‘Vízözön volt vagy nem?’ kategória archívuma

Tényleg megtörtént a bibliai özönvíz?

A Biblia is ír arról a nagy természeti katasztrófáról, mely egykoron sújtotta a Földet: mivel Isten megharagudott az emberekre gonosszáguk, erőszakosságuk és a bűnben való megátalkodottságuk miatt, elhatározta, hogy mindent eláraszt vízzel, és a szárazföldről eltöröl minden élőlényt.Hogy megmentse az egyedüli igaz embert, Noét, utasítást adott neki egy ciprusbárka megépítésére. Noénak fülkékre kellett osztania az építményt és kívül-belül bekennie szurokkal a hajótestet. A hajó arra szolgált, hogy Noé, a családja és a Föld valamennyi állatfaja – párban – túlélhesse a vízözönt, és utódai majd újra benépesíthessék a bolygót. Mint igaz ember, Noé engedelmeskedett az Úrnak: megépítette a bárkát, ahogy megparancsolta neki, és várt, amíg megnyíltak az ég zsilipjei. 40 napon és 40 éjen át szakadatlan esett az eső. A vizek megszaporodtak, és felemelték a bárkát a földről.Az eső ellepte az összes magasabb hegyet, és hét méterrel meghaladta a hegycsúcsokat. Szörnyű halált halt minden élőlény, mely a Földön élt, és csak a bárkán utazók menekülhettek meg. A víz a földfelszín felett maradt még további 150 napig, amíg Isten szelet nem küldött a Földre, hogy a vízszint csökkenjen.

A bárka fennakadt az Ararát hegyen. Noé kinyitotta az ablakokat, hogy megnézze, a víz visszavonult-e. Majd két ízben küldött el egy galambot, mely végül csőrében egy olajfaággal tért vissza. A Föld végre megszabadult a víztől, és új élet kezdődött a bolygón.

Az antropológusok is a víz elárasztotta földkerekség mítoszát tekintik az emberiség egyik legősibb és legelterjedtebb kollektív tudattartalmának. Napjainkban majdnem háromszáz különböző leírása ismert szerte a világon, és a Bibliától a sumér, afrikai, ázsiai mítoszokon át az alaszkai, kaliforniai, thaiföldi, kínai, római és görög történetekig mindenütt megtalálható a hatalmas víz története, mely végzetes pusztítással járt.A bárka fennakadt az Ararát csúcsán. A mai Törökországban kell keresni ezt a hegyet, ahol is a jelenkori régészek, akiket hó és jég akadályoz, évek óta kutatnak az állítólagos hajómaradványok után.De mi igaz a bibliai szövegből, és mi tartozik a mítoszhoz? 1829-től kezdve több tucat tudós szállt szembe a heggyel, hogy legalább egy kis darabját megtalálja a bárkának. A bárka sokak képzeletét megmozgatja napjainkban is. Akadnak, akik úgy hiszik, megszereztek belőle egy darabkát, némelyek pedig az egész életüket a felkutatásának szentelik.

Angelo Palego olasz kutató 1984-ben kutatások hosszú sorát kezdte meg az Araráton, míg 1989-ben eljutott oda, mely hegyoldalról úgy gondolta, hogy Noé bárkájának maradványa lehet, 4300 méter magasan. A Bibliában megfogalmazott utasítások követésével jutott erre a sejtésre.

Ezeket az utasításokat más expedíciók és műholdtérképek is figyelembe vették, melyek egy mindeddig azonosítatlan alakzatot találtak az Ararát csúcsán. Az olasz CNR és a Columbia Egyetem által szervezett tudományos expedíció a Marmara-, vagyis a Márvány-tenger török partjainál, a mélyben olyan geológiai nyomokat azonosított, melyek a Bibliában elmesélt vízözönt hitelessé tehetik, azaz bizonyíthatják az ősi katasztrófa bekövetkeztét.Vajon tényleg volt a Földnek olyan korszaka, amikor a minden élőt pusztító víz uralkodott? A tudomány legújabb válaszai a következők.

