‘Nagyláb létezik?’ kategória archívuma

 

Lehetséges, hogy perdöntő bizonyítékra sikerült szert tennie misztikus Bigfoot (Nagyláb) létezésével kapcsolatban! Jeffrey Gonzalez és társai akik évek óta paranormális jelenségek után kutatnak, ezúttal a rejtélyes élőlény nyomába szegődtek Kaliforniában található Sierra Nemzeti Parkban, ahonnan korábban már többször is jelentették a lény felbukkanását.

Az egyik napon Gonzalez és társai hatalmas hóviharba kerültek és eltévedtek, csak hosszú órák után találtak vissza az autójukhoz – amin viszont felettébb érdekes nyomokat találtak. Ezek a nyomok arra utaltak, hogy valami megtámadta a járművet, és megpróbálta azt felborítani, ténykedése során viszont több jelet is hagyott maga után, például az oldalsó ablakokon, ahol Gonzalez szerint a Nagyláb a támadás során nekiszorította az arcát az üvegre. A sáros folt nem mondható tiszta lenyomatnak, de a kutatók egyéb nyomok alapján szinte biztosak abban, hogy nem lehet szó sem medvéről, sem gorilláról, sem szarvasról, sem egyéb, ismert állatról.

A kutatók most abban reménykednek, hogy a foltok talán tartalmaznak némi DNS-mintát, ez esetben ugyanis egyértelműen kimutatható, hogy tényleg egy eddig teljesen ismeretlen lény volt az, ami az autónak támadt. Azonban a DNS-vizsgálat rendkívül drága eljárás, így jelen pillanatban az ehhez szükséges pénzösszeget próbálja meg összegyűjteni a kutatócsoport.

 

a

Kategória