‘Híres kísértetfotók’ kategória archívuma

Mrs. Andrews a temetőben járt, hogy meglátogassa lánya sírját, aki 17 évesen halt meg. Az asszony semmi rendkívülit nem tapasztalt, amikor elővette a fényképezőgépét, és készített néhány képet a sírról. A film előhívásakor a fényképen egy kisgyermek tűnt fel, amint vidáman üldögél a sír mellett. Úgy tűnt, a gyermek tudatában volt, hogy az asszony fotózni készül, mivel egyenesen (mosolyogva) a kamerába néz. Mrs. Andrews szerint sem a sírkő mellett, sem a közelben nem tartózkodott semmilyen gyermek. A kislányt látva nem hitte, hogy a gyerek az ő halott lánya lenne, gyermekként.

 

 

A  lent látható fotón látható nagymama 94 éves koráig élt, amikor egészségügyi problémái miatt családja egy idősek otthonában helyezte el. Ottléte első hétvégéjén pikniket rendeztek a bentlakóknak és családtagjaiknak. A nénit meglátogatták a rokonai, és fényképeket készítettek a piknikről. A nagymamáról két fotó készült – ez az egyik. 1997. augusztus 17-e volt. A fotó előhívásakor senki semmit nem vett észre, csak évekkel később, 2000 karácsonyán, amikor a család fotókat kezdett el nézegetni. Az ominózus fotón, amit annak idején a pikniken készítettek, nem csak a nagymama volt jelen, hanem az 1984. augusztus 14-én elhunyt nagypapa is, akinek az alakja és arca tisztán kivehető a háttérben, és aki valószínűleg mindvégig szeretett felesége mellett volt, és megvárta csendben, hogy együtt mehessenek tovább, az örökkévalóságba …

 

 

K.F. Lord tisztelendő készítette a következő fotót az Észak Yorkshire-i templom oltáráról. Fotós szakemberek vizsgálata szerint mind a negatív, mind a fénykép érintetlen, manipulációnak, dupla exponálásnak nyoma sincs, a kép minden kétséget kizáróan eredeti. S hogy ki lehet a fotón látható, 9 láb magas alak? A választ senki sem tudja. Talán egy szerzetes?

 

 

1995 novemberében, az angliai Shropshire-i Wem Városháza lángok martalékává lett. Míg a tűzoltók dolgoztak, és próbálták megfékezni a lángokat, egy helyi lakos (Tony O”Rahilly) fényképet készített a tűzben álló épületről. A kép elkattintásakor semmi sem látszott, csak a ház lassan összerogyó váza, és a hatalmas, fényes tűzcsóvák. Annál nagyobb volt a döbbenet, amikor a kép előhívásra került, ugyanis a folyosón egészen jól kivehetőn feltűnt egy kislány a fényes lángnyelvek előtt. Senki sem emlékezett, hogy a helyszínen bármilyen gyerek tartózkodott volna, pláne nem a legnagyobb tűz közepén. A fotót és az eredeti negatívokat fotós szakemberek vizsgálták ki, és 100 százalékosan hitelesnek találták.
A kislány kilétét sokáig homály fedte, mígnem azonosították az 1677-ben, tűzvészben elhunyt, 14 éves Jane Churm-al. A tüzet annakidején a kislány okozta, aki óvatlanul bánt egy gyertyával. Sokan meghaltak akkoriban az ő hibájából, és az emberek szerint lelke azóta kísért ezen a helyen.

 

 

Ralph Hardy, nyugalmazott anglikán lelkész készítette a következő fotót 1966-ban az Angol Nemzeti Múzeumban. A lépcső alján fényes alak látható, aki épp felfelé igyekszik az emeletre – két keze jól kivehető a védőkorláton. A sok vitát kiváltott fotót megvizsgálták a Kodak szakemberei, és úgy találták, a kép nem hamisítvány.

 

 

1959-ben Mable Chinnery a temetőbe ment, hogy meglátogassa elhunyt édesanyját. Készített néhány fényképet a sírról, majd az út felé fordult, hogy készítsen egy képet az autóban várakozó férjéről is. A film előhívásakor meglepetten vették észre, hogy a férj mögött egy tisztán kivehető arcú “sofőr ül”. Mrs. Chinnery a szellemben saját édesanyját vélte látni, akinek, történetesen a sírja mellett ácsorgott.

 

Freddy Jackson szerelő volt a Királyi Légitársaságnál az I. Világháború alatt. 1919-ben életét vesztette egy szerencsétlen baleset során, amikor is egy repülőgép propellere halálosan megsebesítette a katonát. Két nappal később, a szakasza fotózásra volt hivatalos, amelyen – hogy hogynem, Jackson is feltűnt…

 

 

 

Lord Combermere odavolt a míves karosszékéért, amelyben naphosszat ücsörgött, nem is engedte másnak, hogy használja kedvenc bútorát. Egy sajnálatos lovasbaleset folytán a Lord elhalálozott. A fotós nyitva hagyta a kameráját a könyvtárszobában, míg a ház népe a Lord temetésén vett részt, néhány mérfölddel távolabb. Csak az előhíváskor vették észre, hogy a Lord kedvenc székében mintha ülne valaki – aki nagyon hasonlít egykori tulajdonosára.

 

 

A valaha készült, legismertebb kísértetfotót a néhai Charles Townshend feleségének, Lady Dorothy Townshend-nek tulajdonítják. A fénykép 1936-ban, a család otthonában, Raynham Hallban, Norfolkban, Angliában készült. A mendemondák szerint Dorothy vesztét egy szerelmi háromszög okozta. A fiatal feleség Lord Wharton szeretője volt, Charles pedig gyanakodott rájuk. Noha a halotti anyakönyvi kivonat szerint Dorothy 1926-ban meghalt, temetése sokak szerint csak “átverés” volt, hiszen Dorothy akkor még élt: büntetésből az elkövetett hűtlenségéért férje a ház egy magányos szobájába zárta, és ott tartotta sok-sok éven át, egészen a haláláig.

a

Kategória