‘Higgy magadban 2.’ kategória archívuma

Előző irományom csak a kezdetekre vezet rá….talán ez meg segíteni fog tovább is eljutni a göröngyösnek látszó úton. 🙂

A fő dolog: önbizalom. Az önbizalom személyiségünk meghatározó, életünk minden területére hatást gyakoroló jellemzője. Hatással van érzelmi életünkre, az emberekhez való hozzáállásunkra, célkitűzéseinkre, döntéseinkre, munkákra, a mindennapi tevékenységünkre és végső soron eredményeinkre is…

Magabiztosság sem árt…….

A magabiztosság az önismeret gyümölcse

 A leginkább vágyott, ugyanakkor a legnehezebben megszerezhető állapotok egyike.
A belső bizonyosság, amely lehetővé teszi, hogy azok legyünk, akik lenni akarunk és hogy aszerint is éljünk.
A magabiztosság az önismeretből fakad. Az „Ismerd meg önmagad!” régi tanítása, amely sohasem vesztette érvényét, most is a magabiztosság alapfeltétele.
Ez az önismeret nem felszínes. Mindenki meg van győződve arról, hogy ismeri magát, valójában azonban csak a hétköznapi életét, szokásos reagálásait, kinézetét ismeri, és azt, amit a többiek mondanak róla. Hiányzik a lényünk gyökeréig hatoló önismeret, amely minden látszat és körülmény mögé lát. Ez az ismeret lehetővé teszi, hogy a felszínen zajló változások mögött megismerjük valódi önmagunkat, felismerjük hibáinkat és feltárjuk még ki nem bontakoztatott erényeinket.
Nem kevés bátorságra van szükségünk ahhoz, hogy alaposan megismerhessük önmagunkat……..
A magabiztosság az ésszerű erőfeszítés eredménye

 A valódi magabiztosság lelkiállapot. Nincs köze a hiúsághoz, gőghöz vagy önteltséghez, ami azokra jellemző, akik nagynak képzelik magukat ugyan, de nincs egyéb érdemük, mint hogy elnézőek önmagukkal szemben. Ez azonban nem magabiztosság, hanem jókorára duzzadt önelégültség.
A valódi magabiztosságot sok-sok próbálkozás, hibázás és a hibák kijavítása, nagy türelem, sok szenvedés és a mélypontok utáni újbóli magunkra találás érleli meg. A hosszan tartó igyekezet gyümölcse.
A valódi magabiztosság tehát intelligens erőfeszítés eredménye. Azt jelenti, hogy világos előttünk a cél, meghatározott utat járunk, nem térünk le róla és nem állunk meg. A magabiztosságot nem ajándékba kapjuk, hanem megszerezzük, és ez bizonyítja a szellemi érettséget.
Aztán ha látod a bazi magas lépcsősor első fokát, az már jó 🙂
Először is nem elég csak eldönteni, mit is akarsz….Készülj fel, nem lesz egyszerű. És vágj bele.Akár apránként. Kis dologgal kezd. A barátnőm meg én anno igaz nem önbizalmi problémák miatt,önbizalmunk az volt bőven 🙂 viszont kapcsolatunk évek óta nem….. egy vicces dolgot tettünk. Nem lépdeltünk, vagy sétáltunk az utcán, hanem “vonultunk”  🙂 és megfigyeltük, hogy milyen sok pasi felfigyel ránk. Arra is rájöttünk, hogy nem minden pasi szereti a “túl” talpraesett,  a “mindenről van saját önálló véleményem” nőket. Én többször megkaptam azt például, hogy mellettem egy pasi lehet, hogy nem érezné magát túl férfiasnak, mert esetleg “elnyomom” az öntudatosságommal. Én viszont azt gondolom, hogy aki így érez mellettem, a 152 centis átlagos kinézetű, de öntudatos nő mellett, akiből igenis elő lehet hozni a doromboló kiscicát, csak kedvesség, humor és ugyan ilyen öntudatosság kell, na az nem is pasi.

Először is rakj rendet magadban.Hogy miért?

