‘Egyiptom’ kategória archívuma

 

Francia archeológusok bejelentették, hogy Kairóhoz közel egy egyiptomi királynő több mint 4000 éves sírkamráját tárták fel – tudhattuk meg a Chinadaily híradásából.

A szakkarai nekropolisz területén folytatott munkálatokban tíz csapat működött közre. A sírhelyet feltehetően több mint 2000 esztendőn keresztül folyamatosan használták a rómaiak bejövetelét megelőzően.

A francia misszió vezetője, Philippe Collombert nyilatkozata szerint Behenu királynő múmiája sérült ugyan, de a sírkamra falának fehér kövébe vésett zöld hieroglifák viszonylag épségben megmaradtak, ahonnan megtudták, királynőé a múmia. A kis piramis sírkamrájának mérete 10 x 5 m.

A szöveg tartalma a királynő maradványainak védelmére és lelkének a halál utáni élet birodalmába történő átjutására vonatkozik. Collombert a királynőt a „misztikus” jelzővel illette és elmondta, egyelőre nem bizonyosak abban, hogy a Hatodik Dinasztia I. vagy II. Pepi néven uralkodó fáraójának felesége volt-e.

a

Amióta 1922-ben Howard Carter a Királyok Völgyében felfedezte sírját, Tutanhamon folyamatosan a régészek figyelmének középpontjában áll. Az alig tíz évet (Kr.e 1333 és 1323 között) uralkodó fáraó sírja körül nemrégiben újabb izgalmak adódtak: anyjának vagy feleségének nyughelyét vélték megtalálni régészek, ám a múlt héten kiderült, reményeikben csalatkozniuk kellett. A Királyok Völgye 63. számú sírjában megtalált szarkofágok nem tartalmaztak múmiákat.

A Memphis Egyetem kutatócsoportja mellett azonban az utóbbi időben egy másik kutatócsoport is intenzíven foglalkozott Tutanhamon környezetével, egészen pontosan a híres skarabeusz nyaklánccal, amelyet a fáraó sírjában találtak meg. Az egyiptomi termékenységszimbólumot, a skarabeuszbogarat ábrázoló ékkő kémiai összetételét még 1999-ben bevizsgálta egy olasz geológusokból álló szakértői csapat és megállapították: az ékkő 98 százalékos szilícium-dioxid tartalma miatt minden bizonnyal a Szahara Nagy Homoksivatagra elkeresztelt keleti részéből származik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tudósok azóta egyetértenek az ékkő származási helyében, ám a sivatagi üveg keletkezésének körülményei egészen mostanáig tisztázatlanok voltak. Sokan már eddig is egy meteorit becsapódására gondoltak, ám a terepszemlék során nem fedeztek fel becsapódási krátert. Márciusban azonban Farouk El-Baz, a bostoni egyetem professzora, aki sokáig kételkedett a meteorit teóriában, rátalált a kráterre. A szabad szemmel nem látható becsapódásnyomot műholdfelvételről sikerült beazonosítani: a két Kairónyi területet kitevő kráter létezése immár bizonyíték arra nézve, hogy a sivatagi üveg meteoritból keletkezhetett, ám a különleges üveg létrejöttének körülményeit illetően még megosztottak a kutatók.

Míg El-Baz szerint a hatalmas tűzgolyó becsapódását követően alakult ki a megolvadt, majd megszilárdult sivatagi homokból a különleges kő, addig Mark Boslough, az Új-Mexikóban található Sandia National Laboratories kutatója szerint a légkörbe érkező és ott áthevülő meteorit maga előtt olvasztotta meg az útjába kerülő dolgokat, ezzel magyarázható, hogy a különleges kő legfőbb lelőhelye mintegy 100 kilométerre található a becsapódás helyétől. Boslough szerint a becsapódás nagyobb energiát szabadított fel, mint egy atomrobbanás.

Ezt követően a megolvadt sivatagi homok lassan kezdett kihűlni, szétaprózódni, a szél pedig halmokba fújta össze a különleges kődarabokat. Boslough szerint egyébként a Tutanhamon nyakláncán található kődarab eredetileg minden bizonnyal valamilyen éles eszköz, használati tárgy vagy szerszám része lehetett. „Azt gondolom, hogy az üvegdarabot egy egyiptomi kézműves szerezhette meg és kezdetben saját céljaira használhatta. Nemsokára felfedezte azonban az üvegdarab szépségét és ékszert készített belőle” – nyilatkozta Boslough a Discovery News-nak.

a

 

A luxori templomot Déli Opetnek vagy az „elvonulás helyének” nevezték, istenét pedig Amenemopének, azaz „OpetAmonjának” hívták. A templom a király isteni ka-lelkének kultuszközpontja volt. Ez volt az a hely, ahol a királyi hatalom Ámon segítségével évente megújult az Opet-ünnep keretén belül. Az Opet- (vagy Ipet-) ünnepen, melyet Hatsepszut uralkodása alatt rendeztek meg először, megismétlődik a fáraó isteni fogantatása. Az ünnep során Ámon szobrát a szent bárkán Karnakból Luxorba viszik, ahol a belső szentélyben az isten rituálisan egyesül az uralkodó anyjával, aki így ismét életet ad a fáraó jának. A király a szentélyben eggyé válik újjászületett jával, és ereje megújul. (A a lélek egyik megfelelője az egyiptomi vallásban.) A templom ábrázolásainak ezek a szertartások adják a témáját.

