‘Carnac-i kősorok Franciaország’ kategória archívuma

Bretagne fenyveseinek és hangamezőinek közepén található Carnac. Itt nemcsak több a kő, mint Európa bármely más táján, de elrendezésük léptéke, és a 8 km hosszú terület is, a legnagyobb szabású. A népről, amely Carnac köveit emelte, igen keveset tudunk, de ügyes mérnököknek kellett lenniük, továbbá hatalmas tömegű munkaerő állhatott a rendelkezésükre, és előre elgondolt terv szerint építkeztek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Néhány tárgy és az építmény a világ legrégibb, emberkéz alkotta emlékeihez tartozik.A carnaci együttes három jelentős kőcsoportot foglal magában.

Ezek a menhirek (ez a walesi maen, “kő” és hir,“hosszú” elemekből álló szó minden magas, szabadon álló kőre vonatkozik) mind Carnac városától északra, Le Ménecben, Kermarióban és Kerlescanban találhatók.

Le Ménec mellett 1099 követ rendeztek el 11 sorban, egy 1 km hosszú és 100 m széles területen. Ettől keletre áll Kermario 1,2 km hosszú 10 kősora. Még keletebbre van a majdnem négyszögletesen elrendezett kerlescani 13 rövid kősor – összesen 540 kő -, melyet 800 m után 39 nagy menhirből álló félkör zár le. A negyedik, sokkal kisebb együttes – Le Petit Ménecnél – alig 100 kőből áll.

A kőegyüttesek nagyjából hasonlók, nyugat-keleti tájolású sorokból állnak, bár nem egyenlő távolságban, az alakzat külső (északi és déli) szélein közelebb helyezkednek el egymáshoz. Minél keletebbre haladnak egy sor mentén, annál közelebb állnak egymáshoz és annál magasabbak a kövek. Néhol nem egyenes sorokban, hanem párhuzamos görbék mentén helyezkednek el.

Változó a menhirek magassága is, a legkisebb kövek, Le Ménec nyugati végén csak 90 cm-esek, a legnagyobbak viszont Kermariónál , a 7 m-t is elérik.A carnaci együttes 3000 megmaradt menhirje az eredeti köveknek alighanem csak a fele.

Egyesek erodálódtak, másokat a helybéli gazdák vittek el saját használatra, de jócskán loptak belőlük az amatőr “régészek” is. Mivel a kisebb földmozgások és az 1722-es földrengés következtében sok kő eldőlt és összetört, elszállításuk még könnyebb volt.

A kőegyütteseket különböző időkben állították fel kb. i. e. 3500 és 1500 között, azaz durván egykorúak az angliai Stonehenge-dzsel és az egyiptomi piramisokkal.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bár továbbra is rejtély, kik voltak és milyen módszereket alkalmaztak Carnac “építészei”, a geológusok általános véleménye szerint egyes menhireket, ha ugyan nem valamennyit, a kerék európai megjelenése előtt állították fel (ennek első bizonyítékai i. e. 1000 körüliek, bár könnyen lehet, hogy már korábban is használták).

A köveket helyi gránitból fejtették, majd feltehetően a bányától vonszolták Carnacig, és a helyszínen felállították őket. Mivel a legmagasabb kövek közül némelyik több mint 350 t, hatalmas munkacsapatnak kellett dolgoznia a feladaton.

Az egyik (legalább a középkorig általános) hiedelem szerint a kövek fokozták a termékenységet, ezért a meddő asszonyok éjszakákon át aludtak egy-egy viasszal, olajjal és mézzel megkent cromlechen (több állókövön vízszintesen végigfektetett kőlapon), vagy felhúzták a szoknyájukat és föléguggoltak, vagy lecsúsztak rajta, hogy magukba szívják mágikus erejét.

A jelek szerint sokan hittek benne, hogy az állókövek őseiknek az örökkévalóság számára megkövesült szellemeit képviselik. Talán a hívek helyét jelölték ki, akik a termést és az állatokat megáldó druida papok szertartásaira gyűltek össze.

Carnac szó breton nyelven azt jelenti: “a holtak temetője”.


a

Kategória