‘Sámánizmus’ kategória archívuma

A samanizmus vagy sámánizmus olyan hiedelmek gyűjtőneve, melyek bizonyos – egyesek által vitatott jelentőségű – közös vonásokat mutatnak (ezek lehetnek például a – többféle értelemben is vehető – közvetítő szerep, a segítő szellemekkel való rendelkezés, a felső és alsó világba való utazás képessége). A samanizmus központi alakja a sámán, aki a közösség és a túlvilág között kapcsolatot tud teremteni.

Klasszikusan számos szibériai nép hiedelemvilágát nevezték samanizmusnak, de más kultúrákban is lehetnek olyan szerepet betöltő személyek, akiket a szakirodalom sámánnak nevezhet. A samanizmus gyűjtőfogalmát egyesek vitatják, mások óvatosságra intenek és a helyi jellegzetességek fontosságára hívják föl a figyelmet.

A sámán funkciói változatos megoszlást mutathatnak kultúránként. Általában igen sokfélék, egyes kultúrákban többfajta sámán is van. Ez az összetett rendszer, az esetleg látszólag egymással összefüggésben nem álló funkciók (például lélekvezető, gyógyító, a vadászat sikerét és a jó időjárást biztosító szerep) közti kapcsolat érthetőbbé válik (legalábbis egyes kultúrák esetén), ha például a szóban forgó kultúra lélekfogalmát megértjük, esetleg hasonló alapvető hiedelmeket: a test és lélek kapcsolata, esetleg többféle lélek föltételezése, ezek szereposztása, esetleg egymásba átalakulása, a szellemekhez fűződő elképzelésekkel való kapcsolat. Lásd még egyes kultúrák kettős lélek képzetét

Története, eredete viták tárgya: nem tekintik még bizonyítottnak, hogy már az őskorban létezett volna, de vitatott az is, hogy nagyon új képződmény lenne.Általában az újkőkortol vagy a bronzkortól tekintik valószínűnek a meglétét.

Mint az egyes kultúrák említéséből kitűnik, sok helyen már a XIX. században hanyatlóban volt. A XX. században számos olyan vadász-gyűjtögető népnél is lényegében megszűnt, amelyeknél még a modern időkben is létezett valamilyen formában. Eszkimó példák: már a XX. sz. végén is legfeljebb nem gyakorló sámánok éltek csak és már a nagy néprajzkutatók idejében is pusztulófélben volt a samanizmus,például a sarki eszkimóknál a XIX. sz. végén halt meg az utolsó olyan sámán, aki a hiedelem szerint még tudott az égbe és a tenger mélyére utazni – és sok más korábbi sámánképesség is eltűnt ekkor már (hasbeszélés, trükkök)

A samanizmus jövőjét illetően említést érdemelnek a különböző újjáélesztési törekvések.

Magyarság

Searchtool right.svg Bővebben: A magyar népi műveltség samanisztikus emlékei

A magyar nép hidelemvilága hajdan valószínűleg samanisztikus jellegű volt. Ezt őrzik például egyes népszokások, mesék, mondókák sajátos vonásai, és a táltos alakja köré szerveződő hiedelemrendszer is. A sámán mágikus dobjának alakja is megőrződött: van rá közvetlen utalás is, vagy disznóbőrrosta, szita alakjában őrizték meg népszokások, hiedelmek. Más jellegzetesen samanisztikus motívumok is föltárhatók (betegség, feldaraboltatás-élmény, sámánok egymással való küzdelme, megnövekedett képességekkel való fölépülés, sámánfa). A környező Kárpát-medencei népek folklórjával való egybevetés feltárja, hogy a szóban forgó mesék, hiedelmek, szokások egyes vonásai magyar etnikus jellegzetességek, nem pedig európai átvételek, ugyanakkor megfelelőik föllelhetőek nyelvrokonaink múltjában és egyes szibériai népek egykori vagy máig fennmaradt samanisztikus gyakorlatában.

 

 

Más uráli nyelvű népek

Az uráli nyelvcsaládhoz tartozó nyelveket beszélő népek („uráli népek”) közül a magyarokon kívül számos nép kultúrájának voltak samanisztikus vonásai. Még a 20. században is létezett a szamojéd népek samanizmusa (különösen a sokáig elszigetelt nganaszanoknál). A lappok samanizmusa a kora modern kori hittérítés és a szintén ekkor jelentkező gazdasági változások következtében fokozatosan megszűnt, írásos emlékek azonban vannak. Az obi-ugor népeknél is a szibériai samanizmus klasszikus példáit lehetett gyűjteni még a 19. században is. A többi uráli nép esetében a samanizmusnak csak emlékei mutathatók ki, nemúgy, mint Szibéria keletebbi részein található tunguzoknál, jakutoknál, evenkiknél, eveneknél, kamcsadáloknál, burjátoknál, csukcsoknál és még fellelhető a ma már nagyon megcsappant számban élő jukagiroknál is. A Bajkál-tó szinte minden népnél jelentős szerepet tölt be, mint Szent tenger. Egyes rajzok és mondák hasonlósága alapján kapcsolatot lehet vonni az ősmagyarok és e messzi vidéken élő népek, pl. burjátok és jakutok között.

