult matematikai módszerrel készül, ugyanis ha valaki nemcsak a csillagokból kiolvasható jellemre kíváncsi, hanem arra is, hogy mi vár rá a következő években, akkor az aszcendenst nagyon pontosan kell ismernie, ugyanis ehhez a ponthoz viszonyítja az asztrológus az egyes bolygókat, az életeseményeket meghatározó úgynevezett házakat, illetve ettől a ponttól tudja kiszámítani, hogy a bolygók által jelzett esemény mikor következik be.

Az asztrológia több ezer éves tudomány. Elődeink több ezer éve sok-sok megfigyelés alapján levont következtetéseket kezdtek el használni például arra, hogy egy adott időpontban egy adott helyen született gyermek jellemét, adottságait megfejtsék.

Az aszcendens jelzi az egyén alaphangulatát, az „énérzést”, az élethez és többi emberhez való viszonyulását. Az aszcendens a személyiség képe, amelyet a külvilág első benyomásként lát. Az aszcendensnek van a legerősebb hatása arra, hogy nézünk ki és arra, hogy beszél, hogy mozog, milyen az alkata, milyenek a  szeme, haja, bőre stb..  Megmutatja, mihez van születetten tehetségünk, adottságunk, rávilágít a képességeinkre. Egészségügyi szempontból utal azokra a testrészekre, szervekre, amelyekre fokozottan kell ügyelni, mert sérülékenyebbek a többinél. Megtudhatjuk általa, milyen “szerepet” játszunk a világban.

Mivel az ascendens függ a születési időtől és a születés földrajzi helyétől, ezért tudnunk kell órára, percre pontosan mikor születtünk, és meg kell adni a helyet is. Ezek ismeretében megtudhatjuk az ascendensünk jegyét, és hogy az adott jegy mely fokán áll.


Kategória