Egy gyakorlati példával kezdeném, ami velem történ meg. Terhességem alatt, otthon nagy hassal felszálltam a tömött buszra és nem volt szabad ülőhely. Miközben álltam az ajtóhoz közel és kapaszkodtam, azon kaptam magamat, hogy elkezdenek rossz irányba menni a gondolataim és az érzéseim. Neheztelve figyeltem azokat az embereket, akik ültek, mindenféle ronda dolgokat gondoltam róluk: hogy milyen tiszteletlenek, érzéketlenek, udvariatlanok és utálatosak egy várandós nővel szemben, meg hogy nem veszik észre, hogy fel kellene pattanniuk, és hasonlók. Pláne a pasas előttem, nekem háttal állt és szinte nekem dőlt….Már majdnem leteremtettem….aztán észbe kaptam, hogy ez a negatív gondolati spirál, a düh nem tesz jót nekem, csak magamat mérgezem, gyengítem, betegítem vele. Ezért nekiálltam átgondolni a dolgokat és ettől a testem és az agysejtjeim újra friss energiához jutottak, a neheztelésem és a stresszem elszállt, mentő gondolataim támadtak.

  • programozhattam volna intuícióval, vagy az angyalok segítségével, hogy olyan helyen szálljak fel, ahol lesz ülőhely
  • ha akarnám,kinyithatnám azt a hatalmas számat  és megkérhetnék valakit, hogy adja át a helyét
  • örülhetnék, hogy de jó, igazából nem is szorulok rá arra, hogy átadják a helyet, hiszen makk egészséges vagyok, nincs semmi baja a lábaimnak, és ha fél órás sétákat kibírok, az a pár megálló meg sem kottyan
  • Stb…..

Kezdetben másokra koncentráltam, ami a nem jó út…..de sikerült magamra koncentrálni és arra, hogy én mit tehetek magamért. És már csak azért sem kell az ilyeneken morognom, mert 80%-ban az emberek kedvesek, és átadják a helyüket, ha kell, ha nem. :-)

Egy ismerősöm elmondása szerint azért nincs munkája, mert  Ő idősebb, és ezért nem őt, hanem a fiatalabbakat és a kapcsolattal rendelkezőket veszik fel dolgozni. És lehet, hogy ő neheztel, főleg azokra, akik úgy találnak munkát, hogy van “hátszelük”.

A neheztelés emberi dolog, de hosszú távon senki esetében nem szerencsés érzelem! És az sem praktikus, ha túl sokat foglalkozunk másokkal. A  fortyogástól lehet, hogy rövid távon meg fog könnyebbülni a lelked (és fontos is kiadni magadból az ilyen negatív érzelmeket), de vajon hosszú távon jobb lesz neked tőlük? Nem hiszem…Nem azoknak az embereknek életét teszi tönkre, akik iránt érezzük, hanem a mienket. Legyen szó barátról, szomszédról, főnökről,akárkiről. A bemutatott esetben a düh például az ismerősömet akadályozza abban, hogy neki is legyenek olyan jó kapcsolatai, jó helyzetben levő barátai, amik által könnyebben munkát találhatna!

Ne értsetek félre…..én is szoktam dühöngeni és pörölni….de még hogy 🙂  Viszont törekszem arra, hogy gyorsan túl legyek rajta, mert sokáig neheztelni olyan, mintha meginnánk a mérget és azt várnánk, hogy a másik haljon meg. És a hosszú nehezteléssel bevonzod a negatív eseményeket, a lehúzó embereket is az életedbe, akiknek a közreműködésével lehetetlen helyzetekbe kerülsz. Ráadásul a neheztelés okozta stressz miatt nem lesznek jó ötleteid sem, hogy hogyan mássz ki a kátyúból.

Na ezért  igenis fontos rendet rakni az érzelmeink között. Az érzelmi rendrakás pont azt jelenti, hogy az összes lehúzó haragot, neheztelést, irigységet, bűntudatot, félelmet és a többit folyamatosan figyeljük magunkban, és ha előjönnek, akkor tisztítjuk őket különféle módokon. Ne mérgezzenek és betegítsenek minket tovább! Ez a boldog élet és a bőség kulcsa.

Az előbb mesélt buszos utazásom után kipróbáltam, hogy előző nap rákészültem a másnapi utazásra, angyalokkal programoztam, hogy mindenki kedves, előzékeny lesz velem, és  ezt előre elhittem, kifejezetten feldobott hangulatban indultam el.
A hatás döbbenetes volt! Az emberek versenyeztek, hogy ki segítsen. A buszmegállóban egy nő utánam rohant, hogy megkérdezze, segíthet-e?A buszon szinte mindenki észrevette a pocakomat, mosolyogva adták át a helyüket, sőt, egy pasas segíteni akart hazáig cipelni a csomagomat 🙂

A lényeg: NE AKARJ TÖKÉLETES LENNI! Másoknak pláne ne!

Aki igazán szeret téged, az pont olyannak szeret, amilyen vagy. Az ő szemében tökéletesen jó vagy úgy, ahogy vagy. Ezért nyugodtan lehetsz tökéletesen önmagad!