A templomig szfinxekkel szegélyezett sugárút vezet, amely egykor egészen a karnaki templomig ért. Ezt az utat a XXX. dinasztia idején I. Nektanebó újíttatta fel és vette körül szfinxekkel, de már korábban is létezhetett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A templom teljes hossza 189,89 méter, legnagyobb szélessége 55,17 méter.

II. Ramszesz idején a templom jelentős bővítésen esett át. Az oszlopsortól északra újabb oszlopokkal körülvett udvar épült, elé a templom új főbejárata, hatalmas pülónokkal. Az első pülónon áthaladva jutunk be a Ramszesz által építtetett oszlopos udvarba. A paralelogramma formájú udvar 57×50,9 méter területű. Ez az udvar nem a templom eddigi tengelyére épült, hanem kicsit attól elfordulva, hogy Karnak felé nézzen, s hogy magába foglalhassa a már korábban, Hatsepszut és III. Thotmesz idején Ámon, Mut és Honszu szent bárkáinak emelt bárkaszentélyeket, melyeket Ramszesz később újjáépíttetett. Ezek a bárkaszentélyek voltak az utolsók abból a hat állomásból, amik a Karnakból Luxorba vezető felvonulási út mentén álltak. Az oszlopos udvar északkeleti részén épült később az a keresztény templom, melyre később a mecsetet emelték.

A 100 méter hosszú, kétoldalt 7-7 papiruszforma, 19 m magas oszloppal és domborműves fallal szegélyezett széles út, mely a templomot megelőző napudvarhoz vezet, III. Amenhotep uralkodása alatt kezdett épülni, de a király nem sokkal ezután meghalt. Ehnaton uralkodása alatt nem épült tovább a templom, így a ma látható díszítéseken III. Amenhotepen kívül az oszlopsort befejeztető Tutanhamon alakja jelenik meg. A díszítéseket Ay fejeztette be, mivel Tutanhamon is meghalt, mielőtt teljesen elkészültek volna, nevüket azonban Horemheb a sajátjáéval cserélte fel, így most az ő kártusa látható itt. Az oszlopsor déli végének jeleneteit végül I. Széthi alatt fejezték be. A fal domborművei az Opet-ünnep eseményeit ábrázolják: Ámon érkezését szent bárkáján Karnakból Luxorba, majd visszatérését.

Az Amarna-korban Ehnaton napszentélyt építtetett a luxori templom mellett; ezt később, Horemheb uralkodása idején lebontották, hasonlóan Ehnaton más építményeihez.

Hatsepszut is folytatott itt nagyobb építkezéseket, de ezeknek az épületeknek a nagy része nem maradt fenn. A ma álló templomot III. Amenhotep idején kezdték el építeni. Amenhotep isteni születését ábrázoló képekkel díszített helyiség már a 30. évre, az uralkodó első szed-ünnepére elkészültek. Először az épület legdélebbi magva készült el, amely megemelt talapzaton áll, majd ez elé északra egy nyitott oszlopsoros úgynevezett napudvart építtetett, melyet minden oldalról oszlopsor övezett, és délen egy 32 oszlopos kisebb udvarba nyílt, mely a templomba vezetett. Megkezdődött egy 100 méter hosszú, 14 papiruszoszlopból álló oszlopsor építése is, melyet Tutanhamon uralkodása alatt fejeztek be. Az oszlopsor déli végében Ámon és Mut hatalmas ülőszobrai találhatók.

Az oszlopsor után találjuk a 45×56 méteres napudvart.Déli végében  oszlopcsarnokban folytatódik.Falainak díszítése Amenhotepet ábrázolja Théba istenei előtt, valamint a nomoszok megszemélyesített alakjait. Ebből az oszlopcsarnokból egy kisebb csarnok nyílt, mely eredetileg a templom belsejének nyolcoszlopos előcsarnoka volt. Innen lehetett eljutni Mut és Honszu kápolnáiba. Az itt állomásozó római katonák azonban az istenített császár kultusza kápolnájává alakították át, ezért eltávolították a szobrokat, déli ajtajából szentélyt alakítottak ki, ahol ma Diocletianust és három társcsászárát ábrázolják a festmények.

Innen négyszögletes csarnokba jutunk, melyben négy oszlop állt. Kelet felé nyílik belőle az Amenhotep isteni fogantatását és születését bemutató helyiség („születési szoba”), melynek díszítési témáját az adja, hogy Ámon teherbe ejti Mutemwia királynét, aki ezután megszüli a leendő fáraót, Amenhotepet. A templomnak ez a része ott épült, ahol a hit szerint maga Ámon született. A négyszögletes csarnokból nyugatra kisebb helyiségek nyílnak.

