‘Tértisztítás otthon’ kategória archívuma

A harmonikusan áradó csi, kiegyensúlyozza az életünket, ez az otthonunkra is érvényes. Személyiségünk tükre az otthon. A benne keringő csi állapota, az ott lakók testi, lelki, szellemi szintjén keresztül mutatja meg, hogy mennyire gyenge otthonunk energiája.

Mindennap mosakszunk, zuhanyzunk, fürdünk – megtisztítjuk a testünket a mindennapi szennyeződésektől. Méregtelenítjük a szervezetünket, gyógyíttatjuk magunkat, ha betegek vagyunk.Megteszed ugyanezt lakótereddel is? A környezeteddel, ahol élsz, laksz? Ideje elgondolkodni rajta, hogy miért vagy nyűgös, fáradt, unott, ha megérkezel otthonodba.

A területeken, ahol lakásunk, házunk van, előzőleg talán más építmények, építkezések, házak, temetők voltak. Ezek a területek magukba szívták a korábban ott éltek energiáit, és ezek az energiák a dominánsak.

Minden élőlénynek van rezgése, de a cselekedeteknek, tetteknek is, melyek hosszú időkig, akár évszázadokig is ott maradnak a helyszínen. Az erőszakos cselekedetek, veszekedések, viták, fájdalmas események, betegségek, részegség, ordítozások, verekedések energiái hasonló energiákat, rezgéseket vonzanak magukhoz, illetve kényszerítő hatással lesznek az ott élőkre. Arra kényszerítik őket, hogy hasonlóképpen viselkedjenek ők is.

Az átrendezés, a bútortologatás, a falbontás nem elegendő, hogy az ott rekedt energiák megtisztuljanak. Ugyanakkor nemcsak ezek okozhatnak kellemetlenséget, betegséget, depressziót, veszekedést, vagy csődöt egy adott helyen, hanem a negatív energiájú emberek is.

Ha például vendégül látunk egy olyan személyt, aki tele van rosszindulattal, irigységgel, gonoszsággal. Ennek az egyénnek a rezgése is ott marad a térben, és kellemetlen események sorozatát indíthatja el.

A testünk is jelez egy idő után, vagy akár azonnal is egy-egy ilyen helyen. Érezzük ezeket a rezgéseket, de nem mindig tulajdonítunk neki jelentőséget. Mik lehetnek ezek a jelek? Például: izzad a tenyerünk, nem kapunk levegőt, összeszorul a gyomrunk, elnehezül a testünk, nyugtalanság vesz rajtunk erőt, nem tudunk gondolkodni, és néha az az érzésünk támad, mintha valami, vagy valaki figyelne minket.

Szeretteink, rokonaink, ismerőseink, ellenségeink szellemei itt nyüzsöghetnek körülöttünk, noha érzékszerveinkkel nem érzékeljük őket. Nyugtalanító hangulat, nyomasztó érzés egy adott helyen, szobában, stb. Hirtelen lehűlő levegő, lökés, taszítás, lépések zaja, vagy más idegen eredetű zaj, hang, meghatározhatatlan szag, bűz, illat érzékelhető, noha senki nincs a közelünkben. Tárgyak mozgása, eltűnése, kéz érintése nélkül megszólaló hangszer, stb. Az állatok – kutya, macska, ló – nyugtalan viselkedése. Mindezen jelenségek felhívják figyelmünket arra, hogy időszerű tértisztítást végezni. Megszabadítani a területeket ezektől a nyomasztó energiáktól.

Tértisztítással a negatív rezgések átalakíthatók pozitívvá. A tértisztítás során eltávolítunk minden nehéz, visszahúzó energiát, és feltöltjük a helyiséget, helyiségeket friss életerővel.

Fontos, hogy megszabaduljunk a sok lim-lomtól, amire már nincs szükségünk. Végezzünk nagytakarítást! Használjunk illóolajat, gyertyát, füstölőt is néha. Nagyon jó a citrom és a levendula illóolajok használata. Mossuk gyakrabban a textíliákat, függönyöket, mert erősen magukba tudják szívni a negatív energiákat. Mossunk fel gyakrabban a lakásban. A vízbe tehetünk alkalomadtán egy kis tengeri sót is, mely nagyon jól oldja a vízzel együtt az energiákat.

