‘Holtak Útja-Mexikó’ kategória archívuma

Létezik egy hirtelen letűnt város, mely a kultikus Holtak útjának és számtalan ősi látnivalónak is otthont ad.

Teotihuacán neve nahua nyelven annyit jelent: az istenek helye, és bőven rá is szolgál erre az elnevezésre. Mexikó legnagyobb és leglátványosabb prekolumbián városa a Mexikói-fennsíkon terül el 2285 méterrel a tengerszint felett, majdnem ugyanolyan magasan, mint az Újvilág  másik nagy metropolisza, a Perui Machu Picchu.

De hasonlóságuk itt véget is ér. Míg utóbbi meredek vízmosások közé ékelődött, addig a Teotihuacán helyéül választott tágas fennsík semmiben nem korlátozta az építőket. A város alapterülete a harminc négyzetkilométert is megközelíti, legnagyobb épülete, a Nappiramis  pedig hatalmasabb, mint a vele nagyjából egykorú Római Colosseum.

Teotihuacánról alig tudunk valamit. Volt idő, hogy építését az aztékoknak tulajdonították, csakhogy amikor ők a 15. században felfedezték és elnevezték, a város már hétszáz éve lakatlan volt.

Alapítóinak kilétét homály fedi, az a kevés pedig, amit erről az ősi városról feltételezni lehet, kizárólag a régészeti kutatásoknak köszönhető. Egyes adatok szerint a terület már i.e. 400 táján lakott volt, azonban Teotihuacán csak a 2-7. század környékén élte virágkorát. A jelenlegi romok valószínűleg annak a városnak a maradványai, mely a Krisztus születése körüli időben munkások ezreinek keze munkájával épült. Teotihuacán népessége ez idő tájt elérte a 200 ezer főt, és az akkori világ hatodik legnagyobb városának számított.

 

Fénykorában Teotihuacán kulturális értelemben uralta az egész közép-amerikai térséget. Fazekasmesterei váza formájú és hengeres edényeket készítettek, 3 széles lábbal, stukkó- vagy festett díszítéssel. Legjellegzetesebb szobrászati alkotásaik a nefritből, bazalt- és jádekőből formázott maszkok, faragott obszidiánból vagy kagylóhéjból készült szemekkel. A város gazdagságának forrása feltehetően az obszidián volt. Ezt a sötét, üvegszerű ásványt, mely a környék vulkánjaiból származott, nagy becsben tartották, mert könnyen lehetett belőle borotvaéles eszközöket és fegyvereket készíteni.

Teotihuacán lakói jelentős kereskedelmet folytattak Mexikó középső hegyvidékein, és kapcsolataik valószínűleg Közép-Amerika egészére kiterjedtek, a városban készült vázák ugyanis Mexikó legkülönfélébb részein lévő sírokból kerültek ki. Mégis kétséges, hogy Teotihuacán politikai befolyása a város határain túlra is kiterjedt volna. A helyszínen feltárt falfestmények ritkán ábrázolnak harci jeleneteket, ami a helyiek békés természetére enged következtetni.

Teotihuacán kézműveseinek ritka ügyességét csupán építőmestereik páratlan alkotói zsenialitása múlta felül. A várost óriási négyzetháló-alapra tervezték, főtengelyét az észak-déli irányú, 3,2 kilométer hosszú Halottak útja képezi – az aztékok nevezték el így, mert az utat szegélyező, lépcsős piramisokat tévesen síroknak hitték. Az északi végén található a Ciudadela, azaz fellegvár hatalmas térsége, benne a kígyóisten, Quetzalcoatl templomával. Az útvonalnak kultikus jelentőséget tulajdonítanak, elrendezését ég és föld egyesülésének jelképeként értelmezték, ugyanis a város égi területeit – ahol a piramisok állnak – kapcsolja össze a földi negyeddel. Az elnevezés egyébként még találó is lehet, ugyanis a helyi vallás kultiválta a vér- és emberáldozatot, a szertartás elvégzéséhez pedig ezen az úton kellett végighaladniuk a kivégzendőknek.

A várost uraló Nappiramis egy korábbi építmény romján létesült. Alapszintje alatt hat méterrel, közel száz méter hosszan természetes barlang húzódik, mely szent helynek számított már azelőtt is, hogy 2,5 millió szárított vályogtéglából piramist emeltek fölé.

A kisebb Holdpiramis szerkezete építészetileg bonyolultabb: főhomlokzatának alsó harmada egyetlen lejtő helyett több egymásba kapcsolódó, lejtős szakaszból áll. Az egyiptomi piramisokkal ellentétben Teotihuacán piramisai nem sírként, hanem lépcsős teraszú templomként szolgáltak. A város építészeti remekei azonban nem kizárólag vallási épületek voltak.

Az újabb ásatások során kiderült, hogy a paloták azonos mértani elv szerint épültek, és helyiségeik sokasága központi belső udvar köré szerveződött. Tetőik hiányoznak, a falakat azonban merész színvilágú freskók díszítik.

Hogy e hatalmas város és civilizáció pusztulását mi idézte elő, senki nem tudja biztosan. Az elszenesedett tetőgerendák alátámasztani látszanak azt a feltevést, miszerint a várost 740 táján kifosztották és felégették, mégpedig a toltékok, akik a 10-12. században uralkodtak a régióban. A pusztítást túlélők egy része továbbra is Teotihuacánban maradt, a város hajdani fénykora azonban örökre véget ért.

 

a

Kategória