Továbbhaladva egy újabb négyszögletes csarnokba jutunk, melyben eredetileg szintén négy oszlop állt, ezeknek ma már csak az alapjuk látható. Díszítései Ámont és a fáraónak öltözött Sándort ábrázolják. Kétoldalt három-három oszlop és négy-négy kisebb helyiség található.

E mögött széles, tizenkét oszlopos csarnok húzódik meg, ez a weszkhethotep, az áldozatok csarnoka.

Ezen túl található maga a szentély, ahol az isten hatalmas ülőszobra állt. Körülötte kisebb helyiségek sorakoznak. A szentély azon a helyen épült, ahol az egyiptomiak hite szerint a teremtés lezajlott.

A Késő Korban a XXV. dinasztiabeli Sabaka emeltetett oszlopos pavilont a pülónok elé, majd I. Nektanebó előudvart építtetett ide.

1989-ben 26 szobrot találtak napudvarban elásva– istenek, istennők, királyok, királynék, köztük III. Amenhotep hatalmas kvarcitszobrát. Ezeket a 4. században rejthették el itt. Ma a Luxor Múzeumban őrzik őket.

 

a

Az Abu Szimbeli templomok a Nasszer-tó nyugati partján fekvő sziklatemplomok. Núbiának az Egyiptomhoz tartozó részén állnak Abu Szimbel helység délkeleti szegélyén és az i. e. 13. században épültek II. Ramszesz, az óegyiptomi Újbirodalom XIX. dinasztiájához tartozó fáraó parancsára. A Nagy Templomot Ré-Harahtinak, Ptahnak és Ámonnak szentelték – akik Ramszesz korában Egyiptom hivatalosan elfogadott főistenei voltak –, de valójában Ramszesz nagyságát volt hivatott jelképezni; neve az ókorban Hut-Ramszesz-Meriamon, azaz Ramszesz-Meriamon temploma volt. A Kis Templomot Hathor istennőnek szentelték, aki itt Ramszesz felesége, Nofertari alakjában jelenik meg.

Az Abu Szimbeli templomok 1979 óta szerepelnek az UNESCO kulturális világörökségek listáján. Egyikük sincs eredeti helyén. Az Asszuáni-gát építése során, hogy a Nílusnak a Nasszer-tóvá duzzadó vize ne lepje el őket, 1963 és 1968 között szétbontották és 64 méterrel magasabban az Abu Szimbeli fennsíkon ismét felépítették a templomokat. Itt a Nasszer-tó egy szigetén állnak, amit Abu Szimbellel egy gát és az azon épült út köt össze.

 

Az Abu Szimbel név az antik Ipsambul helységnévből ered. A tőle 240 kilométer távolságban északkeletre fekvő Asszuánnal egy út köti össze, mely a Nasszer-tótól nyugatra halad át a Líbiai-sivatagon.

A templomok – mint a királyi palota alegységeinek – célja az „isteni tartózkodási hely” reprezentatív megtestesítése, innen hívja a fáraó mint földi istenség a többi istent, hogy kapcsolatba lépjen velük. Így az isteni mennybemenetel keretein belül e templomok kozmológiai kötőelemek az ég és a föld között.

A Nagy Templom

A hely, ahol a templom épült, már korábban is szent helynek számított, már Horemheb is emelt itt egy szentélyt. Bár pontos adatokkal az Abu Szimbeli templomok tervezéséről és építéséről nem rendelkezünk, mégis elfogadhatónak tűnik, hogy a munkálatok Iuninúbiai fáraó-helytartó idejében zajlottak le. Általánosan elfogadott, hogy feltehetőleg i. e. 1260 és 1250 között került sor az építkezésre.Nofertari Meritenmut nagy királyi hitves ebben az időszakban hunyt el, i. e. 1255 táján.

Mindkét templomot a tradicionális sziklasírok és föld alatti kőhidak módján alakították ki, a sziklatömbbe vésték be őket.

Nofertari Hathor-temploma mintegy feleakkora, mint II. Ramszesz főtemploma, mely 63 méteres mélységig hatol be a kőzetbe (az alap elülső szélétől mérve). A Nagy Templom építői – „nagyszámú munkás, kik a fáraó kardja által jutottak hadifogságba” – Piai főszobrász felügyelete alatt dolgoztak, mint azt a templom belsejében egy bevésés megörökítette.

A sziklafalat lefaragták, hogy enyhén lejtős legyen és egy pülónra emlékeztessen. A szikla széle szolgál portikuszként (háromszögű oromzattal fedett oszlopsorként), de az építész lemond a szélső tornyokról. A templom belsejében több sorban feliratokkal és domborművekkel díszített hajók vannak egészen a szentélyig, amelyben a templomban tisztelt istenségek szobrai vannak. II. Ramszesz Nagy Templomát a XVIII.–XX. dinasztia isteni triászának, azaz a memphiszi Ptah, a thébai Ámon és a héliopoliszi Ré istennek – akik Ramszesz korában Egyiptom hivatalosan elfogadott főistenei voltak –, valamint magának Ramszesznek szentelték fel.

