‘Szent korona’ kategória archívuma

Nincs még egy olyan nemzet a Földön, amely egyetlen nemzeti ereklyéjének ekkora jelentőséget tulajdonítana és olyannyira tisztelné, mint a magyar nép a Szent Koronát. Birtoklásáért trónviszályok dúltak, sokszor árulások és összeesküvések áldozatává lett. Volt eset, amikor egyszerűen ellopták vagy titkon őrizték. Egy alkalommal hazaszállítása közben vesztették el, de mindig megkerült. Többször hurcolták ki az országból, föld alatt elásva rejtegették, és történt, hogy zálog tárgyát képezte. A korona “szent” elnevezése abból az áhítatból eredt, miszerint az államalapító királyt szentté avatták.

A magyar Szent Korona Európa egyik legrégebben használt és mai napig épségben megmaradt koronája.A magyar államiság egyik jelképe, mely végigkísérte a magyar történelmet legalább a 12. századtól napjainkig.

A koronáknak három típusát ismerjük:

1. a házi korona, melyre semmiféle megkötés nem vonatkozik,

2. az országló korona, melyet az uralkodóknak meghatározott alkalmakkor viselni kellett,

3. a beavató korona, melynek analógiái csak Belső-Ázsiában vannak; európai képviselője egyedül a Magyar Szent Korona. Ezt az uralkodó csak koronázáskor viselheti, amúgy két koronaőr őrzi. Rajtuk kívül csak a nádorispán nyúlhat hozzá, aki koronázáskor párnán a helyszínre viszi és az érsek helyezi a király fejére.

A hozzá kapcsolódó hagyományokkal és jogokkal foglalkozó Szent Korona-tan szerint a magyar alkotmányosság alapja volt az Anjou kor végétől egészen a második világháborúvégéig. A tan szerint az ország alaptörvényének és jogrendszerének végső forrása a Szent Korona.

Az  Árpád ház kihalása után II Vencel 1304-ben a koronázási ékszereket Prágába vitte. 1305.Június 21.-én történt halála után az 1305. augusztus 18-án megkötött német-cseh béke egyik feltétele volt, hogy az utód III Vencel lemond a magyar trónról és a koronázási jelvényeket visszaszolgáltatja. I. Albert német király nem saját magának követelte a Szent Koronát, hanem azt anyai unokaöccsének, Károly Róbertnek kívánta juttatni. Vencel ennek a feltételnek eleget is tett, 1305. október 9-én Brünnben ünnepélyesen lemondott a magyar trónhoz való jogáról, de azt a koronával együtt szövetségesének, Bajor Ottónak adta át.

Ottó Magyarországra jövetele nem volt veszélytelen, mert III: (Habsburg) Rudolf osztrák herceg megkísérelte a Magyarországra vezető utakat elzárni előle. Hogy a feltűnést elkerülje, Ottó (a Képes krónika ábrázolása szerint) egy nagyobb kulacshoz hasonló csobolyót készíttetett és abba rejtette a Szent Koronát. Egy éjszaka folyamán a csobolyó a földre esett és a visszaforduló Ottó csak másnap este találta meg. A  Képes Krónika írója égi jelként értékelte az esetet:

„Ezt sem kell elmellőznünk, hogy, midőn a szent koronát az említett Ottó herczeg Magyarországba hozta, azt ellenségeitől való féltében esztergályos mesterséggel egy csobo­lyóba rejteté. S amint embereivel csendes éjtszaka lovagolt, az országúton, melyen sok vadász keresztül megy vala, a csobolyó a nyeregkápából a szíjak, melyekkel kulacs módjára föl vala kötve, véletlenül elódzván úgy elveszett, hogy senki észre nem vette. Azután vi­radat felé, amint látták hogy az a drága kincs oda van, nagy ijedten vissza nyargalának, amily sebesen csak nyargalhatának, és sok ember közt áthaladván a koronát, melyet senki meg nem talált, az országút közepén a földön heverve meglelék. Talán késő estve ve­szett volt el s más nap, mint bizonyos, estve felé találták meg. Valóban el nem hallgatan­dó csuda eset. Mert mit értsünk abból, hogy az a korona elveszett, ha nem azt, hogy az a herczeg nem viselhette ezt a koronát haláláig, hanem elvesztette fejéről magát a koronát s egyszersmind becsületét is. S mit jelent az, hogy senki más meg nem találta, hanem csak azok akik viszik vala, ha nem azt, hogy Magyarország angyal adta koronájától meg ne fosztassék.”– Részlet a Képes Krónikából.