Életterünk tisztítása fontos. Jótékony hatása van szervezetünkre, testünkre, lelkünkre egyaránt. Közérzetünk javul, hangulatunk megváltozik és friss energiával töltődünk fel.

Tértisztítás előtt mindig ki kell takarítani!

Fontos, hogy azok a személyek végezzék a műveletet, akik otthona. Lehet segítséget kérni barátoktól, de akik jelen vannak, azok mindenképpen vegyenek részt is benne, külső szemlélő ne legyen részese.

– Leghelyesebb, ha a tértisztítás napján mi magunk is tisztulunk, azaz böjtöt vagy kímélő napot tartunk (legalább a tértisztítás előtt csak folyadékot fogyasszunk, majd utána is csak zöldséget, gyümölcsöt fogyasszunk, de mindenképpen tartózkodjunk az állati eredetű élelmiszerektől).
– Érdemes rászánni az időt és energiát, mert enélkül nincs tartós hatása a Feng Shui szerinti térharmonizálásnak sem.
– A nap kiválasztásánál a legjobb, ha fogyó hold idejére esik a kiválasztott nap, mert ilyenkor könnyebb megszabadulni a felesleges dolgoktól és az elengedés is tartósabb lesz.
– Mindenképp szükséges az eljárás nagyobb betegségek és hosszan tartó vendégjárás után, vagy amennyiben még nem volt a lakásban tértisztítás eddig, illetve három havonta!
– A tértisztítás előtt minden ételt ki kell vinni a lakásból, illetve el kell zárni a hűtőszekrénybe, kamrába.
A tértisztítás alatt ajánlatos sokat inni a nagy energiaigénye miatt, de ezt a vizet sem szabad elöl hagyni!
– Nem szabad menstruáció, betegség vagy terhesség idején végezni!
– Aki nem hisz benne, az ne is legyen jelen! Egyébként ebben a módszerben semmi hókuszpókusz nincs, egy komoly szertartás, amibe nekünk is energiát kell fektetnünk. Ha valaki nagyon a vallása szerint szeretné csinálni természetesen lehet rajta változtatni – közelíthetjük a keresztény házszentelőhöz is…

Tértisztítás alkalmával a gyertyák, füstölők meggyújtása, segíti a negatív energiák fellazítását. A virágok, tiszta víz, és só elhelyezésével a tér felszentelése megnyitja az utat a pozitív energiák beáramlása felé, miközben a harang csengése segíti a negatív energiákat eltávolítani.

Ha már tiszta a tér, (családi házak esetén pincétől a padlásig és a garázs is) és el lettek vezetve az esetleg ott rekedt elhalt lelkek, betegséget hordozó pusztító energiák stb., akkor következhet a helyiségek pozitív energiáinak megkötése különféle módszerekkel.

A tértisztítást nem szabad elsietni, érzékelni kell, hogy a falakból, sarkokból kitisztult és el lett vezetve a negatív energia, mert különben fölöslegesen dolgozunk.

A tértisztítás után az otthon szinte fénylik, ragyog, átjárja a szeretet, és a béke légköre.

Többféleképpen lehet teret tisztítani, de ím egy lehetőség, végig a menete leírva:

