‘Babonák az ókorból’ kategória archívuma

 

Az emberek amióta világ a világ babonásak. Bizonytalan világunkban kapaszkodót keresünk mindenben, és hitünk, szokásaink olyan tulajdonságokkal ruháznak fel dolgokat, jelenségeket, amilyenekkel az egyáltalán nem rendelkezik, ám képzeletünkben támpont lehet az életben való eligazodáshoz.

A babonákról már az írott történelem kezdetén voltak feljegyzések, sőt, egyes leletek alapján még az őskori emberek szokásaira, hitvilágára is következtethetünk. Színek, számok események, állatok, tárgyak, természeti jelenségek, személyek és helyszínek, mindnek tulajdoníthattak olyan jelentést, és meg is tették, ami túlmutat az eredeti dolgon.

Egyiptomban a vörös szín védelmezett.
Egyiptomban az emberek pirosra festették házaikat, állataikat, vagyontárgyaikat, a fákat, a hajókat, hogy megóvják őket a bajtól, tűztől, és, hogy termékenyek legyenek.

A vörös szín, mint védelmező Krétán, és Rómában is jelen van, a házakat itt is vörösre festik, hogy megmeneküljenek a tűzvésztől.

A jellegzetes „pompei vörös” a Pompeiben feltárt házak színéből ered, sajnos, nekik nem hozott szerencsét ez a szín, mint ahogy a knosszoszi palota sem élte túl a földrengést és tűzvészt, hiába a védelmező piros szín a falakon.

A vörös az áldozat és a termékenység színe is volt az ókorban.

A görögök halottaikat vörös lepellel takarták le, hogy áldozatként feltüntetve megbékítse az alvilágiak szívét, és lejuthasson közéjük.

Ezzel szemben Rómában a menyasszony fátyla volt vörös, jelezve, hogy az ifjú ara termékeny.

A nemiség, szenvedély, libidó színként a kurtizánok is vörös színt viseltek, fátyol híján hajukat festették be. A nyilvános házakat jelző piros lámpa is ebből a szokásból ered.

A vörös a vér és a hatalom színe is volt, diadalmenetet tartó hadvezér arcát vérrel festették vörösre, és bíbor szegélyű tógát csak a szenátorok hordhattak, teljesen vörös ruhát csak a mindenkori uralkodó (már amikor volt ilyen).

Védelmező színként használták ruhán a vöröset a görög katonák is, a spártaiak jellegzetes vörös köpenye védjegyük volt.

Különös fontosságot tulajdonítottak az amuletteknek is. Már az ősember is készített és hordott magánál apró varázscsontokat, nyakba akasztható köveket, dísztárgyakat.

Egyiptomban a skarabeusz és az ankh kereszt voltak a legfontosabb amulettek, ezeket viselték gyűrű, nyaklánc, karperec vagy fülbevaló formájában.

A görögök és rómaiak is bolondultak az amulettekért, külön szakma volt az amulett készítés és az amulett árusítás.

A szentélyek is természetesen hatalmas hasznot húztak ebből a virágzó üzletágból, és persze mindegyik a sajátját kiáltotta ki egyedüli biztos védelmezőnek.

Rontás ellen, szerencsehozónak, szemmel verés ellen, gyermekáldásért, és még ki tudja mi mindenért és ellen hordtak amuletteket, férfiak, nők, öregek, gyerekek egyaránt.

A gyerekeknek volt külön amulettje, a bulla, amit a kisfiúk nyakába akasztottak. Ez egy nagyobb pénzérme volt, és az istenek védelme alatt álló gyermeket jelezte (vagy éppen azt, hogy aki az eltévedt kisfiút hazaviszi, megkapja az érte járó jutalmat, amit levehet a fiú nyakából). A fiúk nagykorúvá avatási szertartásán levették nyakukból ezt a bullát, és a házi oltárra tették.

A lányok ugyanekkor játék babáikat áldozták fel. A római amuletteken legtöbbször egy isten vagy istennő képe volt látható, hittek abban, hogy az adott istenség megvédi őket a bajtól, és segít abban, ami a hatásköre. A katonák például Mars képével díszített érmét hordtak, a nők Junot, Vestat, Demetert választották.

A babonás ókori népek nem mulasztották el, hogy hacsak lehetett, minden fontos esemény előtt hivatásos jósokhoz forduljanak. Nagy népszerűségnek örvendtek a béljósok, akik az áldozati állatok beleiből jósoltak. Ha a belek épek, egészségesek voltak (és a kuncsaft is elég borravalót adott) akkor kedvező volt a jóslat, ha a belek betegek voltak, vagy az állat hasának felnyitásakor megsérültek (esetleg a papok mégis kevesellték a tiszteletdíjat), és tartalmuk kiömlött, akkor kedvezőtlen. Hogy mennyire lehetett komolyan venni egy ilyen jóslatot, arra a következő latin szólás utal: „Haruspex haruspicem arridet” vagyis a béljós nevet a béljóson.

Hétköznapi babonákból is akadt jócskán: a botlás mindig rosszat jelentett, a tüsszentés igazat – ez a mai napig így van – a fekete macska szerencsét hozott Egyiptomban, akit a kutya megugatott, az viszont szerencsétlen lett. Ha a házi kedvenc elpusztult, az mindenütt bajt jósolt, az is, ha nem ette meg az elé tett ételt. A döglött állat mindig rossz előjel, nagy szerencse viszont a felröppenő galamb, sas, és általában a madarak. A szakadt szandál szerencsétlenség az úton, még nagyobb baj a kiesett kerék. Ilyenkor az utazás kimenetele nem lesz kedvező, jobb hazatérni. Azokat az embereket, akik nagy veszélyből menekültek meg szerencsehozónak tartottak, az istenek áldását vélték rajtuk, és mindenki igyekezett megérinteni őket még akkor is, ha az illető rabszolga volt. A koldus is kedvező előjel, a leprás ellenben nagyon rossz! A péntek Rómában szerencsétlen nap, ez volt ugyanis a kivégzések napja – ezt a szokást a késő középkorig megtartották. Különlegesen jónak tartották, ha valaki esküvői menettel találkozik! Az ifjú párnak mindenütt nagy tisztelet járt, előlük még a perzsa király is kitért az úton!

A babonás régiek semmit sem tettek, sehova sem indultak áldozat és jóslat nélkül. Minden tevékenységhez megkeresték a legmegfelelőbb időpontot, és minden istenségnek mutattak be áldozatot. A papok, jósok feladata volt, hogy segítséget nyújtsanak ezekben a kérdésekben. Ők állapították meg egy utazás vagy házasság kedvező időpontját, mikor kell szerződést kötni, adni-venni, és azt is, melyik istennek kell áldozatot bemutatni, és az adott istenség pontosan mit kér (mit szeretne vacsorázni a pap). Még egy étkezést sem kezdtek el úgy, hogy előtte a legjobb falatot és az első korty italt ne adták volna az isteneknek (tűzbe dobták, földre öntötték).  Utazás előtt még nagyobb hangsúlyt kapott mindez, a tengeri kereskedő hajója indulásakor pénzt, drága ajándékot dobott a tengerbe, hogy a jelképes veszteséggel elkerülje a nagyobbat, és kiengesztelje az isteneket, megnyerje jóindulatukat. Igazán nagy veszély esetén, például háborúban sokan nem riadtak vissza az emberáldozattól sem, Karthagóban Baálnak gyermekeket áldoztak. A halotti tor része volt szintén az emberáldozat, ami királyokat, uralkodókat illetett. A babona szerint a tiszteletükre megöltek lelke a túlvilágon nekik fog szolgálni.

 

a

Kategória