A templom bejáratától délre fekvő királyszobor sérült, a fej és a torzó részei a homlokzat előtt a földön hevernek. Már Ramszesz uralkodásának 34. évében, röviddel az épületek befejezése után megsérült egy földrengés során. A fáraó négy kolosszális ülőszobra a 38 méter széles és 32 méter magas homlokzati struktúrára vonja a néző tekintetét. A szobrok párosával ülnek jobbra és balra a templom bejárótól egy teraszon. Kilenc lépcsőfok vezet arra a szintre, amelyen beléphetünk a templomajtón.

A bejárat felett a homlokzat közepén egy nyiladékból Ré lép ki. Attribútumai a napkorong, jobb kezében az uszer-jelet (egy állat feje és stilizált nyaka) tartva (az uszer jelentése „erős”), bal kezében a Maat-figura, az igazságnak és a világ rendjének egyiptomi ábrázolása. Ezek a szimbólumok II. Ramszesz uralkodási neveként olvashatók: „Uszer-Maat-Ré” vagyis „hatalmas Ré igazsága”. Ez egyben hangsúlyozza a templom szoláris jellegét. Így a fáraó Ré inkarnációjává, „Ré nagy lelkévé” lesz. Ré sólyomfejes ábrázolása egyben szimbolizálja a Vörös Hóruszt, vagy más néven Hóremakhetet (a horizonton lévő Hóruszt), a napfelkelte megszemélyesítőjét is, ami megfelel a bejárat keleti tájolásának.

II. Ramszesznek a templom bejáratánál lévő négy kolosszális ülő alakja mellé a fáraó családtagjainak kisebb szobrait állították. Tőle oldalt és a lábai közt helyezkedik le nagy királyi feleségének, Nofertarinak a szobra, anyjának, I. Széthi feleségének, Tujának két szobra, valamint a fáraó két elsőszülött fiának és hat legidősebb leányának szobra is.

A templom elé ezen kívül épült két víztartály a papok rituális mosakodásához, északon pedig Thot kis kápolnája állt.

 

A NAP CSODÁJA A SZENTÉLYBEN:

Ez egy évenként kétszer előforduló esemény, amikor egy bizonyos ideig a templom bejáratán bevilágító napsugarak elérnek és megvilágítanak mélyen a templom belsejében, a szentélyben ülő négy istenszoborból hármat: Ámon-Ré, az istenné lett Ramszesz és Ré-Harahti szobrát. A bal szélen ülő Ptah-szobornak – ő egy földisten, akit összekapcsoltak a holtak birodalmával – kizárólag a bal vállát világítja meg a nap, egyébként árnyékban marad. II. Ramszesz uralkodása alatt ez mindig az egyes évszakok negyedik hónapjában történt meg peretkor („sarjadáskor” – február  21-én) és ahetkor („áradáskor” – október  21-én).A Nap azimutja (tetőponti szöge) minden évben eltolódik, ami a „Nap-csoda” dátumát befolyásolja.

 

A Kis Templom

 

Mintegy 150 méterre, a Nagy Templomtól északkeleti irányban áll az úgynevezett Kis Templom, amit az ibsekiHathornak szenteltek, akit itt Nofertari személyesít meg. Hathor az egyiptomi vallás szerint Hórusz felesége volt. II. Ramszesz megjelenési formája királyi létének megfelelően a sólyomfejű Hórusz. A templom belsejében egy oszlopon lévő felirat így szól: „Ramszesz, aki erős a valóságban, Ámon kegyeltje, alkotta eme égi lakhelyet szeretett királyi feleségének, Nofertarinak”

A Kis Templom homlokzatát is bemélyítették a sziklába. A talajjal egy síkban áll hat, egyenesen álló szobor, melyek közül négy Ramszeszt, kettő Nofertarit ábrázolja. A szobrok mindegyike a bal lábát kissé előrébb helyezi. Mindegyikük egyformán magas, több mint tízméteres; mindez mutatja Nofertari kitüntetett voltát, mivel a fáraók hitvesei többnyire kisebb szobrokat kaptak, mint az uralkodók, mint ahogyan ezt a Nagy Templom homlokzatán is láthatjuk. Lábaiknál gyermekeik kisebb szobrai állnak, Ramszesz lába mellett egy-egy herceg, Nofertariénál egy-egy hercegnő; balról jobbra Meriré, Henuttaui, Paréherwenemef, Amonherkhopsef, Meritamon és Meriatum.