A kellékekből
1 készlet szükséges a bejárathoz,
1 készlet a lakás középpontjába,
1 készlet a hátsó kijáratokhoz (minden erkélyajtóhoz egy-egy), vagy a leghátsó fal közepére.
A készlet a következő kellékekből áll:
1 db füstölőpálca – tömjén vagy szantálfa – minden készletbe azonos illatú legyen (ez az elem nem kötelező)
1 db fehér gyertya vagy mécses
1 db piros élővirág a boldogságért
1 db sárga élővirág az örömért
1 db fehér élővirág a tisztulásért, gyógyulásért
A tértisztítás menete:
1. Zuhanyozzunk le (vagy ha valaki nem otthon van, akkor mosson kezet, arcot, kart és lábat)!
2. Végig mezítláb tevékenykedjünk, ha fázunk lehet húzni meleg zoknit.
3. Vegyünk le magunkról minden ékszert, kivéve az olyan medált, láncot, amelyet védelmi célból viselünk!
4. Elhelyezzük a készleteket, azokban gyújtsuk meg a gyertyát és a füstölőt!
5. Ajánljuk fel a lakást szellemi vezetőinknek vagy azon erőknek, amelyeket saját hitünkkel összeegyeztethetőnek érzünk! Kérjük a segítségüket és mondjuk imát, amíg szívünk tájékán meleget érzünk vagy egyéb kellemes érzéseket tapasztalunk.
6. A bejárati ajtónál állva gyújtsunk meg egy új füstölőpálcát, ha a készletekben is használunk ilyet, akkor azonos illatú legyen azokkal.
7. A falak mentén járjuk körbe az összes szobát, helyiséget (erkélyen is) kezünkben az égő füstölővel, az óramutató járásával ellentétes irányban haladva! Eközben gondoljunk végig arra, hogy megtisztítjuk a területet.
8. Mikor visszaérünk a kiindulási pontra, a bejárati ajtóra rajzoljunk egy fektetett 8-ast (végtelen jelet), a szerencse jeleként, hogy az védelmi erőül szolgáljon.
Más szimbólumot is alkalmazhatunk, ha azt szerencsésnek tartjuk. (Természetesen a jelet a füstölővel rajzoljuk a levegőbe, és ne konkrétan az ajtó felületére.)
9. Oltsuk el a füstölőt és papírba csomagolva dobjuk ki! Ne használjuk fel más esetben!
10. Köszönjük meg a segítséget!
11. Zuhanyzás vagy kéz, arc, kar, láb mosás következik, vagy erőt meríthetünk valamilyen más ősenergia forrásból (pl. a kertben egy nagy fa átölelésével).
12. Újra a bejárati ajtótól indulva, azonos utat bejárva, mint az előző körben, tapsolással tisztítsuk meg a falakat. Ez a fal teljes egészére vonatkozik, tehát leguggolva is tapsoljunk, illetve karunkat a magasba tartva is, addig ameddig jól visszhangzóan verődik vissza a taps.
13. Visszatérve a bejárathoz mondjunk köszönetet!
14. Újabb zuhanyozás, illetve kéz, arc, kar, láb mosás (ősenergia).
15. A bejárati ajtótól indulva szép hangú csengővel tisztítsuk meg a falak mentén bejárva az egész lakást, útvonal most is azonos az előző körökkel.
16. Visszajutva a bejárati ajtóhoz mondjunk köszönetet segítőinknek!
17. Ismét mosakodás a szokott módon.
18. Oltsunk el minden gyertyát és füstölőt! Helyezzük a virágokkal együtt papírba és dobjuk a szemétbe a készlet minden darabját! Majd a lakáson kívüli szemétbe vigyük ki az egészet!
19. Vegyünk minimum 10 perces sós fürdőt, langyos vízben! Legjobb, ha tengeri sót vagy termál kristályt használunk.
20. Ezt a folyamatot követően helyezhetünk el bármilyen Feng Shui orvoslási eszközt az egyes életterületeken.
21. A tértisztítás napján éjszaka figyeljünk erősen álmainkra, mert ilyenkor gyakran fontos üzenetek érkeznek.
IMÁK,MEGERŐSÍTÉSEK,VÉDELMEK:
HÁZSZENTELŐ IMA 1. :

Isten szent angyala az isteni irgalom által szálljatok le erre a házra és minden tartozékára. Védelmezzétek azt mindörökké és űzzétek el a gonoszt és annak kíséretét.
Ne engedjétek meg annak ártó tevékenységét, hogy az isteni béke és áldás szálljon le erre a házra, hogy ez a ház legyen égő tűz a démonoknak, ami elűzi őket és menekülésre készteti és meggátolja, hogy oda betelepedjenek és elrejtőzzenek. Akár nappal, akár éjjel.Akik itt laknak és akik itt megfordulnak biztonságban legyenek, semmilyen ármánytól, démontól nem kell hogy féljenek, sem ők, sem az állatok, sem a növények, sem a kristályok sem semmilyen tárgyak. Biztonságban éljenek, békében pihenhessenek, álmukat félelmek, rémálmok ne zavarják.
Jézus Krisztus által és az ő szolgája János által ÁMEN.

