‘Retba Tó’ kategória archívuma

 

Szenegálban található a Rózsaszín-tó vagy ahogy a helyiek nevezik a  Retba-tó,  nevét a színe miatt kapta. A tó vize rendkívül sós, helyenként a 40%-ot is eléri a koncentrációja, és léteznek olyan élőlények, melyek kifejezetten szeretik az ilyen magas sókoncentrációt. A Dunaliella salina nevű organizmus is, mely hatalmas mennyiségben tenyészik a Retba-tóban, és anyagcseréje során rózsaszín festékanyagot termel. Ez festi meg a vizet.

Itt nagyüzemben folyik a só kitermelése. Igaz, nem veszélytelen a vállalkozás, hiszen a só szétmarja az emberi bőrt, de a találékonyság ez esetben is győzött – az itt dolgozók shea vajjal kenik be magukat, és így nyugodtan belegázolhatnak a tó méter mély vizébe.

A tó területe 3 km2, Szenegál fővárosától Dakartól 35km-re található. Már a 70-es évek óta folyik a só kitermelés, a helyiek elsősorban a halak tartósításához használták. A férfiak a derékig érő vízben a tó fenekéről kaparják össze a hasznos ásványokat. A tó partján kupacokba gyűjtik . Fából készült hajókat és vödröket használnak. Annak érdekében, hogy megóvják bőrüket az extrém sótartalomtól shea vajat kennek magukra. Retba tó sótartalma másfélszer akkora mint a Holt-tengeré, 380 gramm literenként.

a

Kategória