‘Lourdes’ kategória archívuma

 

Lourdes a Pireneusok lábánál fekvő francia kisváros, amely valaha híres kastély-erődítményéről volt nevezetes. Így volt ez egészen addig, amíg 1858-ban egy Bernadett Soubirous nevű kislánynak meg nem jelent a Szűzanya: ettől kezdve tömegesen érkeztek ide keresztény zarándokok. Számos,csodaszámba menő gyógyulás ment, és megy itt végbe napjainkig. 2008-ban ünnepelték a jelenés 150. évfordulóját.

Bernadette Soubirous szegény családban született, édesapja, François Soubirous molnár volt, édesanyja Louise Casterot. Ő volt a legidősebb gyermek, öt testvére volt. Gyermekkorában sokat betegeskedet

Tizennégy éves korában látta első alkalommal Máriát, aki összesen 18 alkalommal jelent meg neki. Eleinte hitetlenség kísérte a jelenéseket, ám idővel nemcsak a falu népe, hanem az egyházi vezetés is hitelesnek ismerte azt el. Mindaddig azonban Bernadette-nek sok meg nem értésen kellett keresztülmennie.

Bernadette életét gyökeresen megváltoztatta látomása, ezért elhatározta, hogy apácának áll. 1866-ban, 22 évesen belépett a szomszédos város, Nevers Saint-Gilgard nevű kolostorába. Itt sem volt egyszerű az élete, mert a novíciamesternő sok szenvedést okozott neki.

Mindössze 35 éves volt, mikor 1879. április 16-án csonttuberkulózisban meghalt. Három nappal később a kolostorkert kis kápolnájában temették el.

Bernadette több mint 30 évig nyugodott a neversi kolostor temetőjében. Amikor 1909-ben boldoggá avatásának előkészületeit végezték, az egyházi hatóságok két orvos jelenlétében kinyitották a sírt. Az eléjük táruló látványtól a jelenlévőknek a lélegzete is elállt.

Bernadette úgy feküdt párnáin, mintha mi sem történt volna. „Az oszlás legcsekélyebb jele sem volt tapasztalható, az idő nem hagyott rajta nyomot, úgy látszott, mintha aludna” – számolt be erről egy szemtanú. A hivatalos vizsgálat befejezése után a holtat új ruhába öltöztették, és a vizsgálati jegyzőkönyvvel együtt cinkkoporsóba zárták.

a

Kategória