 

 

Az angyal adta korona említése igazolja, hogy a Szent Korona „szent” voltáról alkotott nézet a 14. századra már átment a köztudatba. (A Szent Korona kifejezéssel IV. Béla egy oklevelében találkozhatunk először.) A Szent Korona kutatásában volt olyan időszak, amikor a kereszt ferdeségét a csobolyó leesésének következményeként magyarázták.

Az utolsó magyar koronázás napján, 1916. December 30.-án koronázták meg Budapesten IV. Károlyt és feleségét, Zita Bourbon -pármai hercegnőt.

A Szent korona-tan Magyarország történelmi, íratlan alkotmányának alapját képező hagyomány, melyen a magyar állam eszméje alapult, és amely máig ható befolyást gyakorol az alkotmányos közgondolkodásra.

sacra corona kifejezés, először1256-ban jelent meg IV. Béla egyik oklevelében, az Esztergomi Szent Adalbert-főszékesegyház  számára kiállított kiváltságlevélben “a hozzánk és a szent koronához hűtleneket …nekünk és a szent koronának engedelmeskedni kényszeríti”.

A Szent Korona-tan hívei szerint a felbomló törzsi szervezet, és a megyerendszer bevezetése szükségessé tette, hogy a Kárpát-medence szabad népeinek I. István jogi biztosítékot adjon kiváltságaik, jogaik megőrzésére és a király leválthatóságára – noha erre vonatkozó, István korából származó írásos bizonyíték nem áll rendelkezésre. A tan hívei szerint e gondolat jegyében Szent István király a Szent Koronát a mindenkori király fölé emelte. Szent István király Imre herceghez intézett Intelmei alapján egy korona jelképezi az országot mint területet, az ország polgárait, a közigazgatási rendszert, az apostoli keresztény hitet, az apostolságot, az uralkodó személyét, az uralkodói tulajdonságokat és képességeket, a jogi intézményrendszert, az igazságos ítélkezést, a társadalmi türelmet (toleranciát), az ország védelmét és az országban lakó, együttélő, vendégként befogadott idegen népeket.

A hagyományok szerint 1038. Augusztus 15.-én, Nagyboldogasszony napján államalapító király,Szent István király Fehérvárott a Mennybe emelt Szűz Mária templomában országát a korona képében a Mennybe emelt Szűz Máriának ajánlotta fel. Célja egy, az Ég és Föld között létrejött szerződés létrehozása volt, mely a Kárpát-medencét Szűz Mária országává tette, úgy, hogy ezen a földi hatalmak se változtathassanak.

A Szent Korona-tan az idők folyamán finomult, részleteződött. A 15. században Zsigmond királlyal összekülönböző magyar főurak a Szent Korona nevében, a királytól függetlenül kormányozták az országot. Werbőczy István  Hármaskönyvében (Bécs, 1517) a Szent Korona teste az ország területe, tagjai az ország polgárai. A Hármaskönyv kimondja, hogy minden hatalom és jog forrása a Szent Korona; az uralkodó csak a Szent Korona nevében cselekszik; továbbá jószágvesztés esetén a birtok visszaszáll a Koronára és a király csak azért adományozhatja tovább, mert a koronázással a Szent Korona jogai átruházódnak rá.

A Szent Korona Országai: Erdély, Moldva (az 1600-as évekig, de aztán kiszakadt), Horvátország, Szlavónia, Dalmácia   és a “magterület”.

1613-ban Révay Péter Commentarius De Sacra Regni Hungariae Corona vagyis A Magyar Királyság Szent Koronájának magyarázatacímű könyvében, valamint egy másikban, A magyar államról és a magyar Szent Koronáról címűben részletesen kifejti, és a törvények törvényének nevezi a Szent Korona-tant.

Az 1848-as jobbágyfelszabadítással a Szent Korona tagjai közé a teljes lakosság bekerült.

Az I. Világháborúban elszenvedett vereség után a magyar állam immár királyától megfosztva megőrizte államformáját, a királyságot. A hatalmat az ú.n. Szent Korona nevében a kormányzó gyakorolta. A bíróságok ítéleteiket “A magyar Szentkorona nevében!” kezdőmondattal hozták.

A  rendszerváltás óta újra szabadon választott országgyűlés hozza a törvényeket. A Szent Korona-tan bizonyos körökben megélénkülő hagyomány lett.

A Szent Korona-Tan összefoglalása:

  1. Őfelsége a Szent Korona jogi személy
  2. A Szent Korona a magyar állameszme megtestesítője
  3. A Szent Korona teste az ország teste, vagyis az ország földje
  4. A Szent Korona tagjai a korona országainak polgárai
  5. A Szent Korona minden hatalom és jog forrása, a legfőbb felség
  6. A Szent Korona a mindenkori uralkodó fölött áll, az uralkodó a Korona nevében kormányoz

 

 

 

 

 

a

Kategória