21 méter mélyen vezet a Kis Templom a sziklába, egy szentéllyel a végében, ugyanúgy, mint a Nagy Templomban, de alaprajza egyszerűbb. Egy lapos fríz felett ureusz-kígyós fríz koronázza a kaput. Ezután belépünk egy háromhajós csarnokba, ahol a hajókat három-három oszlop hozza létre architrávokkal (párkánygerendákkal) összekötve. A középső hajó felé néznek az oszlopokon lévő stilizált Hathor fejek.Ezek alatt hieroglifák írják le Nofertari és Ramszesz életének egyes eseményeit.

A Kis Templom is hasonlóan van kiépítve, mint a Nagy Templom.

A szentély oldalfalain ajtók láthatóak, melyek talán oldalsó helyiségekbe vezettek volna, ezeket azonban nem alakították ki.

 

 

Philae óegyiptomi eredeti nevén Lak, majd Ai-Lak vagy Pi-Lak volt. Philae, a Nílus egyik apró szigetén álló ókori templomegyüttes Egyiptom és Alsó-Núbia határán foglal helyet. A szigeten található az ókori Egyiptom egyik legnagyobb és a kései ókorban legjelentősebb Ízisz-szentély.

A szigetet a britek által épített régi Asszuáni-gát, illetve annak kétszeri megemelése miatt fokozatosan elárasztotta a kialakuló víztározó, ezért a 20. század első felében évtizedeken keresztül vízben állt. Az új, nagyobb gát feljebb létesült, az tehát nem okozott további elárasztást. A sziget épületegyüttesének megmentésére mégis csak akkor került sor, amikor az új, nagyobb gát miatt széles körű nemzetközi összefogással számos, ismét elárasztással fenyegetett templomot és más műemléket telepítettek át.Az 1960-as években a már régóta elöntött épületeket darabokra bontották és a magasabban fekvő Agilka-szigeten újra fölépítették.

Philae a Nílus első kataraktája mögött, Egyiptom déli határán található. A szigettől nyugatra feküdt Ozirisz szent szigete, Biggeh (Biga), amely egyike volt annak a 16 (vagy 14) helynek, ahova a legenda szerint a szétszabdalt isten egyik testrésze sodródott. Ez a sziget volt az Abaton (elérhetetlen), amelyre tilos volt papokon kívül bárkinek belépni. Az itt fekvő titkos föld alatti barlangot tekintették a Nílus forrásának, amelynek megfelelő méretű megtermékenyítő áradása létfontosságú volt Egyiptom számára. Ezzel az ősi kultuszhellyel szemben fekvő szigeten, Philae-n épült meg az i. e. 6. században Ozirisz párja, Ízisz istennő temploma. Ízisz szobra rendszeresen ellátogatott férje szentélyébe.

A legkorábbi ismert Ízisz-templomot a szigeten Amaszisz fáraó (i. e. 570–526) építtette. Ezen épület maradványai a második pülón és a pronaosz (előcsarnok) alatt találhatóak. Ízisz nagytemplomának monumentális szentélye és kapuja I. Nektanebosz uralkodása alatt épült.

Egyiptom római meghódítása után Augustus császár idején ez a templomközpont lett Felső-Egyiptom és a Meroitikus Királyság egyik legfontosabb közös kultuszhelyévé, ahová mind északról, mind a távoli délről – így Meroéból – rendszeresen érkeztek zarándokok. Ízisz kultuszszobra bárkán évente rendszeresen felkereste a Dodekaszkhoinosz templomait, amely a határvidék egyik legfontosabb kultikus eseménye volt. Valószínűleg szintén Augustus uralkodására tehető a Traianus kioszkjának nevezett hatalmas kultuszhely építése, ahol a templomból kijövő istenség bárkája megállhatott.

Ízisz templomába a hatalmas első pülónon keresztül lehet belépni, amelynek reliefjein V. Ptolemaiosz mutat be áldozatot az isteneknek és lesújt ellenségeire. A templom többször átépített első udvarán áll a születés háza, a mammiszi.

Philae templomát a szimmetria jellemzi. Már közvetlenül a bejáratánál, a legelső pülónnál (kapunál) látszik, hogy ennek a templomnak is olyan az elrendezése, hogy az a szimmetriát segítse elő.

Ebben a templomban is volt csillagvizsgáló. Philae templomát szintén úgy építették meg, hogy képes alulról is begyűjteni az energiákat, illetve felülről is. Ezeket az erőket átalakítja és a megfelelő hangolással az emberek számára felhasználhatóvá teszi.

A Níluson épülő első Asszuáni-gát elkészítésével (1902), majd kétszeres megnagyobbításával a sziget az év jelentős részében víz alá került. Bár a kőtemplomok megmaradtak, a reliefek és a festett falfelületek jelentősen sérültek ezekben az években, a szigeten lévő többi településmaradványt pedig teljesen elborította a folyami hordalék. Az UNESCO által koordinált Nagy Núbiai Mentőakció részeként a legfontosabb épületek szétbontásáról és új helyen való felépítéséről döntöttek. A hatalmas feladat 1977 és 1980 között valósult meg, amikor a templommaradványokat a mintegy 500 méterre északnyugatra fekvő, magasabb Agilka szigetére költöztették át. A sziget többi régészeti emléke, a templomok körüli város maradványai és számos vályogtégla épület örökre elmerült.