A nagy éghajlati változások abban az időszakban, amikor a történelemben élő emberi faj már létezett, olyan periódusokhoz vezettek, melyekben egyrészt a sarki jégtakaró nagy területeket lepett el az eurázsiai és az amerikai kontinensen, másrészt melegebb időszakokban e jég elolvadt. Az elmúlt 700 ezer évben hét jégkorszak különíthető el, a jégkorszakok és a jégkorszakok közötti korok ciklikusan váltják egymást, úgy 40-100 ezer évenként.Úgy 7600 évvel ezelőtt – i. e. 5600-ban – a Földközi-tenger szintje legalább 15 méterrel lejjebb volt, mint a jelenlegi. Ekkortájt a Földközi-tenger hirtelen átömlött a Fekete-tengerbe, óriási katasztrófát előidézve, mely megfelelhetett az eposzokban leírtaknak. Ez az esemény az utolsó eljegesedést követően történhetett. A víz földeket és falvakat öntött el, két-három kilométert haladva naponta. Hogy megmeneküljenek, az emberek messzi helyekre indultak, és magukkal vitték az özönvíz történetét.

 

Mégis volt Vízözön! A cím diadalkiáltás – a magyarázata: az utóbbi évtizedben olyan vélemények terjedtek, hogy hiába beszélnek a természeti népek, szólnak a régi mondák az egykori nagy áradásról, az nem történhetett meg. A tudomány mindig megkérdőjelezte a bibliai nagy áradás megtörténtét. 2008 nyarán aztán újabb megerősítést kaptak a Vízözön-pártiak.
80

Bár a régi krónikák, a jóval később papírra, pálmalevélre, papiruszra vetett, sőt kőbe vésett módokon megörökített történetek erről regélnek Kínától Ausztráliáig, Kis-Ázsiától Európáig, Szibériától Dél-Amerikáig, a tudományt éppen a jelenség mondákban megnyilvánuló globális volta riasztja el. A kutatók nem tudják elképzelni, hogy az egész bolygón, annak minden pontján 40 nap és 40 éjszaka szakadatlanul essen az eső – ez meteorológiai nonszensz, állítják.

Miért nem?

De, még ha ennyi ideig esne is, az egész bolygó felszínén eloszolva ez a víz alig-alig emelné meg a szintet. Ezért a tudomány csak a lokális vízözönöket, azaz nagyobb áradásokat képes elfogadni, minden más csak legenda. Persze, a Vízözön hívei sohasem fáradtak el és egyre újabb „ajánlatokkal” lepték meg a tudósokat: tessék választani! Az egyik az volt, hogy egy üstökös csóváján ment át a Föld és ez váltotta volna ki a szélsőséges meteorológiai és egyéb fizikai jelenségeket. Nem tudhatjuk persze, hogy tényleg ilyesmi történik-e ilyenkor, mert a tudatos emberiség, az emlékeit írott formában hátrahagyó társadalom idejében, vagyis az utolsó pár ezer évben ilyesmi nem történt, amit megfigyelhettünk volna. Vagy mégis?

Mivel számos ősi forrás számol be arról is, hogy hét „nap”, hét ismeretlen égitest közeledett a Földhöz, vannak már, akik így magyarázzák: a Földhöz közeledő nagy üstökös a bolygónk vonzásának hatására hét darabra esett szét és azok okoztak nagy pusztítást. Ekkor bekövetkezhetett egy, vagy több tengeri árhullám, amely vízözönhöz hasonlatos nagy pusztítást végezhetett a bolygó különböző pontjain, viszonylag egyazon időben. A tudomány ezt az elméletet azért nem fogadta el, mert sehol a Földön nem találta nyomát sem hét, sem annál kevesebb becsapódott idegen égitestnek. Persze vannak a Földön kráterek és egyéb nyomok, de azok több tíz vagy százmillió éves becsapódásokat bizonyítanak. Viszont ha az egykori természeti népek máig élő mondáiban pontos leírás van erről a nagy katasztrófáról, az csak egyet jelenthet: őseink a saját szemükkel látták, átélték a Vízözönt, vagy amit annak hittek (nagyfokú klímaváltozást). Ha viszont a saját szemükkel látták, a csapásnak akkor kellett érnie a Földet, amikor éltek már itt viszonylag értelmes emberek, vagyis egy másik tudományág szerint erre nem kerülhetett sor túl régen, hanem mondjuk, pár ezer éve kellet bekövetkeznie…Nos, ilyen közeli idő-intervallumon belül nincs nyoma a Földön annak, hogy egy vagy pláne több égitest csapódott volna bele.