MEGERŐSÍTÉSEK – Védelem

-Angyalok vesznek körül ebben a pillanatban,
-Az Angyalok Isten fényét sugározzák rám, és rajtam keresztül a világra.
– Elfogadom ezt a szeretetet Istentől és az
Angyaloktól.
-Megérdemlem a szeretetet.
-Megérdemlem a boldogságot.
-Megérdemlem, hogy egészséges legyek.
-Megérdemlem az égből érkező segítséget, és most rögtön el is fogadom.
-Kérem Istent és az Angyalokat, hogy vezessenek, és segítsenek nekem.
-Hallgatok belső hangomra és megérzéseimre.
-Belső hangom és érzéseim Istentől és az Angyaloktól érkező útmutatások.
-Mindössze vezettetésre van szükségem.
-Teljes hittel követem az útmutatást.
-Tudom, hogy Isten és az Angyalok szeretnek engem, és most ebben a pillanatban is vezetnek.
-Elfogadom az Angyalok szeretetét.
-Elfogadom a szeretetet.
-Szeretlek.
-Én vagyok a szeretet.
-Szerető szívű vagyok.
-Nagyon szeretett vagyok.
-Mindenki szeret engem.
-Mindenkit szeretek.
-Mindenkinek megbocsátok. Megbocsátok önmagamnak.
-Mindenkinek, akivel találkozom, átadom Isten szeretetét.
-Figyelemmel kísérem a gondolataimat, és csakis pozitív,
szeretetteljes gondolatokat engedek meg magamnak.
-A szeretet bőségesen jelen van a világban.
-Mindenki számára van elég,
-Mindenből bőségesen jut nekem.
-Csodálatos, szeretetteli embereket hívok be az életembe.
-Az Angyalok és én örömmel üdvözlünk minden új alkalmat,
amikor szolgálhatjuk a világot.
-folyamatosan jutalomban részesülök.
-Életem harmonikus és békés.
-Békés vagyok.
-Ragyogó vagyok.
-Boldog vagyok.

Házszentelő ima 2:

Mindenható örök Isten, irgalmasságodban a földet javaiddal töltöd be. Alázatosan kérlek ennek a háznak a lakói nevében és aki itt talál menedéket, méltóztassál megszentelni ezt a házat és lásd el javaiddal, áld meg Uram a kimeríthetetlen irgalmaddal mindazokat, akik itt laknak és add meg számunkra az ég bőségét és mindazt a földi gazdagságot, ami az élethez szükséges. Add meg,hogy teljesüljenek azok a kívánságok, amelyek méltányosak. Amint abban az időben megáldottad Ábrahám, Izsák és Jákob házát, ugyanúgy kérlek szolgád által méltóztassál megáldani ezt a házat is és megszentelni, hogy falai között vegyenek lakást a te szent angyalaid, hogy őrködjenek felette és védelmezzék ekként biztosítva védelmünket szeretetben, harmóniában és a boldogságban.
A mi Urunk Jézus Krisztus által és Szent János, az ő szolgája által kérlek. ÁMEN

 REGGELRE :
Uram, Istenem,
tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
kezed műve a hajnali harmatcsepp és a Nap.
Add, hogy egész nap jókedvű és tiszta legyek:
a Világosság fia.
Köszönöm, hogy vagy
és hogy megteremtettél engem is.
Légy mindig jó hozzám,
és a te irgalmas szereteted
ragyogjon mindig fölöttem.
Óvj meg a bûntõl a mai napon.
Tölts el a te Lelkeddel.
Jó akarok lenni, hogy örömed teljék bennem,
és szeretni akarlak téged, Uram.

Ámen.

IMÁK AZ ŐRANGYALHOZ

Istennek szent angyala, áldott legyen az óra,

amelyben Isten jósága téged védelmezőmmé rendelt!

Fordítsd szívemet Istenhez, taníts e világ forgatagában is

az Ő jelenlétében élnem!

Kérlek, mutass utat kísértés idején!

Isten engedelmével szólj mások angyalához is értem

bajos ügyeimben!

Ha megbotlik lábam, segíts felállnom,

hogy az égi boldogságban mint Isten gyermeke találkozhassak egykor veled!

Hála tenéked!

Ámen.

Ima az egészségért és a gyógyulásért:

Istenem!

Tudom, hogy önmagad tökéletes képmására alkottál engem. Kérlek téged Szent Szellem, és Michael Arkangyal segítsetek megismerni és megtapasztalni ezt az egészséget fizikai testemben. Kész vagyok elengedni minden olyan gondolatot és viselkedésformát, ami a betegség és fájdalom illúzióját kelti életre. Tudom, hogy mindenütt jelenvaló vagy, ezért jelen vagy testem minden sejtjében is. Kérlek, segíts, hogy érezzem szeretetedet fizikai testemben, hogy tudjam és érezzem, hogy a karjaidban tartasz.
Ámen

Amikor belenézel egy kisgyermek szemébe, lásd meg azt a tisztaságot és azt az önzetlen szeretetet, amivel valaha te is rendelkeztél. A gyermekeket te tanítod az életre, és ők cserébe a bölcsességet nyújtják neked, amit már elfeledtél.