 

 

A kéziratokon és a sírokban talált festmények hieroglifái nélkül ma nem sokat tudnánk az egyiptomi kultúráról. Ez az írás mégis hosszú ideig rejtély maradt a tudósok számára. Végül egy francia tudós, Jean-François Champollion, akit az egyiptológia atyjának neveznek, 1820 körül megfejtette a rejtélyt.


Az ókori Egyiptom történetét a kezdetektől fogva két meghatározó tényező alakította: a zord sivatag és az életet adó Nílus. Az élet feltételei csak a folyó két oldalán húzódó keskeny sávban voltak adottak, így ott alakultak ki a legfontosabb politikai, vallási és szociális központok.

A Királyok Völgyét, ahogy azt a fáraók is nevezték, egy magányos völgybe elrejtve találjuk. Azt a célt szolgálta anno, hogy múmiáikat és gazdagságukat az örökkévalóságig megőrizzék. Théba ősi városának részeként a Völgy csaknem az összes, a 18., 19. és 20. dinasztia királyainak, (i.e. 1539 -1075) nyughelyeként szolgált.

Az évezredek alatt a sírokat sajnos többször kirabolták. A völgy egy évszázaddal ezelőtti feltárása során kapott szárnyra a “Fáraó átka” néven elhíresült legenda. Tutanhamon sírjának felfedezése pillanatában Carter kanáriját ugyanis egészben lenyelte egy kobra. A helyiek szerint a gyermek fáraó azóta is bosszút áll mindazokon, akik megzavarják örök álmát. A legendát öt hónappal később Lord Carnarvon, Carter pártfogójának halála csak megerősítette. Delíriumos állapotában egy madárral viaskodott, amely az arcát szaggatta. Halála pillanatában, Kairó összes fénye kialudt.

 

 

Az egyiptomi teremtésmítosz szerint Atum, a legelső isten az ősdombon a káoszból lépett elő.
Atum kezdetben teljesen egyedül volt, ezért a saját árnyékával párosodott, majd kiköpéssel megszülte fiát, Sut, és hasonló módon lányát, Tefnut.

Su a levegőt, Tefnut pedig az esőt képviselte. Atum egy időre távol került a gyermekeitől, és amikor végül ismét egyesülhettek, Atum örömkönnyeket hullatott. A földet érő könnyekből születtek az emberek: ez volt a világ teremtésének kezdete.

Su és Tefnut ezután két gyermeknek adott életet – Gebnek, a földistennek, és Nutnak, az égistennőnek. Nutnak és Gebnek pedig négy gyermeke született: Ízisz, Széth, Nephtüsz és Ozirisz, az első király.

Oziriszt az egyiptomiak a földművelés isteneként, a Nílus áradásainak felügyelőjeként és az alvilág uralkodójaként tisztelték. A mítosz szerint jó király volt, aki rendet teremtett az országban, és megtanította az embereket a földművelés fortélyaira.

A korai Egyiptom két országrészre oszlott. Északon a Nílus-deltától a Földközi-tengerig terült el Alsó-Egyiptom, a vörös korona országa. A másik királyság, Felső-Egyiptom (magasabban fekvő területe miatt nevezték így) a Líbiai-sivatagtól délre húzódott, melynek szimbóluma a fehér korona volt. A dinasztikus kor kezdetén, az i. e. 4. évezredben a déli király, Ménész egyesítette a két országrészt, ezzel megalapítva az egységes Egyiptomot.

Az ókori Egyiptom ötezer éves történetében mindig volt egy megbízható tényező: a Nílus.
Az emberek a kezdetektől fogva a folyópart mentén telepedtek le, mivel csak ott lehettek biztosak, hogy a föld az év egy bizonyos szakában az áradások következtében termékennyé válik. A sivatagot csak temetkezésre használták.
A Nílus áradása minden évben tavasz végén kezdődött, ilyenkor a vízszint megemelkedett, és elöntötte a földeket. Az ár elvonultával, a víz termékeny fekete iszapot hagyott maga után, melyet azonnal művelés alá vettek.

Egyiptom nomoszoknak nevezett közigazgatási körzetekre volt felosztva. Minden körzet külön helyi fővárossal rendelkezett, melyek közül egyesek bizonyos mesterségek központjaként, politikai hatalmi vagy vallási központokként működtek, vagy akár több szerepet is játszhattak egyszerre. Az egyiptomi városok közül a vallási központok jelentősége volt a legnagyobb. Minden istennek és istennőnek megvolt a maga fő vallási centruma, ezek közül négy város különösen fontos szerepet játszott.