Lappok

 

Utazók feljegyzésein túl a lapp folklór régebbi rétegéhez tartozó mesék is megőrizték a noajde alakját, és a varázsdob használatára is történik utalás. A noajde képes természetfölötti cselekedeteket végrehajtani (például két sziget fölcserélése),vagy a vadászott állatok bőségét megvédeni ellenséges varázslókkal szemben. Sok más samanisztikus kultúrában meglévő motívum, hogy a sámánok közvetlenül is megküzdhetnek egymással, ez a lappoknál is dokumentálható: XVIII. századi feljegyzés is beszámol e hiedelemről,és mesék is megőrizték noajdék egymással vívott párharcának motívumát.A sámán dobját használva, énekelve jutott révületbe, és míg teste mozdulatlan feküdt, a hiedelem szerint távoli világba tett utazást. Segítője gondoskodott az utazás vagy a hazatérés biztonságáról.

Szamojéd népek

Az uráli nyelvcsalád szamojéd ágához tartozó eredeti nyelvüket mindmáig megőrzött népek (nyenyec, enyec, nganaszan, szölkup) klasszikus példákkal szolgálnak.

Ezen kívül egyes, azóta eltörökösödött, de valószínűleg szamojéd eredetű népeknél is élő jelenség volt a samanizmus még a XX. század első felében.

Nganaszanok

A nganaszanoknak még a 20. században is élő sámánhagyományuk volt (földrajzi elszigeteltségüknek köszönhetően),az utolsó jelentős nganaszan sámán tevékenységét film örökíthette meg az 1970-es években.

Szajáni szamojédok

A déli szamojéd nyelvek közül csak a szölkupot beszélik ma. Ezzel szemben a Szaján hegységben élő déli szamojéd népek többségénél még a XIX. század elején–közepén fejeződött be a nyelvcsere: ma zömükben a környező török népek nyelveit beszélik (a kamassz nyelv nemrég halt ki, már 1914-ben is csak 8 idős ember beszélte, a XX. sz. végén csak a nyelvet aktívan régóta nem használt idős emberek éltek, megbízható nyelvi adatok gyűjtése már nem volt lehetséges).Maga a samanizmus jelensége tovább maradt meg (amennyiben a karagaszokat és a szojotokat szamojéd eredetűeknek tekintjük, bár e nézeteket mások finomították, például a karagaszok eredetének kérdése összetettebb is lehet, a beolvadó szamojéd csoportoknál meghatározóbbnak feltéve a ket eredetet): Diószegi Vilmosnak a késő 1950-es években még sikerült nemcsak a folklór samanisztikus emlékeit gyűjtenie, hanem még élő (de nem feltétlenül gyakorló) sámánokkal is beszélnie. Érdekes kérdés viszont, hogy e samanizmusuk mennyire őrzött meg esetleg etnikus, csak rájuk jellemző (vagy más szamojéd népekkel közös), a környező török népektől eltérő vonásokat? Az egyébként burját és abakáni-török hatást mutató karagasz samanizmusban, és a szojotok hegyi, rénszarvastartó életmódot folytató csoportjainak samanizmusában megfigyelhetők etnikus vonások is (a két nép sámándobját jellemző két-keresztfás szerkezet nem figyelhető meg a környező török népeknél),sőt találhatók olyan vonások is, amelyek esetleg a szamojéd múltból erednek, a ma is szamojéd nyelveket beszélő népek samanizmusával közösek: ilyen az emberi testrészek (például csontok) ábrázolása a sámán csizmáján, fejviseletén, köntösén, a karagasz Kokujev sámán öltözék-avató éneke is „hét csigolyás … kám-köntösöm” kifejezést említ.A karagasz sámánköntös csontvázszerű rátét díszítését Hoppál mint a sámáni újjászületés képességének jelképét értelmezte,hasonló megjegyzés vonatkozik a (nem szamojéd, hanem besorolatlan, „paleoszibériai”) ket nép sámánruhájának csontvázszerű vasdíszítésére, (A karagaszok legalábbis részbeni ket eredetének elméletét már említettük)

Eszkimó samanizmus

Searchtool right.svg Bővebben: Eszkimó samanizmus

Említést érdemel a 20. században is létező (bár gyorsan pusztuló) eszkimó samanizmus gazdag anyaga.

a

Kategória