Rafael és Hániel Arkangyal

Rafael kérlek, gyógyítsd meg múltbéli sebeimet
Segíts testemnek meggyógyulni
Gyógyítsd meg sebzett lelkemet
Gyógyítsd meg fizikai, szellemi, érzelmi fájdalmaimat
Fényed megerősíti női intuitív energiáimat
Gyógyító lángod megvilágítja mentális testemet
Fényed megnyugtatja és harmonizálja gondolataimat
Segítségeddel megtanulok mindent elfogadni
Kérlek, taníts meg arra, hogy teljes szívvel tudjak adni
Fényed segít, hogy még jobban áttudjam, adni magamat az isteni vezetésnek
Gyógyító erők, fényed segítségével tudnak bennem és rajtam keresztül hatni
Fényed könnyedséget és mozgékonyságot kölcsönöz nekem
Hániel fényed szelíddé és bátorrá tesz
Szereteted átáramlik rajtam, el tudom fogadni, és tovább tudom adni
Vezetéseddel megtanulok valóban megbocsátani
Fényed elvezet az angyalok üzenetének tiszta érzékeléséhez
Rafael és Hániel fényetekben minden átváltozást nyitottan élek át
Fényetekkel a valódi felszabaduláshoz és megváltáshoz vezettek

Gábriel Arkangyal

Fényed megvilágítja étertestemet
Segítségeddel nyitottan adom át magamat az események áramlásának
Fényeddel minden helyzetben nyitott tudok maradni
Megtanítasz elfogadni mindent, amit az élet tartogat számomra
Fényed kiszabadít a csalásokból és a függőségekből
Segítesz elengedni a régi viselkedési mintákat, és bízni egy felettes erőben
Megváltó fényed világít nekem most és örökké
Isteni vezetésed könnyedséggel tölt el
Fényedben szabadnak és életerősnek érzem magamat
Fényeden keresztül jut kifejezésre bennem a kozmikus rend

Uriel arkangyal

Fényed testembe áramlik, és örömmel tölti el egész életemet
Fényed a Föld erejével és a teremtés szeretetével ajándékoz meg
Fényed kibontakoztatja bennem az alkotókészséget
Fényed erővel és bizalommal tölt fel
Fényed segítségével elképzeléseimet átültetem a gyakorlatba
Fényedben megnyilvánul a siker

Hamuel Arkangyal

Kérlek, töltsd el szívem feltételnélküli szereteteddel
Segíts, hogy szerethessek másokat és szeressem magamat
Vedd el a negatív érzéseket szívemből
Gyógyítsd meg fájószívemet
Segíts fényeddel, hogy oda figyeljek minden lényre
Vezess el a kitartáshoz és ezzel, belső erővel ajándékozol meg
Fényed elvezet a stabil belső egyensúlyomhoz
Fényed megerősíti bennem a hitet, hogy beteljesítem létezésem célját
Fényed megerősíti egészséges önértékelésemet
Fényed nyitottságot és örömet hoz emberi kapcsolataimban
Fényed megerősíti és beteljesíti párkapcsolatomat

Metatron

Isten áldását most, ebben a pillanatban élem meg
Fényed isteni boldogságot ébreszt bennem
Minden kívánságom teljesítését isteni oltalmad alá helyezem
Isten csodája rajtad keresztül nyilvánul meg az életemben
Rajtad keresztül tapasztalom meg a kegyelmet
Segítségeddel tapasztalom meg a transzcendens világot
Te nyitod meg az isteni tudat hatalmas tárházát
Fényed felébreszti minden finomanyagi testemet
Megajándékozol a boldogság arany fényével
Te segítesz nekem legemelkedettebb céljaim megvalósításában
A te fényed vezet el minden létező egységének felismeréséhez
Fényedben teljesen és tökéletesen elfogadva érzem magamat
Átadom magamat a te isteni, mindent átfogó létezésednek

a


Kategória