‘Az elveszett Paradicsom: Atlantisz’ kategória archívuma

Az elveszett Paradicsom…Atlantisz

Atlantisz létezésének mítosza több mint kétezer-ötszáz éve izgatja az európai ember fantáziáját. Sokan azt a nézetet vallják, hogy a rejtélyes szigetről ered a legtöbb ősi civilizáció alapját képező tudás.
A legenda szerint Atlantisz földje az Atlanti-óceán habjai alatt pihen megközelítőleg tizenegyezer éve. Ez idáig több mint 40 helyszín merült fel e híres utópia kapcsán. A híres görög filozófus, Platon az i.e. 4. században tette közzé írásait Atlantiszról, a Timaios és Kritias címmel. Szövegei a szigetbirodalom tündökléséről és bukásáról azóta közel 2000 könyvet ihlettek és megszámlálhatatlan évnyi kutatásra ösztönöztek régészeket, geográfusokat, az ősi népek hagyományait tanulmányozó szakértőket.

 

A 19. és 20. század fordulóján komolyan foglalkozott Atlantisszal Rudolf Steiner, aki mára az ezoterikus irodalom klasszikusának számít. Az osztrák filozófus és író számos előadásában és több könyvében ismerteti Atlantisz hét országának történetét, és a sziget tűzkatasztrófában történt elsüllyedését. Állításait arra alapozza, hogy bejárása van az emberiség kollektív tudását őrző ún. Akasha krónikába, mely egyfajta információs mező.

A Steiner által átadott információ szerint az atlantisziak a lemúriaiak leszármazottai, akik egy másik mitikus kontinens, Lemúria lakói voltak. Ez a 4-5 millió évvel ezelőtt létezett kontinens valahol az Indiai-óceánban feküdt és egy meteorit becsapódása következtében, a dinoszauroszokkal egy időben megsemmisült. Steiner továbbá azt állította az atlantisziakról, hogy hihetetlen memóriával rendelkeztek, képekben gondolkodtak, mert a mai logikusnak nevezett gondolkodásmódra nem volt szükségük. Memóriájuk lehetővé tette, hogy kontrollálják életerejüket, és hogy a növényekből energiát kaphassanak. Különös járműveken közlekedtek, pár centivel a föld felszíne fölött lebegtek. A lemúriaiaktól eltérően, akik telepatikus úton kommunikáltak egymással, az atlantisziaknak szükségük volt a jelekkel való kapcsolatteremtésre, így alakult ki az ősnyelv, majd az írás.

Steiner Atlantisz pusztulásának dátumát időszámításunk előtt 9564-re teszi, ami megközelítőleg egybeesik számos más forrással, így az Ószövetség (Özönvíz), az indiai mitológia, az azték, a maya kalendáriumok hasonló, ám más kultúrkörben elterjedt hagyományaival. Szerinte az akkor már rendkívül fejlett társadalom tudós emberei (a mitológiák mágusai, varázslói) közül nem pusztult el mindenki, és az atlantisziak hét nemzete (köztük az ős-turániak) szerteszóródtak a világban. A ma ismert civilizációnknak az atlantisziak az ősei.

R.S. Clymer huszadik századi amerikai látnok szerint Atlantisz pusztulása akkor következett be, mikor a fekete mágusok megpróbáltak egyenesen magával a Teremtő Istennel kommunikálni, és ezzel a cselekedetükkel megzavarták a természetes erők egyensúlyát. Vagyis úgy viselkedhettek, mint a mai ember, aki meglehetősen elővigyázatlanul és felelőtlenül bánik az atomenergiával.
Helena Blavatskyt sokan nagy misztikusnak, mások viszont üldözni való sarlatánnak tekintik. De hogy rendkívüli képzelőerővel bírt, azt senki nem vitathatja. Mozgalmas élete során, többek között volt cirkuszi rodeós és spiritiszta médium, a nyugati mágiából és a keleti filozófiából jelentős tudásra tett szert. Ő is örömmel foglalkozott az Atlantisz teóriával. A Leleplezett Ízisz című 1887-ben napvilágot látott könyvében úgy hivatkozik Platon történetére, mint „rejtett tényeket tartalmazó…az igazságot képzelettel okosan elegyítő” munkára.

A 19. századtól ismét felélénkült az érdeklődés az elveszett kontinens iránt. Ignatius Donelly színrelépésével ismét új irányt vett a rejtély kutatása. Donelly a Kongresszusi Könyvtár gyűjteményében bukkant adatok alapján, nyolc év kutató munka után 1882-ben megjelent könyvében azt állította, hogy a keleti és a nyugati földrészek között valaha fizikai kapcsolat létezett, amire bizonyíték az amerikai, európai, afrikai és ázsiai növény-és állatvilág, illetve a kultúrhistóriák hasonlóságai.
Donelly szerint a közös történelmi eredet egyetlen elfogadható magyarázata Atlantisz. Az amerikai politikus elmélete az Egyiptom és Mexikó közti hídról, sok hívet talált magának. Támogatottsága 1912-ben új lángot kapott, amikor a Tróját felfedező Heinrich Schliemann fia, Paul közzé tette apja utolsó szavait a New York American hasábjain. „Kezdj ásatásokat a saisi templomban és a Chacun-völgyben található temetőben. Rátalálsz majd elméletem bizonyítékára!” Schliemann is az emberiség kultúrájának bölcsőjeként tekintett a földrészre, amely valahol Amerika és Európa között keresendő, talán a mai Azori-szigetek?

Plátón feljegyzéseiben az áll, hogy a szigetet Poszeidon népesítette be. Négyféle atlantiszi teremtményről értesülhetünk Platóntól: említi a kisisteneket, a levegőben élő szárnyasokat, a vízi élőlényeket és a gyalogjárókat.
Isten csak a kisisteneket teremtette, a többi dolgok teremtését rájuk bízta, hisz ha ő teremtette volna a világ látható dolgait, akkor tökéletesek és örökéletűek lettek volna. Rájuk bízta a halandó test megformálását is.

A lélek aszerint, hogy viselkedett előző életében olyan testben tér vissza a földre. A világ törvényeinek megalkotását ugyancsak a kisistenekre bízta. Az isteni törvények betartását azonban az irigység és a becsvágy következtében Atlantisz lakói fokozatosan megtagadták. A legenda szerint a mohóvá és agresszívvá vált birodalmat az istenek (egész pontosan Zeusz) parancsára öntötte el a tenger.

Platón azonban nem költő volt, hanem filozófus, aki a történetet morális mondanivalóval bélelte ki. Platon Atlantiszt az emberi tudat valamifajta ősi bölcsőjének tekintette, melynek elsüllyedése a tudatlanságba való alászállást jelképezi, avagy a szellem alászállását az anyagba. Tehát ezt a mítoszt felfoghatnák a bibliai bűnbeesés párhuzamaként: Atlantisz a mi elveszett Paradicsomunk.

 


Kategória