‘gyertya’ kategória archívuma

 

A gyertya általában paraffin vagy viasz alapanyagból készült, az emberiség által az ókor óta használt világító eszköz. Az emberiség már több mint két ezer éve használja a gyertyákat, évszázadokon át elengedhetetlen háztartási kelléknek számított. Már az ókorban  felismerték a faggyú és a zsír kiváló égési tulajdonságait, s azokat több helyen is hasznosították. Az első ismert viasz a méhviasz volt, mely akkoriban még igen ritka és értékes anyagnak számított.

Krisztus születése után jelentek meg a faggyúgyertyák, mivel a viaszgyertya mindennapos használata túl költséges volt. A szegényebb emberek állati eredetű hulladékból készült faggyúgyertyákat használtak, ez azonban igen kellemetlen szagokat árasztott és erősen kormozott.

A  19. század elején felfedezték a sztearint, a növényi és állati zsiradékban is fellelhető gliceridet, amely a gyertya szilárdságáért felelős. Ekkoriban kezdték használni az összefont kanócot és a paraffint, így az eddigiekhez képest jó minőségű és olcsó gyertyát tudtak előállítani.

Manapság a gyertyagyártó cégek jó részt paraffinból és csak kis mértékben sztearinból készítik termékeit. A kanócok is megváltoztak, mára leginkább szalmiák-sóval, bórsavval  és paraffinnal kezelt pamut  anyagú fonott kanócot használnak, mely a gyertya égésének egyenletes és szinte korommentes égését biztosítja.

Persze a gyertya manapság már mindenkinek mást jelent.

A Biblia alapján a Logosznak, a Világ Fényének szimbóluma, a keresztény szimbolikában Krisztus jelképe. A gyertya is megsemmisül, miközben fényt ad, miként az Üdvözítőnek is meg kellett halnia, hogy az embereket megváltsa. A gyertya a szentháromságot testesíti meg a láng, a kanóc és a viasz egysége folytán. A magyar néphit úgy mondja, hogy a mennyországban mindenkinek van egy égő gyertyája, ameddig az lángol, addig él az ember. A gyertya végigkíséri az embert az életen, a keresztelő alkalmával éppoly jelentős, szimbolikus szerepet játszik, akárcsak a születésnapi tortán, a haldokló mellett vagy a ravatalnál.

Én szinte naponta gyújtok gyertyát és csak az okból, hogy szeretem, ahogy a lángja lobog, vagy a szeretteim, kiket elveszítettem, jutnak eszembe. Vagy egyszerűen csak megköszönöm egy szál gyertyával az angyaloknak a felém nyújtott segítségüket.

 

 

 

 

 

 

 

Több helyen olvastam, hogy a gyertyák színe is jelentéssel bír:

Fehér: Felettes Én, belső tisztaság, béke, újrakezdés, alkotó folyamatok
Fekete: kötések,
védelem, kártékony erők taszítása, ellenség jó irányba fordítása
Barna: speciális szívességek, barátság, elveszett tárgyak, megfontoltság
Ezüst: asztrális energia, női energiák, telepátia, jövőbelátás, megérzések, álmok, lelki egyensúly,m
agány megtörése
Bíbor: harmadik szem, rejtett tudás, bölcsesség, spirituális erő, függetlenség
Kék: gyógyítás, béke, védelem, nyugalom, szerencse, lezáródott kommunikációk megnyitása,s
pirituális inspiráció
Zöld: fizikai gyógyulás, pénzügyi sikerek, földanya, növények, személyes célok, fejlődés
Rózsaszín: kedvesség,szerelem, törődés, gondoskodás,
fiatalság, szépség, vonzerő
Piros: szenvedély, erő, gyors cselekvés, karrier, célok, vágy, hajtóerő, túlélés
Narancs: általános sikerek, ingatlan, üzleti ügyek, jogi ügyek, igazságszolgáltatás, értékesítés, költözés
Réz: szakmai növekedés, üzlet, termékenység,karrier,előre lépések
, szenvedély, pénzügyi célok
Arany: Isten, előrejutás, győzelem, férfierő, boldogság
Sárga: levegő, intelligencia, a Nap, memória, logika, tanulás gyorsítása, mentális gátak áttörése, költözés, féltékenység hárítása


Összefoglalva….mindenki döntse el, hogy számára mit jelent a gyertya és aszerint használja.  🙂

a

Kategória