Héliopolisz, a mai Kairó közelében, a Nílus-deltában fekvő város, a legfőbb istennek, Ré napistennek a városa volt.
Egyiptom középső részén feküdt egy másik fontos központ, az egykor hatalmas Hermopolisz, Thot, a tudomány és a művészet istenének városa.
Memphisz, melynek romjai ugyancsak Kairó közelében, attól alig 16 km-re találhatók, valaha Egyiptom fővárosa volt. Itt Ptah-ot, a világ teremtőjét tisztelték istenként.

De az összes egyiptomi város közül talán a mai Luxortól délre fekvő Théba lehetett a legfontosabb. A város Felső-Egyiptom vallási és politikai központja volt, ahol Amont, a birodalom főistenét és minden dolgok teremtőjét imádták. Az ő tiszteletére emelték a híres karnaki Amon-templomot. Théba közelében, a Nílus túlsó partján található a Királyok Völgye.

A legtöbb köznapi egyiptomi ember életét a mezőgazdaság határozta meg. Mezőgazdasági módszereik az akkori időkhöz képest igen fejlettek voltak. Az egyiptomi kézművesség a fennmaradt kézműves munkák tanúbizonysága szerint a világ legjobbjai közé tartozott. Az egyiptomiak élete azonban nem csupán munkából állt, játszani és sportolni is szerettek.

Az egyiptomi nemesség nagyon értett a szórakozáshoz. Vadásztak madárra, krokodilra, vízilóra, oroszlánra, akár szekérről, de kutyákkal, sőt szelidített vadászleopárddal is. Ők horgásztak először szórakozásból.

A sport mindenki számára szórakozást nyújtott. Népszerű volt a boksz és a vívás. Az új fáraók gyakran a piramisok körül rendeztek versenyeket.A táblajátékok szintén rendkívül kedveltek voltak – különösen a szenet, amely a holtak alvilágba való alászállásával kapcsolatos játék volt.

Az ókori Egyiptom társadalma nem volt túlságosan művelt – kevés hétköznapi ember tudott írni és olvasni. A varázsigék és a szertartások azonban hozzátartoztak a valláshoz. Ezeket az írnokok a rejtélyes hieroglif írással gondosan papiruszra vetették, a kézművesek pedig rögzítették a sírokon, emlékműveken és koporsókon.

Egyiptomban bizonyos értelemben szinte mindenki foglalkozott mezőgazdasággal. Vagy azért, mert földtulajdona volt, vagy földművesként. Megfigyelték a Nílus áradásának ritmusát, majd azt okos öntözőrendszerekkel kombinálták; így sokféle gyümölcs termesztése vált lehetővé.

A Nílus Egyiptom mezőgazdasági művelésre alkalmas területét minden évben 3-4 hónapra elárasztotta. Amint az ár a termékeny iszapot maga után hagyva visszahúzódott, megkezdődött a munka. A földet ökrökkel kétszer felszántották, hogy feltörjék az üledéke, majd az elvetett magot állatokkal a földbe döngöltették.

Termesztettek búzát, árpát, lent, gyümölcsöt és zöldségeket is, mint például hagymát, fokhagymát, salátát, borsót, lencsét és babot. Ezeket nemcsak vízterelők segítségével (a Nílus csatornái által táplált kis gátrendszerek) öntözték, hanem a gémeskútra hasonlító saduffal is, amelynek vödrével a folyóból vizet mertek a mező szélén lévő árokba.

Először i. e. 4000 körül gyártottak papiruszt, és később ez vált Egyiptom legfontosabb kiviteli árucikkévé. A gyártás állami monopólium és szigorúan őrzött titok volt.

Az egyiptomi uralkodó dinasztiákról többet tudunk a haláluk, mintsem életükben véghezvittek alapján. Történetüket leginkább a fennmaradt lenyűgöző sírleletekből ismerjük. Sokuk nevét a történelem nem tetteik, sokkal inkább mesés gazdagságuk miatt őrizte meg.

Az ókori egyiptomiak istenek százait imádták; lelki életük és mindennapjaik különféle területeit más-más istenek kormányozták. Az istenek között nem volt egyértelmű ‘főisten’, az idők során különböző kultuszok kerültek előtérbe. Mégis a legközelebb talán Amon és Ré, a teremtő istenek kerültek a főisten-szerephez.

A történelem során kevés kultúra volt a vallással olyannyira átitatva, mint az ókori egyiptomi. Nem meglepő hát, hogy a papság csaknem olyan nagy hatalommal és tekintéllyel rendelkezett, mint a fáraók. A papok az istenek földi küldötteinek számítottak.

A nők tevékeny szerepet játszottak az egyiptomi templomok hétköznapi életében. Az Óbirodalom és a Középbirodalom idején sok előkelő származású nő szolgált papnőként – különösen Hathor és Neith istennő templomaiban. Közepes papi rangnál feljebb azonban nem jutottak, az Újbirodalom idejére pedig a papnők teljesen eltűntek. A nőket ekkor már kizárták a templomok ügyintézési feladatainak az ellátásából is.