 

És hogy láthatóbb legyen ez az egész, egyik kedves barátosném, Hodosán Tímea osztja meg velünk, hogy Ő hogyan  “szedte” össze magát, a rengeteg rosszból hogy lábalt ki és hogy mindezek ellenére hogyan tud mindig olyan vidám lenni, amilyennek én is szeretem 🙂 Senkinek sem egyszerű, de egy életünk van és azt éljük örömökkel telítve, ne bánkódjunk!

Íme Timi sztorija, a saját “tollából”:

Hogy is kezdjem?! Nem akarnék nagyon visszamenni az időben, elég annyi, hogy az előző párkapcsolatomba már egy gyermekkel kezdtem bele, gondolván, hogy ez lesz a tökéletes, az életem végéig tartó nagy szerelem. Már az elején voltak jelek, balhék, veszekedések, amiből leszűrhettem volna, hogy nem, ez nem az én utam, de a lila köd elborította az agyamat. Pár hónap után összeköltöztünk, és onnantól kezdve elkezdődött egy olyan 7 év, amit még az ellenségemnek sem kívánnék. Persze, voltak csodás pillanatok, de inkább több volt a szomorúság, sírás, mint a nevetés. Közben 2007 februárjában megszületett a második gyermekem, kit hatalmas örömmel vártunk, bár már a terhesség idején tudtam, hogy ebbe nem szabadott volna belevágni. Hatalmas pofonként ért, mikor épp, hogy a 4 hónapot betöltötte a Hannus a párom közölte, hogy neki van más… Romjaimba zuhantam, csak tengtem -lengtem, nem találtam a helyem, de tudtam, hogy kezdenem kell magammal valamit, hisz ott a két gyerek, nem hagyhatom el magam. Na innentől kezdődött a pokol…bár még együtt éltünk, de ő már a másikkal találta meg a boldogságát, róla mesélt órákon keresztül, hogy ő vidám, mindig nevet, én meg hogy nézek ki, meg állandóan szomorú vagyok, stb…Közben a megaláztatások sorát, a fenyegetéseket, a tettlegességet is el kellett viselni, az állandó részegséget, üvöltést, veszekedést…hát nem kívánom ellenségemnek sem. Úgy élni, hogy együtt élsz valakivel, de mégis egyedül vagy, mint a kisujjad nem épp felemelő érzés. De még mindig nem álltam ki magamért, néha üvöltöttem, bőgtem, vagdalkoztam, de kb. ennyi volt a nagy tehetségem. Aztán 2010 nyarán kezdődött egy külső változás első körben. Újra felvettem a kapcsolatot a barátnőimmel, eljártam otthonról, persze gyerekestől, de minél kevesebbet legyünk egy légtérbe – gondoltam ez működik, és már nem hunyászkodtam meg, mikor fenyegetésnek voltam kitéve. Nyárra sikerült 25 kg-tól megszabadulnom, és valahogy a kilóim elvesztésével egyenes arányban jött meg az önbizalmam. Míg egyszer csak nem nézve az anyagiakat, hogy miből fogom fizetni az albérletet, a gyerekeknek mit adok enni, úgy döntöttem, hogy ELÉG volt!!! Őszintén bevallom, hogy az utolsó csepp a pohárban az volt, mikor a pici lányom odaállt az apja elé, és közölte vele, hogy apa én nagyon szeretlek, de menj el! És elment… Megkönnyebbültem, felszabadultam, úgy éreztem, hogy enyém a világ. Nyugalom költözött a lelkünkbe, nem kellett gyomorgörccsel hazamenni, hogy na vajon mikor üvölt már megint. És ekkor lépett be az életembe egy férfi a neten keresztül, kedvenc focicsapatom által 🙂 Megtetszettem neki, de akkor még nem tudtam, hogy ő miért is lépett az életembe. Hát kiderült. Ő volt az én Csernus dokim. Bár életemben nem találkoztam vele, csak levélben, chaten, skypon beszéltünk, de a higgadtságával, nyugalmával, mondandójával, kisugárzásával elindított egy úton. Mégpedig az elfogadás útján. Általa válhattam jobb emberré. Onnantól kezdve, hogy forgószélként átsuhant az életemen kicserélődtem. Elkezdtem az elfogadást, a véleménynyílvánítást. az őszinteség a mai világban sajnos kihaló félben lévő fogalom, hát én vállaltam a nyíltságot, az őszinteséget, a véleményt. Nem könnyű hinnünk magunkban, az elején még nekem sem sikerült. De a legalján kezdtem. Először is a negatív gondolatokat próbáltam kiüzni a fejemből, és pozitívan látni mindent. Kis lépésekkel kezdtem, és nem is ment egyik pillanatról a másikra, de sikerült. Vallom, hogy gondolataink határozzák meg létünket. Nekem 1,5 év alatt sikerült eljutnom erre a szintre, ahol most vagyok.Nem boldog vagyok, hanem vidám, mert a boldog nőnek nincsenek gondjai, a vidám nőnek vannak, de megtanultam kezelni őket. 