‘Kik óvják a gyermeked?’ kategória archívuma

Az ezoterikus felfogás szerint számos test nélküli lény óvja a gyermekedet, segítve őt abban, hogy gyökeret tudjon ereszteni az anyagi síkon. Akad közöttük olyan, aki folyamatosan csemetéd mellett van, és vigyázza minden mozdulatát, egy-egy problémás nevelési helyzetben érdemes azonban egy kis erősítésért folyamodnod a szellemi világhoz.

 

Bárkit is hívsz, nem tudsz melléfogni, nem tudsz rosszul választani – az ugyanis, hogy szavaid meghallgatásra találnak-e, alapvetően szándékod tisztaságán múlik. Jó viszont, ha tisztában vagy vele, hogy a felsőbb erőknek   is megvan a maguk területe.

Születésekor minden kis jövevény kap maga mellé egy-egy segítőt a szellemi világból – ők az őrangyalok.A gyermekedmellé rendelt  őrangyalkülön kérés nélkül is figyelemmel kíséri a kicsi életének valamennyi mozzanatát. Megóvja, ha tényleges veszély fenyegeti, kisebb nehézségek esetén azonban nem avatkozik közbe, hiszen csemetéd éppen ezek által tanul meg boldogulni az anyagi síkon.

Lehetséges, hogy a világra jöttekor mellé rendelt őrangyal élete végéig vele marad, ám az sem kizárt, hogy egy későbbi életszakasz kezdetén egy másik váltja fel, aki több támogatást tud nyújtani számára. Földi tartózkodása során pedig további őrangyalokatis kaphat a szellemi világból, általában egy-egy megoldásra váró probléma esetén.

Mindemellett magad is folyamodhatsz gyermeked érdekében gyógyításért, szeretetért a szellemi világ más képviselőihez, például a magasabb rendű angyalokhoz, vagyis az arkangyalokhoz, mégpedig aszerint, hogy éppen milyen probléma merült fel a kicsi életében. Az ezotéria ugyan azt tartja, hogy ilyenkor nem feltétlenül velük kerülsz kapcsolatba, mivel az angyalokközvetítik a kérdésedet, és a megoldást is rajtuk keresztül kapod meg, ez a végeredményt a legkevésbé sem befolyásolja.

A különböző kultúrkörök dévának, elementálnak vagy természeti angyaloknak is nevezik a tündéreket. Ők vigyáznak azokra, akiknek kedvesek a növények és az állatok. Ha úgy látod, hogy csemetéd életfeladata valamiképpen kapcsolódik ezekhez a teremtményekhez, hívd a tündéreket, akik segítik abban, hogy küldetését teljesíteni tudja, és ezáltal kiegyensúlyozott, elégedett felnőtté válhasson.

A tündérek nagymértékben hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy csemetéd kiegyensúlyozott kapcsolatot alakíthasson ki mindenkori környezetével, sőt, olyan kívánságát is teljesíthetik, melyek a te lehetőségeidet esetleg meghaladják.

Eltávozott rokonaitok vagy barátaitok is visszatérhetnek jó szándékú szellemi vezetőként és egyfajta gyógyító vagy tanító szerepkört tölthetnek be. Kérheted segítségüket gyermeked nevében, de akkor is, ha egy, a kicsit is érintő problémás élethelyzetből nem találod a kiutat. Szinte biztosra vehető, hogy előbb-utóbb jelét adják annak, hogy meghallották szavaidat, és igyekeznek oly módon alakítani a körülményeket, hogy mielőbb túllendülhessetek a mélyponton.

A felsőbb erőkkel való kommunikációt megakadályozhatják a bennünk működő mentális és érzelmi beidegződések, viselkedésminták és tévhitek. Holott a kapcsolatfelvétel nagyon is egyszerű: elég, ha hangosan vagy akár csak gondolatban kéred őket, hogy segítsenek valamely – egyértelműen megfogalmazott – problémában, aztán pedig járj nyitott szemmel. Nagy a valószínűsége ugyanis annak, hogy a megoldás nem direkt formában, hanem egy álom, sugallat vagy megérzés révén érkezik meg hozzád.

Ha pedig nem tudod eldönteni, melyikükhöz fordulj, egyszerűen kérd a szellemi világot, hogy azt a képviselőjét küldje el hozzád, aki adott esetben a legnagyobb segítséget nyújthatja. Akárki érkezik, biztos lehetsz benne, hogy szeretettel és bölcsességgel irányít majd a tudás magasabb szintje felé.

a

Kategória