‘Fent és lent…’ kategória archívuma

EGYSZER FENT ….TÖBBSZÖR LENT???

 

Manapság annyira kevés dolognak tudunk már igazán örülni és emiatt hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az életben kevesebb a jó, mint a rossz. Pedig nem kevesebb,csak el kell tudni dönteni, mennyi energiát szánunk egyikre, vagy másikra. Tény, hogy sokak számára elképzelhetetlennek tűnik a “gondolkozz pozitívan”, hiszen annyi rengeteg a teher.

Pedig a pozitív gondolkodás az ember egész életét megváltoztathatja. Igen, tudom, nagyon nehéz csak és kizárólag a jó dolgokra koncentrálni, de megéri.  /csak olvasd el a saját tapasztalataimat a blogomban és hihetőbb lesz, hogy mennyire is számít a jókedv és a pozitív gondolkodás /

A teher életünk része és ha kicsit is odafigyelünk akkor látjuk majd hogy a terhet letehetjük néha, ha csak kis időre is, s újult erővel nekirugaszkodhatunk megint.
Ha sikerül kevesebb időt szánnunk a kellemetlenségek latolgatására egyre több időnk marad a megoldás, a megértés, a pozitív gondolatokra. Jó és Rossz, mindkettő szerves része emberi mivoltunknak…

 

Íme egy kis történet, ami igen tanulságos:

Úgy harminc éve született egy gyermek messze, fák, hegyek, tavak által határolt kis városban. Nem túl szegény munkáscsaládban, egyedüli gyerekként. Tisztességes dolgozó szülei és azok családja nagy szeretettel fogadták a jövevényt. Nincs ebben semmi különlegesnek tűnő.
A sztori igazán most kezd érdekes lenni.
Két és fél éves korában elvesztette anyját, majd, az apa minden erőfeszítése ellenére, nagyszülei folytatták nevelését. Templom, iskola, meleg családi otthon, barátságok vették kőrűl.
Tizenegyévesen meghalt az apját eddig helyettesítő nagyapa, úgy, hogy a gyerek reggel mellette ébredt. Cigaretta, ital, nők, éjszakai kimaradások a jóhiszemű “barátokkal”.
Tizenötévesen meghalt az első nagy szerelemnek tulajdonított kedves lány. Több hét kényszer némasság, sokk, özön ballépés következett.
Tizenhatévesen elment az anyját pótló nagymama. Sebaj, megismerte régen nem látott apját ki befogadta az új családjába. Komoly zugívás, iskola nem túl barátságos otthon és meg annál is kevesebb, silányabb “barátok”.
Huszonkétévesen, mire megismerhette volna jobban az apját, az is meghalt.
És ezek itt felsorolva, csak a nagyon közeli emberek, kiket a legjobb tudása szerint probált szeretni, tisztelni. De a családfa többi tagja sem maradt itt e földön, mint segítség a nehéz egyedül töltött pillanatokra.
Ma…, dolgozik e gyermekből lett felnőtt, kapcsolatokat ápol, barátai vannak, nem iszik, nem kábítja magát, tiszteségesen helytáll a világ által állított követelmények elött. Családi kapcsolatok kudarcai ellenére, családalapítást tervezget…
Úgy gondolom őt igazán nevezhetjük egyedül lévőnek, mégis ő sincs, mint megannyian…

…mindig van holnap…
Talán néha homályos, talán nem egyértelmű állandóan, de mindig van egy út. Rajtunk múlik, hogyan járjuk, milyen teherrel akarunk haladni rajta.

Csak állj meg kicsit és gondolkozz el azon, ki vagy te, miért vagy még e földön, biztosan csak hogy meg legyen a “létszám”?.
Hát nem, neked is dolgod van itt, ez a tény.

Évek telnek el, amíg egyedül, saját erejéből, pusztán mások írásai és tanításai alapján képesek lehetünk fölfedezni a bennünk létező értéket. De az idő nem olyan nagy ár azért, hogy jobban tisztábban láthassuk saját sorsunk útvonalát. És minden amit megtapasztalunk saját áldozataink árán, olyan értéket fog képviselni amit, ha képesek vagyunk átadni, akkor sokkal jobbá és könnyebbé tehetjük vele embertársaink életét.

 

a

Kategória