‘Mosoly’ kategória archívuma

Az emberek között általában a kedvesség, a boldogság, vagy a vidámság  jele, de előidézhető önkéntelenül is,rémülettel ekkor grimasz  néven ismert. A kultúraközi tanulmányok kimutatták, hogy a mosolyt világszerte használják kommunikációs jelként is. 🙂

Számos biológus úgy gondolja, hogy a mosoly kezdetekben a félelem jele volt. Signe Preuschoft főemlőskutató a mosolygás jeleit a 30 millió évvel ezelőtti félelemgrimaszra vezeti vissza, ami a majmoktól származhat, amelyek az alig összeszorított fogakkal azt jelezték ellenfeleiknek, hogy fegyvertelenek. A biológusok úgy gondolják, a mosolygás minden fajnál máshogy fejlődött ki, de leginkább az embereknél eltérő ez a folyamat.

Habár a tudósok számos mosolyfajtát meg tudnak egymástól különböztetni, és a legtöbbet tanulmányoztak már, az anatómusok különös figyelmet szentelnek egy olyan mosolyfajtának, melyet elsőként Guillaume Duchenne francia orvos fedezett fel. A XIX. Század közepén az arcon megjelenő kifejezések pszihológiai hátterét kutatva Duchenne a mosolynak két, egymástól jól elkülöníthető fajtáját ismerte fel. A Duchenne-mosoly keletkezésekor mindkét, a száj sarkának megemelkedéséhez szükséges nagy járomcsonti izom és a szem körüli izom – mely megemeli az arcvonalakat és ráncokat formál a szem körül összehúzódása is. A nem Duchenne típusú mosolynál csak a nagy járomcsonti izom mozog.Számos kutató úgy véli, hogy a Duchenne-mosoly spontán, őszinte mosolyra utal, mivel a legtöbb ember nem tudja akaratlagosan mozgatni a szem körüli izom külső részét.

A mosoly értéke semmibe sem kerül,
De sokat ad.
Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják,
És mégsem juttajta koldusbotra azokat,
Akik adják.
Egy pillanatig él csak,
De emléke örökre megmarad.
Senki sem olyan szegény,
Hogy ne lenne gazdagabb tőle.
Boldogabbá teszi az otthont,
Táplálja a jóakaratot,
És a barátság biztos jele.
Nyugalom a megfáradtnak,
Napfény a csüggedőnek,
Világosság a szomorkodónak
És a természeg legjobb orvossága a bajok ellen.
Mégsem lehet megvenni, elkérni,
Kölcsön adni vagy ellopni
Csak önként lehet adni.

a

Kategória