Az egyiptomiak számára mindennél fontosabb volt az örök élet elérése, s ennek érdekében nagy erőfeszítéseket is tettek. Legyen az szertartásos varázsige, balzsamozás vagy hatalmas síremlékek építése, minél gazdagabb volt valaki, annál többet költött a halálra való felkészülésre.

Az egyiptomiak úgy hitték, hogy minden ember a fizikai test mellett rendelkezik egy ‘ká’-val – életerővel, amely fennmarad a halál után is. A ‘ká’-nak mindarra szüksége van, amire az élőknek, az élelem mellett a szórakozásra és mesterségének a szerszámaira is. Ezért helyezték el ezeket az élelmiszereket és tárgyakat a sírokban.

A halál utáni élet eléréséhez fontos volt, hogy a ‘ká’ újra egyesüljön a fizikai testtel, ezért balzsamozták be a holttesteket. De mivel a fizikai test nem juthatott el a sírból az alvilágba, az ember ‘bá’-jának (a személyiségének) kellett ezt az utat megtennie.
Amikor a ‘bá’ és a ‘ká’ egyesült, elindulhattak a végső égi állomás felé, a napfény és a csillagok közé, ahol az elhunytak ‘akh’-ként (vagy lélekként) támadtak fel, és elnyerték az öröklétet.

A mumifikálás hosszadalmas technikai eljárásának és szertartásainak az volt a célja, hogy tartósítsák a gazdag egyiptomiak testét. Azért dolgozták ki ezt az eljárást, mert úgy gondolták, hogy ha a lelkük nem találja meg és nem ismeri fel az emberi formáját, nem juthatnak tovább a túlvilágra.



Memphisz (ókori egyiptomi nevén Ineb-hedzs vagy Men-nofer) az alsó-egyiptomi első Nomosz  fővárosa volt, az Óbirodalom  idején végig, az Újbirodalom  idején rövidebb időszakokra Egyiptom fővárosa, az ország fő közigazgatási központja és egyik legfontosabb vallási központja. Az ókorban Alsó-és Felső Egyiptom  határán helyezkedett el, a Nílus nyugati partján; ma Kairótól  délre található.

Többek szerint így nézhetett ki az Ókori Memphis:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ókori város templomai és sírjai a gízai piramiskomplexumtól Dahúrig, Memphisz és a memphiszi nekropolisz  összefoglaló néven találhatóak az UNESCO VILÁGÖRÖKSÉG listáján. 1979 óta a Világörökség része.

Hérodotosz szerint az Alsó- és Felső-Egyiptomot egyesítő Ménész alapította.Fénykorát az óbirodalmi fáraók alatt élte, de sajátos fekvése miatt érzékenyebben érintette külső hadak betörése, mint távoli vetélytársát Thébát. Az bizonyos, hogy a III. dinasztia  nagy uralkodója,, Dzsószer  idején jelentős város volt. A IV. és az V. dinasztia  alatt kissé háttérbe szorult, de a  a VI. dinasztiától, I.Pepitől kezdődően visszaszerezte régi rangját, melyet elsősorban Pepi halotti komplexumának köszönhetett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Népességéről a becslések széles skálán mozognak. Tertius Chandler számításai alapján Memphisz alapításától kb. i. e. 2250-ig, illetve i. e. 1557 és 1400 között a világ legnagyobb települése volt kb. 30 000 fős lakossággal.Katheryn A. Bard számításai alapján az Óbirodalom idején Memphisznek kb. 6000 lakosa lehetett.

PTAH:

Memphisz város istene. Kultusza egész Egyiptomban, Núbiában, Palesztinában és a Sínai-félszigeten elterjedt. Múmiaszerűen, szorosan beburkolt testtel ábrázolták, csak a keze volt szabadon, amelyben jogart tartott. A memphiszi papok teológiai műve (az ún. Memphiszi Teológia) szerint Ptah demiurgosz, ő teremtette az első nyolc istent (saját hiposztázisait, a Ptahokat), a világot és mindent, ami rajta van (az állatokat, a növényeket, az embereket, a városokat, a templomokat, a kézműipart, a művészeteket). Szívvel és nyelvvel teremtett: szívében kigondolta a teremtményt és nyelvével megnevezte. A memphiszi Ennáda (kilencek) élén áll: “an Enneáda Ptah ajkai és fogai, akinek a szája minden dolognak nevet adott”. Ptah az Ennáda nyelve és szíve, magába foglalja az összes istent. A héliopoliszi Enneáda fej, Atum is tőle származik, következésképpen Héliopolisz kilenc istene is. Ptahot a kézművesség (ezért rokonítják az ókori görögök Héphaisztosszal), a művészetek patrónusának, az igazság istenének tartották. Szehmet volt a felesége és Nofertum a fia. Később a félistenné emelt tudós Imhotepet is a fiának tulajdonították. (Ő építette Dzsószer fáraó piramisát az i. e. 28. században.)

 


Kategória