‘Stonhenge’ kategória archívuma

 

A Stonhenge körkörösen elrendezett kőtömbökből és földsáncokból álló monumentális őskori építmény az angliai Wiltshire-ben, Salisbury-től mintegy 13 km-re északra. Kiépítése Kr. e. 2500 körül kezdődött és 2100 körül fejeződött be. A hely korabeli szerepével kapcsolatos elméletek az 1919-ben, de főként az 1950-ben indult ásatások nyomán születtek és a kérdés napjainkban sem jutott nyugvópontra. A régészeti helyet és környékét Az UNESCO 1986-ban a világ kulturális örökségének jegyzékébe vette fel.

 

 

Nevezetes kövei:

-az úgynevezett oltárkő

-az áldozókő

-a két stációkő és

-a sarokkő, (amely a bejárat közelében, a Sugárút közepén áll).

A töltés belső oldalán két kisebb kör alakú árok sík földdarabot vesz körül; ezeket északi és déli sírhalomnak nevezik, közepükön valaha szintén kőoszlopok emelkedhettek.

A történelemben Stonehenge-et (függő kő) mindig is a szellemvilágnak fenntartott helyként tisztelték, ahol éppen ezért sosem tartottak lakomákat, mulatozásokat. Építésének kezdete több mint 5000 évvel nyúlik vissza az időben, első fázisa régebbi az egyiptomi piramisoknál is. Akkor még a Földön nem alakultak ki az országok, a városok, az írást sem ismerték, és királyok sem uralkodtak alattvalóik felett. Akkor csupán egy volt a sok megalit építmény közül szerte Európában. Kik építhették? Felmerültek az ókori egyiptomiak, mint építtetők, kik szakrális célokra használhatták a templomot, valószínűbb azonban, hogy helyi őslakók keze van a dologban. Ők is kultikus célokra hozhatták létre, ahonnan jól megfigyelhették a Holdat, hogy rendre újjászülessen, akár a halottak. Az ötezer évvel ezelőtti csillagászati megfigyelések minden bizonnyal misztikus indítékokból eredtek, mint tudományos igényből.
Az ősök az első fázisban még faoszlopokat állítottak szépen sorban, köralakban,. Ez az alakzat az őket körülvevő világot modellezte, ahogyan az emberek a horizontot látták. A kör jelentette a kozmosz központját, az volt a Földet a szellemvilággal összekötő kapocs. A látóhatár fáit a totemoszlopok gyűrűje tükrözte vissza, a világ szélét pedig a kívül végigfutó árok jelképezte. Bejárata a legészakibb holdfelkeltét jelölte. A „henge” volt az a hely, ahol az élők találkozhattak a holtakkal, különböző ceremóniák keretében.

 

A második fázis Kr.e.2500 táján jött létre, amikor közel 100 db, megközelítőleg 30-40 tonnás, kőtömbökkel helyettesítették a faoszlopokat. Egynémely követ 150km-ről, a walesi kőfejtőből kellett ide szállítaniuk, de hogyan? Az egyik elmélet, miszerint gleccserek hordták ide a jégkorszak végén, elég ingatagnak bizonyult. Az első köveket még csak félkörívben rendezték el, két, párhuzamos sorban. Ezeket aztán 50 év múlva elbontották, és egy nagyobb szerkezetet emeltek, immár teljes kört alkotva, roppant nagyságú és súlyú homokkövekből, tagjait vízszintes tetőkövekkel kapcsolták össze. Ezt hívják Sarsen-körnek. Ennek az alapanyagát 30 km-re bányászták a helyszíntől, ma is láthatóak ennek a maradványai. 2-7 méter magas, 20-40 tonnás, durván faragott kőoszlopok meredeznek a ég felé, a külső gyűrű átmérője 100 méter. A végső forma Kr. e. 200 környékén készült el, akkor négy koncentrikus gyűrűvel rendelkezett.

 

 

Nemrégiben, próbaképp egy darab monolitot 12 nap alatt vonszoltak el kezdetleges módszerrel pont ilyen távolságból a helyszínre. Ehhez a kemény munkához kétszáz, tagbaszakadt férfire volt szükség.

A kör közepén patkó alakban sorakoztak a hármas kövek (két kőoszlopon egy keresztbe fektetett harmadik), ahol a két függőleges oszlop közül a vékonyabb sima, míg a vastagabbik durva felületű. A kör közepén álló magányos kőoszlop, a menhir volt a bejárat vagy út egy másik világba, illetve a hármas kövek (triliton) közti keskeny rések szintén átjárók voltak valahova a szellemvilágba. A Salisbury-síkságon számtalan hasonló menhir áll magányosan a pusztában, melyek határjelző kövek, esetleg fallikus szimbólumok, avagy az ősök lelkének jelképei lehettek. Egy másik elmélet szerint csillagászati megfigyeléseket szolgáltak. A belső kört a „kék kövek” gyűrűje övezi, a név a kövek eső utáni színére utal. Stonehenge kövei közül emberi élet maradványai, rituális tárgyak kerültek elő. Több kör építését is tervezték ebből a maradandó anyagból, a kő örökkévalónak látszott, ezért lehetett a halhatatlanság jelképe.

Az építményhez egy közel három kilométer hosszú út csatlakozik. A főbejárat mellett Stonehenge legjelentősebb sziklaobeliszkje található, a Heel Stone, azaz a Sarokkő, mely egy kis körsánccal van körülvéve. Úgy tájolták, hogy a nyári napforduló felkelő napjának sugarai egy időben fussanak végig a középponton álló sziklatömbön és a főbejárat melletti sarokkövön. Csillagászok megállapították: a kőtömbök elhelyezése tudatos építést, egy naptárt sejtet, mely szinte teljes pontossággal követi a Föld éves mozgását a Nap körül.

Az ősi kelta vallás követői, a druidák állítják, hogy Stonehenge-et az ő őseik építtették, és a szentélyük rituális csúcspontja a nyári napforduló volt. A druidák egykoron egy személyben voltak papok, döntőbírók, gyógyítók és tudósok. Naptárukat a Nap, a Hold és vegetáció ciklusai határozták meg. Régészeti bizonyítékok támasztják alá, hogy szertartásokkal ünnepelték a napéjegyenlőséget, illetve az év leghosszabb és legrövidebb napját is. Évente június 21-én manapság is megtartják összejövetelüket, melyre több tízezren érkeznek, és ami sok politikai összezördülést okozott már, a brit kormány évekig be is tiltotta az efféle ceremóniákat.

Kr.e.1500 körül a masszív kőkörök kiürültek, az ősi hatalom lehanyatlott, az emberek más szellemeket kezdtek tisztelni, de Stonehenge misztériuma mit sem fakult azóta, hiszen minden évben milliók jönnek el ide, Londontól 140km-re, hogy elmerenghessenek a múló időn, és elgondolkozzanak azon: vajon miért és hogyan épült e misztikus hely?

a

Kategória