‘Mágikus energia áradt a ládából’ kategória archívuma

A frigyládát a Bizonyság ládájának is nevezik, mert a Tízparancsolatot rejtette, amit Mózes kapott a Sínai hegyen az Úrtól annak bizonyságául, hogy ő valóban kiválasztott.

Mások szerint a láda egy manna nevű élelmiszert előállító készülék tartója volt. Ez a gép a XX. századi rekonstrukciók alapján egy atomenergiával működő, elektromosságot termelő szerkezet lehetett, amely zöld algából állította elő fehérjetartalmú eledelt a Sínai-félszigeten negyven évig vándorló, 600 000 lelket számláló izraelita törzs számára.

A vizet a hajnali harmat szolgáltatta, a sugárzáshoz szükséges rendkívüli energiát pedig állítólag egy mini-atomerőmű termelte, amely elektromosságot is előállított. Ez az energia a láda fedelén lévő két angyal szárnyai között jól láthatóan meg is jelent.

Köztudott ugyanis, hogy a láda fedele fénylett, világított. Az ókori források alapján annyi biztosnak tűnik, hogy a zsidók a ládán keresztül kommunikáltak az Úrral, és az is, hogy fedele erős fényt árasztott magából. Továbbá ha valaki hozzáért, azt „villám sújtotta”, és azonnal meghalt.

Talán áramütés érte? Mi lehetett ez a titokzatos tárgy? Egy mini atomreaktor, vagy egy adóvevő készülék?

a

Kategória