‘Hun-magyar rokonság’ kategória archívuma

A magyar tudományos kutatás általában negligálja a hun-magyar rokonság kérdést, sőt igyekszik nevetségessé tenni már pusztán a felvetését is. Ez azonban egyáltalán nem tántorítja el a kutatókat és a szakértők köré csoportosult hívőket attól, hogy a múlt emlékei alapján újragondolják és felülvizsgálják a magyarság elnyomói által írt történelmet.

Kijelenthetjük, hogy a hun-magyar kapcsolat, rokonság, illetve azonosság kérdéskörének történelemkönyvekben szereplő tézisei minimum elavultak és kiegészítésre, ha nem átírása szorulnak. Ma már szinte minden tudományágban találunk a hun-magyar rokonságra vonatkozó bizonyítékokat. Az elméletet kritikával illetők, valamint az őket cáfolók közötti eszme-háború egyelőre nem hozta közelebb egymáshoz az álláspontokat. Ennek egyik oka abban keresendő, hogy sokan szelektálnak a történelmi kútfők, források között: a bizonyítani kívánt céljaiknak megfelelően az egyiket valódinak és igaznak tartják, míg a másikat hamisnak állítják be.

Ezzel együtt a magyar történeti hagyomány továbbra is őrzi a hun származás tudatát és hisz azokban a krónikákban és egyéb történeti dokumentumokban, amelyek ezt az összetartozást és viszonyt megerősítik és hangsúlyozzák.

Furcsa, hogy a hun-magyar rokonság több mint ezer éven keresztül őshagyományunk, legendáink, krónikáink és történelmünk szép vonulatát alkották, mégsem tudtak ezzel megbarátkozni bizonyos hatalmi körök. Pedig a legfőbb érv e kérdésben nem az volt, hogy ki ír igazat és ki hazudik, hanem a leszármazás.

Tény, hogy a szóban forgó források Árpádot mindig is Atilla leszármazottjának tartották. Ez pedig a magyar szakralitás ismerete és figyelembe vétele nélkül valóban nem (feltétlenül) ismerhető el sem az idegen vagy más nemzetek, sem az eltérő vallási beállítottságúak által. Nem beszélve a megszálló hatalmak és egyes önkényességet gyakorló uralkodócsaládok ideológiáiról, amelyek elemi érdeke volt és maradt a hun-magyar kontinuitás negligálása (semmibe vétele) és kiküszöbölése.

Talán nem ártana figyelembe vennünk, hogy a hun-magyar rokonság mellett számos érv szól. Ilyenek egyebek mellett az embertani tényezők (a sírok leletanyaga közötti genetikai hasonlóság); a közös hagyomány (metafizika, szakralitás, jelképek, vallási eszmék, mondavilág, értékrend, kulturális rokonság és azonosság); vagy éppen a nyelvészeti emlékek.

Anonymus, III. Béla királyunk (1173-1196) jegyzője így írt: „Szkítiának első királya Magóg volt… Ennek a királynak az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Atilla király… Ugyanezen Magóg király ivadékából eredt Ügyek, Álmos vezér apja, akinek Magyarország királyai és vezérei a leszármazottai”.

Anonymustól megtudhatjuk, hogy Atilla a magyar királyi dinasztia őse volt, valamint azt is, hogy Buda várát (a mai Óbudát) a németek Atilla (németül Etzel) városának nevezték (Etzilburg).

„A hét fejedelmi személy… fegyverrel, haddal igyekezett módját ejteni, hogy szülőföldjét elhagyja s olyan földet foglaljon el magának, amelyen laknia lehet. Választásuk… Pannónia földjére esett, ugyanis azt hallották, hogy az Atilla király földje, akinek az ivadékából Álmos vezér, Árpád apja származott.”

A „Magyar-lengyel krónika” még Kézai Simon krónikája előtt íródhatott, tehát nem Kézaitól vette át a következő tényeket: Attila foglalta el Pannóniát és Árpád utódai Atilla ivadékai, sőt mi több, Géza egyenesen Atilla dédunokája.

Az 1260-as években Tamás, Spalato főesperese, kifejezetten a hun-magyar azonosságról írt. Tőle tudhatjuk meg, hogy a magyarok Atilla vezérletével a rómaiaktól foglalták el Pannóniát.

1283-ban Kézai Simon, IV. László király krónikása, ezt írja: „Ménrót király a bábeli nyelvzavar után két fiút nemzett, Hunort és Magort, akikből a hunok vagyis a hungarusok erednek.”

Ha valaki elolvassa Kézai Simon művét, akkor képet kaphat Atilla tetteiről, s nem lesz számára furcsa, hogy Atilla tulajdonképpen már hont foglalt évszázadokkal Árpád előtt, s Árpád lényegében hont foglalt vissza, hiszen azt felmenőjétől örökölte. A turulmadár mint címerállat, illetve mint totemős szintén Atilla öröksége az Árpád-dinasztia számára.

Mátyás királyunk történetírója, Bonfini (kb. 1434-1503), a hun-magyar azonosság mellett hun-avar-magyar közösségről és hagyományról ír.

A hun-magyar rokonság meghatározó elemei Werbőczy István Hármaskönyvében is (1517) felfedezhetők.

1575-ben Heltai Gáspár, kolozsvári lelkész a magyarok történetét úgy ismerte, hogy „A hunok, akiket mostan magyaroknak nevezünk, régen Szkítiában mind vadászással éltek. 373-ban kezdének a magyarok kijönni Szkítiából, és megszálltak Pannóniában a Tisza, nagy folyóvíz mellett.”

Szenci Molnár Albert 1621-ben a következőket vetette papírra: „Magyar népünknek a hadi erény örökké tartó dicséretét fegyverivel és katonai bátorságával Atilla király nyerte el.”

Atillát tehát a magyar hadi virtus megtestesítőjének és a világ dicsőségének írja le.

Zrínyi Miklós (1620-64) Atillát Nagy Sándorhoz hasonlítja, azzal a megkötéssel, hogy Atilla „maradandó és örökös királyságot csinála magyarnak”. Zrínyi egyenlőségjelet tesz a hunok és a magyarok közé, ugyanakkor megjegyzi, hogy a németek máig nem felejtették el a hun-magyarok galád „rablását és pusztítását”. (Áfium, 212)

Zrínyi Miklós így írt Atilláról 1651-ben:

„Én vagyok a magyarok legelső királya

utolsó világrészről én kihozója!

Én lehetek tehát magyarnak példája

Hírét, birodalmát, hogy nyújtsa szablyája.”

Az ellenreformáció idején még a jezsuita irodalomba is találkozunk a hun-magyar kontinuitással, amikor Tarnóczy István (1680-81) Szent István életrajza kimondja, hogy István Atillától örökölte vitézségét.

Kölcsey Ferenc Himnuszának a hun ősökről szóló sorait sem lehet figyelmen kívül hagyni (1823.):

„Őseinket felhozád

Kárpát szent bércére

Általad nyert szép hazát

Bendegúznak vére.”

(Adalékként jegyezzük meg, hogy Bendegúz Atilla apja volt.)

Összefoglalásképpen, a hun-magyar rokonság és testvériség egyik legfontosabb célját abban jelölhetjük meg, hogy ez a hagyomány képes erőt és összetartozást adni azokban a nehéz és vészterhes időkben is, amikor a nemzetet nem csak kívülről, de belülről is bomlasztani igyekeznek az abban érdekeltek.

a

Kategória