‘Stigmák hétköznapi embereken’ kategória archívuma

1937-ben egy harmincöt éves, nyolcgyerekes kanadai parasztasszony, Eva Baye testén jelentek meg váratlanul a stigmák.

Eva Baye, a félig indián, félig európai származású kanadai nő 1902-ben született Ontario tartományban.

Nagyon vallásos, katolikus családban nevelkedett, és harmincöt éves koráig semmi rendkívüli vagy misztikus esemény nem zavarta meg életét. Néhány évvel azután, hogy megjelentek rajta a vérző stigmák, jó néhány orvos is megvizsgálta.

Hosszan és alaposan, de magyarázatot egyik sem talált.


Ráadásul kiderült, hogy óraműpontossággal minden pénteken délután hatkor kezdődik a jelenség. Ekkor elvesztette az
eszméletét, sajátságos “agóniába” került, amelynek során újra és újra átélte Krisztus szenvedéseit azon a bizonyos pénteki napon. Este hattól kilencig tartott ez a különös roham, miközben a sebek sorban megjelentek, némelyik stigma vérzett is.

Ezekben az órákban Eva nem látott és nem hallott semmit, a külvilág ingerei nem hatoltak el hozzá. Ilyenkor “ott” volt, ahol az az emlékezetes kereszthalál történt. Este kilenc körül lassan elállt a vérzés, és az asszony magához tért. Másnapra az égvilágon semmi baja nem volt, normálisan ellátta gyermekeit, férjét, és nem szívesen beszélt a péntek estékről.

Ám ha olykor mégis sikerült rávenni, aprólékosan, lépésről lépésre elmondta a bibliai eseményeket – mintha Krisztus szemével látta volna őket! Természetesen arra gyanakodtak, hogy mindez csak képzelgés, tettetés, pszichiátriai eset. Ezért hetekre kórházba zárták, lesötétítették a betegszoba ablakait, és visszaállították a szobában lévő órát, hogy megtévesszék Eva időérzékét.

Ám a fortélyok rendre csődöt mondtak, ugyanis Eva a jelek szerint egy belső, biológiai óra szerint “működött”, és “golgotajárása” a valós időben, mindig pénteken délután hatkor kezdődött.

A fájdalom legrosszabb pillanataiban valóban haldoklónak tetszett, később annak enyhülése után már tudott beszélni azokról a jelenetekről, amelyeket úgymond “az imént saját valóságában megtapasztalt”.

Később az élet egyéb területein is kezdett furcsává válni körülötte néhány dolog. Továbbra is egy kis településen élt, és gyakran járt templomba.

Télvíz idején, amikor Eva áldozott, a templomot rózsaillat lengte be, pedig semmilyen virágot nem tartottak ott. Ha zuhogó esőben ment – ezt többször is tapasztalták -, a ruhája száraz maradt. Mintha valamilyen láthatatlan burok – aura? – venné körül, olyan erősen, hogy a külső fizikai hatásokat sem engedi át.

Az egyik ilyen eksztatikus állapotában hibátlan latin nyelven írt egy csodaszép imát. Ami csak azért volt furcsa, mert soha nem tanulta ezt a nyelvet, a sajátját beszélte csak, és különben sem volt erőssége az írás vagy a “költészet”, hisz továbbra is iskolázatlan, nyolcgyermekes családanyaként kellett helytállnia.

A stigma testi jegy, vagy fájdalom, amely olyan testtájakon jelenik meg, ami Jézus keresztre feszítését idézi. A stigmák előidéző okai vitatottak. Vannak, akik szerint legalább bizonyos esetekben természetfeletti, csodás eredetűek, mások csalást látnak bennük vagy az orvosi magyarázatoknak hisznek.

A stigmák általában a katolikus valláshoz, illetve hívőihez kötődnek.

A stigmatizáltak többsége nő. Dokumentált esetek nem katolikusok közt is előfordultak.. Vannak olyan esetek amikor a stigmatizált testén megjelenik az öt Szent Seb (a szögektől esett sebek a kézen és lábon és a lándzsadöfés az oldalán), vagy ezek egy része.

Vannak, akiknek a tövisek okozta sebek jelennek meg a homlokukon, mások vért izzadnak vagy könnyeznek, a korbácsolás okozta sebek tűnnek fel a hátukon, vagy a kereszt cipelése okozta sebek a vállukon.

Vannak olyan stigmatizáltak, akik csak a sebek fájdalmát érzik, anélkül, hogy maguk a sebek megjelennének: ők láthatatlan stigmákat viselnek. Máskor a seb és az óriási fájdalom együtt vannak jelen. Egyes stigmatizáltak sebei nem gyógyulnak be, frissek maradnak és mégsem fertőződnek el. Egyes feljegyzések arról számolnak be, hogy a sebek kellemes illatot árasztanak.

Az első dokumentált eset Assisi Szent Ferencé (1182–1226), aki először 1224-ben tapasztalta a stigmákat La Vernában, Olaszországban.A Szent Ferenc halála után eltelt évszázadban több, mint húsz újabb esetet jegyeztek fel. Azóta nagyon sok volt az ilyen eset. A 19. század végére több, mint 300-at jelentettek.A feljegyzésekben szereplő első stigmatizált Christina von Stommeln volt (meghalt 1312-ben), akit az 1320 és 1350 között készült Codex Iuliacensis említ. Relikviái a jülichi Propsteikirchében nyugszanak, Aachen közelében Koponyáján egyes források szerint ma is láthatók a tüskék hagyta nyomok.

a

Kategória