‘Nazca vonalak-Peru’ kategória archívuma

Peru egy félreeső vidékén, a Pampas de Jumana nevű fennsíkon gigantikus mértani alakzatok, monumentális állatfigurák, és nyílegyenes vonalak terpeszkednek a vidéken. Rendeltetésük ismeretlen. Az állatfigurák közös jellemzője, hogy egyetlen, önmagát sehol nem metsző vonalból állnak.

Mintegy 2000 évvel ezelőtt egy dél-amerikai civilizáció létrehozta Földünk legkülönösebb ábráit. A sivatagi vörös kőzetbe száznál több alakzatot véstek be, köztük közismert állatok és növények kontúrjait, geometriai mintákat és egyenes vonalak meglepő sorozatát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Számos elmélet próbálja megmagyarázni, mit is ábrázolnak, és miért rajzolták őket. Valódi rendeltetésük máig megfejtetlen.

A világ legnagyobb grafikai alkotása körülbelül 520 négyzetkilométernyi területen helyezkedik el Peruban, az Andok és a Csendes óceán között.

Már a XVI-XVII. századi spanyol   felfedezők is említették, de az 1920-as évekig jórészt ismeretlen maradt, míg Julio Tello, a perui régészet atyja le nem írta formáikat. Az alakzatokat 1941-ig nem vették megfontolt vizsgálat alá.

Mivel a Nazca-vidéken kevés eső esik, a rajzok többsége ugyanolyan jó állapotban van, mint mikor készült.

A Nazca sivatagban található rajzok legfőbb jellegzetessége, hogy az alakzatok csak a levegőből kivehetőek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A rajzok mind ugyanolyan módon készültek: a sivatag talajáról felszedték a felszínt egyébként vékony rétegben borító vörös-fekete kavicsréteget, hogy feltáruljon az alatta fekvő halványsárga kőzet. Úgy tűnik ezt kézzel végezték, mégpedig oly módon, hogy a felszedett kavicsokat a vonal mellett felhalmozták. Minden egyes kép tekintet nélkül formájára, méretére és témájára, egyetlen megszakítatlan vonalból áll.

Valószínűleg a nazca indiánok készítették őket, akik az Inka birodalom felemelkedése előtti Peru egyes területeit lakták. Földművelő nép voltak, írásos emlékeket nem hagytak maguk után: minden róluk szerzett mai tudás a sírok tanulmányozásából származik. Halottaikat magzati pozícióban földelték el, színes cserépedényekkel és más tárgyakkal vették körül; számos temetkezési helyüket azonban, melyek közül egyesekben akár 5000 sír is volt, már rég kirabolták.

Más, bizonyítatlan feltételezések szerint a rajzok jóval korábbiak és egy számunkra ismeretlen kultúrához köthetők.

A vonalak nagyon egyszerű módon készültek, újabb kísérletekben 10–20 ember egy nyolcórás munkanapon több száz métert képes létrehozni. A vonalak létrehozását a környékbeli talaj különleges felépítése teszi lehetővé. A felszínen nagyobb méretű, sötét kavicsok vékony rétege terül el, alatta pedig világosabb színű, finomabb törmelék van. Az árkok készítésekor a vonalakból egyszerűen felszedték, és a vonal két oldalára dobálták a kavicsos réteget, így előtűnt az alatta lévő anyag.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Van, aki szerint ősi országutak lettek volna. Ám ez nem valószínű, hiszen sokan közülük egyszerűen véget érnek valamelyik hegy tetején, valamint a talaj sem alkalmas közlekedésre. Ez az elképzelés egyébként is csak az egyenes vonalakra lehetne magyarázat.

A legáltalánosabban elfogadott hipotézis Paul Kosoktól származik, aki a figurákban és vonalakban „a világ legnagyobb csillagászati könyvét” vélte felfedezni. Ezt a nézetet osztja Maria Reiche is; szerinte a vonalak a csillagok és csillagképek helyzetét jelzik az év különböző időszakaiban, és a vetés, aratás stb. idejének meghatározására használták őket. Egyes madáralakzatok csőre például a nyári napforduló napkeltéjének irányába mutat.

A magyar Zelkó Zoltán feltételezése szerint öntözőrendszert képezhettek. Azonban ezek az árkok nem vezethettek vizet, mert erre az alatalaj sem alkalmas, és nem csatlakozik semmilyen víznyerő helyhez.

Elterjedt misztifikáció szerint a Nazca-vonalak azoknak a földönkivülieknek készültek, akik az ábrákon megjelölt csillagképekben laktak.

Egy újabb keletű elmélet szerint ezek az önmagukba visszatérő hurkok zarándokutakat jelképeztek. A nazca-indiánok szertartásaik alkalmával végigjárták az ábrát. Erre bizonyíték, hogy a vonalak nem keresztezik egymást, minden figurális ábra egyetlen vonalból áll, és a vonalak kezdő és végpontjainál tűzrakások nyomait találták meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az 520 négyzetkilométernyi területen a rajzok azonban évekig ismeretlenek maradtak: azokat ugyanis teljesen csak a levegőből lehet látni. Ez a tény felveti a kérdést: a nazcák képesek voltak felemelkedni a földről? Így talán irányíthatták a földön dolgozó mérnökök munkáját. Először: az ábrázolásokban pedig sok helyen láthatók hőlégballonra vagy sárkányrepülőre emlékeztető alakzatok. Másodszor: sok vonal végén megfeketedett sziklákat körülzáró széles, kör alakú “égetőgödröket” találtak, melyek hőlégballonok felszállóhelyei is lehettek. A Nazca sírokból például olyan szövet került elő, amelynek szövése finomabb a mai ejtőernyők alapanyagáénál, s erősebb, mint amiből a hőlégballonokat készítik.

Julian Nott és Jim Woodman amerikai kutatók a gyakorlati bizonyítást választották: építettek egy hőlégballont, a Condor I.-et, aminek építéséhez csak olyan anyagokat használtak fel, amelyek a nazcáknak is rendelkezésükre álltak. A szerkezet szögletes ballonnal rendelkezett és sajkaszerű kosarával valóban fel tudott emelkedni a magasba. A ballonanyagot a nazca leghíresebb figuráival díszítették. A ballon 350 méter magasságba emelkedett, és 4,8 kilométert repült, mielőtt leszállt.

A vonalak 1994  óta a világörökség részét képzik,de a felelőtlen érdeklődők, a perui kormány nemtörődömsége, az illegális aranybányák és a hivatalos szeméttelepek veszélyeztetik az ősi ábrákat. Alberto Urbano régész érte el, hogy a védett övezetbe telepített szemétlerakóhoz tartozó, kamionokat mérő mázsáló-állomást 15 kilométerrel arrébb költöztettek – így a teherkocsik legalább nem fognak keresztülrobogni a gyönyörű felszíni rajzokon.

 

 

a

Kategória