🙂 Attól, hogy kesergünk nem fog előbb megoldódni a probléma. Rájöttem, hogy ha folyton negatívan gondolkodom az nem tesz jót sem nekem, sem a gyerekeimnek, sem a környezetemnek. Nagyon határozott, és baromi kemény nő lettem a kapcsolatom idején. Nem engedtem közel magamhoz senkit, így magamba folytottam minden létező bánatomat. És ez felemésztett. Belebetegedtem szó szerint!!! 40 fokos láz, torokfájás, stb… Változtatni kellett, és sikerült!!! Ma már kiegyensúlyozott vagyok, belső harmóniában élek, a lányaim jól érzik magukat, a kamasz lányom végre megnyílt, mert érzi, hogy már lehet velem beszélgetni. Én ennek az emberkének köszönhetem, hogy elindultam ezen az úton, és mivel akartam változni így sikerült! Pozitív gondolatokat sulykoltam az agyamba, és ha bármi negatív dolog történt megpróbáltam rájönni, hogy miért is történhetett. Nem hiszek a véletlenekben, vallom, hogy minden okkal történik. “Legyenek pozitív gondolataink, hiszen a gondolatainkból lesznek a szavaink. Legyenek pozitív szavaink, hiszen szavainkból lesznek cselekedeteink. Legyenek pozitív cselekedeteink, hiszen cselekedeteinkből lesznek szokásaink. Legyenek pozitív szokásaink, hiszen szokásainkból lesz életstílusunk. Legyen pozitív életstílusunk, hiszen életstílusunk lesz a végzetünk.” És már a barátnőimenk is tudtam segíteni ezáltal, hogy én így megváltoztam. A legfontosabb elfogadni saját magunkat, mert amíg ez nem sikerül, addig másban sem fogunk bízni! Tapasztalatból mondom! 🙂 Én a Titok c. filmet a mai napig nem láttam, de hatalmas öröm volt,, mikor az egyik ismerősöm azt mondta nekem, hogy én biztos láttam már, mert ugyanúgy segítettem neki, mint ez a film. Nem tudtam miről beszél, de nagyon jól esett! 🙂 Nem szabad rosszra gondolni, mert bevonzzuk. Ha folyton tartunk valamitől, akkor az tuti bekövetkezik. Én már megtanultam, hogy ha valami nem úgy jön össze, ahogy terveztem nem keresem az okokat, hogy miért nem, hisz nem tudhatom. Felesleges gondolatokkal meg minek terhelni az agyat??? Semmi értelme. Annyi szép és jó dolog van, minden napban meg kell találni a jót. Hisz egy életünk van, használjuk ki. Nevessünk, éljünk, beszélgessünk sokat! Legyenek barátaink, mert nem árt, ha az ember a gondjait, problémáit meg tudja beszélni, vagy esetleg csak meghallgatni a másikat. Én hálás vagyok a sorsnak, hogy van 3 olyan ember is az életemben, akiket a barátaimnak nevezhetek. De ezen is, mint minden kapcsolaton nagyon sokat kell dolgozni. Nálam a barátság 100%-os őszinteség és bizalom. Igen, néha nem kellemes a fene nagy őszinteség, de sokkal inkább építő jellegű, mint ha folyton azt mondom, amit hallani akar. Így segítjük egymást, bízunk és hiszünk! 🙂 “Miért olyan nagy baj, hogy esetleg fájni fog a változás? Szerintem nem baj. Amikor az ismeretlenbe ugrom bele, akkor nem tudom, hogy ami következik, az jó lesz-e vagy rossz, egyet azonban biztosan tudok: hogy mind a jóval, mind a fájdalommal hajlandó leszek szembenézni. Akár pozitív, akár negatív élményben lesz részem, mind a kettővel elboldogulok, mert önmagamban elfogadtam a jót és a rosszat is. A sikereket és a kudarcokat is fel tudom dolgozni, meg tudom oldani, sem az örömtől, sem a fájdalomtól nem félek. A legfontosabb, hogy amikor beleugrom az ismeretlenbe, érezzem, hogy merek élni – mert az élet szép!” Dr. Csernus Imre 🙂


a

Kategória