Miért igen?

Az ellenfelek továbbra is azt állítják, hogy ha földi oka nem volt a Vízözönnek, akkor az oknak kívülről kellett jönnie. Lehet, hogy tényleg becsapódott akár hét üstökös-darab is a Földbe, ráadásul egyszerre, egyazon napon, ám azért nincs nyoma a becsapódásnak, mert mind a hét kis égitest a világóceánba merült.

A tudósoknak nem tetszik a hetes szám, mert azt afféle népmesei elemnek tartják: hétfejű sárkány, hét törpe, stb. Ez számukra egyenesen bizonyíték arra, hogy nem komoly az állítás. Ám a Vízözön hívei megfordítják a dolgot. Lehet, hogy éppen attól kezdve lett mágikus szám a hetes? A kőkorszaki emberek látva az égen közeledő hét izzó, csóvát vonszoló égitestet, örökre megjegyezték maguknak ezt a számot.

Vitákra ad alkalmat a Vízözön időtartama is. Most felejtsük el a Bibliát, ahol hónapokról van szó. A népi emlékezet szerint 6-10 napig tartott a nagy víz. De például a 2004-es cunami, amit tengerrengés okozott – vagyis nagyon hasonló hatást keltett, mintha az óceánba egy kisebb égitest csapódott volna be – lényegében tízegynéhány perc alatt lezajlott. A szakértők szerint lehetséges, hogy egy tengerbe csapódó égitest rengeteg vizet, párát juttat a légkörbe, amely természetesen hamarosan kiterjedt esőket okoz szerte a bolygón. A szelek igen gyorsan széthordják a felhőket, és ha ráadásul hét helyen csapódtak be a törmelékdarabok, akkor az esőfelhők és az árhullámok mindenfelől jöhettek.

Még azt is sikerült megállapítani, hogy erre a valóban világméretű özönvízre 9550 évvel ezelőtt került sor. Az akkor a „hét csapás” miatt a földi légkörbe felvert port (amely hónapokig tartó sötétséget okozott, miután leestek az esők) a szelek széthordták minden kontinens fölé. És kiderült: van egy, vagy két olyan része a világnak, ahol ezek megmaradtak, konzerválódtak, és ma feltárhatóak! A két sarok, az Északi- és a Déli jegéről van szó. A szakértők régen sejtették, hogy miután a bombázott föld sokfelé szinte lángra gyulladt, égtek az erdők és kitörtek a vulkánok is, majd jöttek az esők, aztán a pár hónapos téli éjszaka. És utána annyi üvegházhatást okozó gáz volt a légkörben, hogy évtizedeken, vagy évszázadokon keresztül csak melegedett az éghajlat mindenfelé. De térjünk vissza az Antarktiszra és Grönlandra, ahol emberi tevékenység nem volt a régi időkben, és jószerével ma sincsen. 9550 évvel ezelőtt a Föld két jégsapkája is felvette azokat a szennyezéseket, amik az égből hullottak alá – ott is. A mai tudomány azonban már túllépett ezen is, és nemcsak a 9 ezer évvel korábbi jégrétegekből képes kiszedni az akkori légkörből származó szennyeződéseket, hanem azt is meg lehet állapítani, mikor milyen gáztartalma volt a földi légkörnek!

Ismeretes, hogy miután kiszámították, mennyi idő alatt hány méternyi jég képződik a két említett nagy jégszigeten, elég lefúrni a kívánt mélységbe és jégoszlopokat, jégrudakat emelhetünk ki akármilyen régi időkből, akár sok ezer évre visszamenően is. Hát ezt tették a kutatók és kiderült: mind a grönlandi, mind az antarktiszi jég mélyén találtak adatokat arra, hogy a széndioxid legnagyobb sűrűsége a légkörben 9 ezer évvel ezelőtt volt tapasztalható. Vagyis 500 évvel a hétszeres kozmikus „támadás” után. Akkoriban a mainál sokkal nagyobb hőmérsékletemelkedés történt: 4,5 fokkal lett melegebb a bolygón. A kutatók egy része most már határozottan állítja, hogy igenis lehetett globális katasztrófa, amelynek egyik, nagyon is jellemző része volt a totális vízözön. Ennek során egyfelől a tengereken rohantak át pusztító cunamik, másfelől a felhőkbe került rengeteg pára csapódott ki aztán eső formájában.

