‘Kunhalmok-Magyarország’ kategória archívuma

A kunhalmok az alföldi táj sajátos antropogán formakincsei. Ezek “olyan 5-10 méter magas, 20-50 méter átmérõjû, kúp, vagy félgömb alakú képzõdmények, amelyek legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terültek el, s nagy százalékban temetkezõhelyek, sírdombok, õr, vagy határhalmok.” (Gyõrfi István) A megállapítás helytálló, de természetesen a kunhalmokkal kapcsolatos kérdések nagy része még sokáig tisztázatlan marad. Vitatható az elnevezésük helytállósága, keletkezésük, földrajzi elhelyezkedésük rendszere, vagy rendszertelensége. (Dr. Tóth Albert véleménye.)
Az eddigi kutatások alapján elfogadható az a megállapítás, mely szerint a kunhalmok ember által épített legrégebbi kultúrtörténeti emlékeink i.e. 4000-3000-tõl. Több kor telepedett rá, amelyet az ásatások során elõbukkant településrétegek is bizonyítanak.Alakjukat tekintve több funkcióra lehet következtetni, mint telephely, õrhely, vallási, temetkezési hely, stb. Nálunk leggyakrabban két tipusát találjuk meg, amelyek alakjukban is különböznek egymástól: a telep, vagy települési helyek és a temetkezés célját szolgáló kunhalmok. A lakhely, illetve település célját szolgáló kunhalmok nagyobb átmérõjûek, elnyúltabbak és laposabbak, míg a temetkezési, vagy szakrális célt szolgáló kunhalmok kisebb átmérõjûek, – csúcsosabbak, hegyesebbek, – ezek hasonlítanak legjobban a kelet-európai kurgánokhoz. (i.e. 2100-1100. keleti nomád jellegû nép sírhelye)
A régészet szerint a temetkezési halmok nagy része rézkori, kora-bronzkori temetkezések, bronzkori telepek, szarmata, germán, honfoglalás-kori temetõk, Árpád-kori templomok és sírok, olykor valóban kun temetkezések nyomait õrzi. Gödörsíros temetkezési kultúrának nevezik, ahol annak ellenére, hogy a sírhely halom, maga a sír az eredeti talajszint alatt van, szemben az Európa nyugati részén található halmokkal, ahol a temetkezés a halmok emelése után történt, magasabban a talajszinttõl.
A kunhalmok elõfordulási helye hazánkban a Nagyalföldre korlátozódik, azon belül is a legnagyobb számban a Nagykunságban, Csongrád megye Tiszántúli részén, Békésben és a Hajdúháton fordulnak elõ. Számukat tekintve még a múlt században is becslések szerint kb. negyvenezer lehetett belõlük a Nagyalföldön, amelybõl Békés megyében kb. 1500 db található. Mára sajnos több mint 50-70 %-uk eltûnt, elhordták, elszántották, átvágták, fizikailag megsemmisítették. Pusztulásuk sajnos az elmúlt 20-30 évben gyorsult fel. Teljesen ép, vagy érintetlen az országban is alig akad, de Békés megyében nyugodtan kimondhatjuk, hogy egy sincs, amely ne lett volna megbolygatva. Azok a halmok tekinthetõk legépebbnek, ahol még ritkaságokat tartalmazó -az eredetire emlékeztetõ – gyepek vannak. Itt általában a rovarfajok, a pusztai kisemlõsök számos válfaja is jobban elõfordul. Kedvenc õrhelye volt a nappali ragadozó madaraknak a halmok teteje, mint pl.: a pusztai ölyv, amely fészkét gyakran ide is rakta – orosz neve – kurganyik.

 

a

Kategória