Nem is egy Vízözön volt?

Ne higgyük, hogy az elméletet hallva mások aztán már vérszemet kaptak és kiderítették, hogy nem is egy, hanem sok vízözön volt! Itt most nincs szó vérszemről, inkább adatokról. Hiszen sikerült kideríteni az előbb tárgyalt hét üstökös által kiváltott földrengés pontos dátumát. A kutatók abból indultak ki, amiben biztosak lehettek. Valószínűleg közép-európai idő szerint hajnali háromkor (Kis-Ázsiában már reggel volt akkor), az északi féltekén éppen elkezdődött az ősz, újhold volt, tehát feltehetően Krisztus előtt 7545-ben vagy 7553-ban (plusz-mínusz néhány év). A dátumot olyan megkövesedett fákban találták meg, amelyek sokfelé, pl. Ausztráliában magukon viselték egy hirtelen jött detonáció-szerű katasztrófa nyomait, pl. kő repült a törzsükbe nagy erővel. A fák korát ilyen időtávlatból a tudomány manapság 200 éves plusz-mínusz eltéréssel képes megállapítani sok ezer révre visszamenően akkor is, ha nem talál értékelhető évgyűrűket.

Az időpont megállapításánál a másik használható adatsort a grönlandi jégben rekedt savas esők nyomai adták. Ilyen esők rombolták a természetet, még hónapokkal a Vízözön után is. Minden időadat valahol a 9500-9700. év közé sorolható. A szakértők egyre több jelét találták annak, hogy talán nem is csak egyszer történt ilyesmi. Pontosan akkoriban nagyon nagy változások történtek a Földön, rengeteg állatfaj igen gyorsan kihalt. Ami azért is fontos, mert a következő tíz ezer évben (!) a két Amerikában nem halt ki egyetlen emlős, és Európában is csak egy faj. Kiderült, hogy 13 ezer évvel ezelőtt is összeütközött már a Föld egy – vagy több – üstökössel. Ekkor a légkörben egy minimum 4 kilométer átmérőjű égitest robbant fel földközelben, és valósággal végigbombázta az említett világrészt. Ott a hatalmas erdőtüzek irtották ki a mamutokat, sőt alaposan megolvasztotta a mai Kanada északi részének jégtakaróját is. De voltak későbbi ütközések is. Szibériában, Szaud-Arábiában, Argentínában, Ausztráliában és Észtországban szintén becsapódtak kozmikus testek.

Az állítólag 40 ezer évvel ezelőtt színre lépett Homo sapiens ezek szerint több ilyen katasztrófát átélt. De mind között az a majdnem tíz ezer évvel ezelőtti bizonyult a legveszélyesebbnek. Ma már senki sem kételkedhet abban sem, hogy akkoriban sokfelé megemelkedett a tengerek, gyilkos árhullámok rohantak át az alacsonyabban fekvő szárazföldeken és felbecsülhetetlen veszteségeket okoztak.

Nem lehet kétséges, hogy ez egy kivételes alkalom, amikor mind az akadémikus tudománynak, mind az amatőröknek igazuk van. Igenis, nem véletlenül születtek a világ összes korai népénél a vízözön-történetek, amelyek mind ugyanarról a tragikus eseményről szóltak. És a tudomány szkeptikus képviselőit is meggyőzheti végre a szintén tudós kollégák által feltárt eseménysorozat: valaha a Földet üstökösök és idegen égitestek bombázták le. Az egyik ilyen eseményre, a „hétszeres csapásra” körülbelül 9500 évvel ezelőtt került sor, és ez okozta a „mondabeli” Vízözönt is.

a

Kategória